Zenei hírek
Megjelent a Random Pleasures zenekar legújabb dala, a Kínos pillanatkép, egy sok szempontból rendhagyó videóklip keretében.
„... a zenekar tagjai, miután énekesnőjük átverte és kisemmizte őket egy félresikerült pókerparti alkalmával. Ahogy fény derült a csalásra, párnákkal estek egymásnak és tönkre tették a váci JazzMine klubot.
A klasszikus, nyers rock and roll és a modernebb, dalközpontú garázsrock keverékét játszó The Trousers-ről legutóbb akkor adtunk hírt, amikor gőzerővel készültek közép-európai turnéjukra.
Az énekesnő életében a Fekete Vonat búcsúkoncertjével lezárult egy korszak, mostantól saját zenekarával áll majd színpadra.
A legfontosabb alapfogalmak hamis tartalommal való felruházása ellen szólal fel a Belmondo új száma.
A legújabb daluk, a Szeressetek kicsit a hetvenes-nyolcvanas évek végi pszichedelikus zenéit idézi, a szöveg pedig lényegében egy játékos gondolatkísérlet.
A Chameleon Jazz Band fennállásának 20. évfordulóján több koncertből álló turnéra indul, melynek első állomása a budapesti Mixát Stage.
Izgalmas, szürreális klippel együtt jelent meg a Kontrollzé zenekar Mélyen c. kompozíciója.
A The Cult legutóbb 2017-ben járt Magyarországon a VOLT Fesztiválon, így érett már az ismétlés a kultikus brit zenekarból.
„Hiába a korkülönbség, barátok lettünk” – Curtis és Charlie rég várt együttműködése megérkezett és „marad végig”...
Az ezernél is több partnerrel rendelkező terjesztő cég 2021-ben döntött úgy először, hogy díjjal jutalmazza a legjobban teljesítő előadóit, idén immár harmadszor kerül sor a díjátadásra.
Ütős hardcore-punk csapást mér a kanadai Comeback Kid Budapestre. Heavy Steps című tavaly megjelent albumukat végre élőben is élvezhetjük június 19-én, az Analog Music Hallban.
Varázslatos dallal és klippel köszöni meg az énekesnő azt a sok csodálatos dolgot, amelyet édesanyjától kapott és kap a mai napig is.
Hetedik alkalommal rendezik meg a Mézesvölgyi Nyár szabadtéri kulturális fesztivált 2023. június 23-a és augusztus 31-e között Veresegyházon.
Petőfi 200 című műsorával érkezik Erdélybe a budapesti Villon Trió 2023. május elején.
A Superar növendékei most magyar sztárokkal zenélnek együtt egy különleges produkcióban az Akvárium Klubban.
A 2022-ben megjelent ötszámos EP után itt a Felleng készülő lemezének Vászon című előfutára egy videóklip kíséretében.
Igazi hasító, metamodern dalvers készült a Kaukázus Janójával és Prédikátorral közösen.
