Óriási lendülettel vág neki a nyárnak Freddie: megjelent második stúdióalbuma, a Szabadon, amely egyben az énekes első szerzői kiadású lemeze.
Az album egyik legmeghatározóbb felvétele, a drum and bass lüktetésű Velem a világ látványos klippel debütál. Fehérvári Gábor Alfréd, azaz Freddie a hazai pop-rock szcéna egyik kiemelkedő tehetsége. Nevéhez olyan slágerek köthetők, mint a blues-os hangzású Mary Joe, az Eurovíziós Dalfesztivált megjárt Pioneer, vagy az utóbbi évek egyik legjátszottabb rádiós dala, a Csodák.
Freddie az idei nyarat Szabadon című albumával indítja, ami egyben az első, amely szerzői kiadásban jelent meg. „Nagyon büszke vagyok a legújabb lemezünkre. A munkálatok során tényleg teljes alkotói szabadságban bontakozhattam ki azokkal a szerző- és zenésztársakkal, akik már jó ideje kísérnek az utamon. Rendkívül felszabadító volt úgy alkotni, hogy magamon kívül senki elvárásainak nem kellett megfelelnem. Szerzőtársaim, Fövenyi Máté és Binder Norbert voltak – akik a Freddie produkció oszlopos zenészei is-, illetve Hujber Szabolcs, aki szövegírói zsenialitásával járult hozzá a dalokhoz. A 10 számos album produceri munkájának nagy részét Szabó Zének köszönhetem, viszont első ízben – és biztosan nem utoljára - dolgozhattam együtt Toldi Mikivel (Margaret Island, Magashegyi Underground, 4S Street, Odett) a Mindenki néz, senkise lát című dal kapcsán, ami az egyik személyes kedvencem” – fejtette ki az énekes. A szabadság ízére az album vizuális borítója is ráerősít, amely ladypurpledore akvarell festményéből készült.
A Szabadon egy hiánypótló pop-rocklemez ütős rockdalokkal, és lélekmelengető lírai balladákkal, és kétségkívül az egyik legkülönlegesebb trackje a Velem a világ, amely tört ritmusával teljesen felrázza a tavaszt. „A dal arról szól, hogy mennyi megpróbáltatáson, csalódáson kell keresztülmennie az embernek, hogy megtalálja azt, akivel érdemes leélnie az életét. Aki sokszor ott volt előttünk, csak görcsösen kerestük, sokszor pedig viszontagságos utak vezettek el hozzá. A lényeg, hogy amikor végre odaérünk, értelmet nyer az addigi szenvedés, és már nem változtatnánk rajta” – nyilatkozta Freddie az új felvételről, amelynek klipjében feltűnik csodálatos felesége, Dóri is.
Freddie a számos szakmai díj mellett 2018-ban elnyerte az év legsokoldalúbb énekese címet a Sztárban Sztár műsorában, de talán ekkor még nem is sejtette, hogy még mennyi különböző szerepben kell helytállnia.
Facebook: https://www.facebook.com/Freddieofficial
Instagram: https://www.instagram.com/freddiemusicofficial/
Spotify: https://lnk.to/Freddie_SPPL
YouTube: http://bit.ly/3bd6jdf
TikTok: https://www.tiktok.com/@freddiemusicofficial