zenesz_logo.png



Második nagylemezével jelentkezik A Dal 2022-es döntőjébe is bejutó Napfonat.

Az őselemek köré épülő album gondolata már önmagában izgalmas. Azonban nem ez az egyetlen érdekesség, amit a Harmatcseppben él a világ bennem tartogat a nép- és világzene rajongói részére...

A Napfonat 2018-as alakulása óta jó pár alkalommal bizonyította egyedülállóságát a hazai zenei palettán. Az öt nőből – Szalay Heni, Szarka Anita, Tóth Eszter, Tóth Orsi, Volkova Krisztina – álló a capella együttes hangzását ütőshangszerek teszik teljessé. Az énekesek közötti harmónia és az elemi ritmus olyan sokszínűséggel párosul, ami a produkciót rövid időn belül könnyű- és világzenei fesztiválok rendszeres fellépőjévé varázsolta.

 

napfonat cover 550x

 

Az együttes második lemeze május 26-án jelent meg a Petőfi Nagylemez Program keretében Kamau Makumi Kama és Fodor Máriusz mentorálásával. A dalokat nagytöbbségében a pécsi L.A. Gardens Stúdióban rögzítették. A felvételt, keverést és masterelést Maczkó Róbert készítette, a Mint a Zápor felvételét Lee Olivérnek, a Zöld-Kék Élet felvételét pedig Gresiczki Tamásnak köszönhetik.

A Harmatcseppben él a világ bennem egyik különlegessége a tematikusság. Az album a Föld, Levegő, Tűz és Víz minőségeit próbálja énekhanggal közelebb hozni a hallgatóhoz, hogy érzékenyítse az életet adó elemekhez való kapcsolatát. A zenei egység az őselemeknek megfelelően négy részre osztható, mindegyikhez tartozik két-két dal és ráhangolódásként egy koshi harangos improvizáció.

Napfonat 1 Veres Anita Határtalan Képzelet 750x

 

A lemez a Földdel indul, azt követi a szellősebb, könnyedebb Levegő. A legdinamikusabb számok kétségtelenül a Tűz tempós és energikus szerzeményei. A hangutazás a Víz mély lágyságával és áramló szólam-folyójával zárul. A másik érdekesség, hogy a korongon egyéni dalszerzői vénájukat is megvillantották a hölgyek. Emellett a szcéna egyik legelismertebb énekes-dalszerzője, Palya Bea is vendégszerepel a Zöld-Kék Élet című számban.

Ehhez a nem mindennapi lemezhez megfelelő vizuális megjelenés dukál, erről – ahogy a Napfonat első albumánál is – Makhult Gabriella festőművész munkái gondoskodnak, az ő festményeiből áll a borítója és bookletje is.

A Harmatcseppben él a világ bennem a Fonó Kiadó gondozásában jelenik meg, ahogy a lemezbemutató koncertre is a Fonó Budai Zeneház színpadán kerül sor június 8-án. Előfutárként már megjelent egy szám, a Föld Dala ráhangolódásként már elérhető a YouTube-on.

 

 

Harmatcseppben él a világ bennem
https://www.youtube.com/playlist?list=PLso-NvwEQKxTNOaEU9ap29-nmyLgmdUtV

Facebook
http://facebook.com/napfonatzene

Lemezbemutató koncert
https://www.facebook.com/events/1245260753052954

Instagram
https://www.instagram.com/napfonatzene/

Fotók: Veres Anita