zenesz_logo.png



A marosvásárhelyi Szintaxis első, tizennégy dalos nagylemeze március végén jelent meg. Most mutatták be a lemez Tombol az idő c. dalához készült új videóklipet.

„A Tombol az idő klipjében az önmagunkból, a saját béklyóinkból való kitörés vágyát akartuk megjeleníteni. A felvételen semmi sincs megjátszva. Négy-öt órán át tartó forgatás, hajszolás anyaga van belesűrítve a videóba” – meséli Marton Zoltán, a Szintaxis énekese, aki egyben a videóklip főszereplője is.

 

 

A rendező, Márton László kiegészítette a „nagy hajsza” ötletét egy párhuzamos szállal, amiben a főszereplő egy hétköznapi tevékenységet végez, látszólag teljes nyugalomban. Az őrületig tartó rohanás és küzdelem a karakterünk fejében történik.

Fel az égre címmel idén márciusban jelent meg az együttes első nagylemeze, amely komoly mérföldkőnek számít a zenekar életében. Lezártunk egy korszakot, ezzel együtt pedig egy újat nyitottunk, amiben a felhalmozott kreatív energiákat az általános közlési formáktól inkább egy sokkal közvetlenebb, személyesebb irányba szeretnénk fordítani. A Tombol az idő klipje egy lépés ezen az úton.

A lemezt Magyarországon először június 3-án a Gödörben mutatják be, az esemény IDE KATTINTVA elérhető. 

Hallgasd! - Spotify
Hallgasd! - YouTube
https://www.facebook.com/szintaxisofficial/

Fotó: Bereczky Sándor