Zenei hírek
Először a Honeybeast zenekarral közös dalára figyeltünk fel. Később egyre több számát ismertük meg, kicsit karcos hangja, a mainstream-től eltérő szövegei és énekstílusa izgalmas előadóvá teszik Paulinát.
Teljesen átalakulóban van mindaz, amit eddig Birdy-ről tudtunk – a Raincatchers a bizonyíték.
Az ez vagyok én arra igyekszik rávilágítani, hogy nem szabad bedőlni a social mediában sugárzott képeknek és hamis ideáknak, helyette fontos, hogy elfogadjuk magunkat az esendőségeinkkel együtt.
Miviana az elmúlt években megannyi produkcióban feltűnt, 2016-2019 között például az OMEGA zenekar tagjaként (ének, vokál, hegedű frontokon) turnézott Európa-szerte.
A Lévi Story! című musicalt a farmerkirály, Levi Strauss élete és az amerikai kivándorlási hullám ihlette.
„Berakom a VHS-t, nyomom a play-t, kikölcsönöztem életem filmjét, áttekertem az unalmas részeket, így se üti meg a tévé szintjét…”
A dal és a klip a nemidevaló címet viselő bemutatkozó albumukat is hivatott támogatni.
A Bence kalandjai második nagylemeze az 1bor1vers nevet viseli, a 12 dal mindegyikét egy-egy kortárs költő jegyzi és az 1bor1vers gasztro-kulturális projekt kapcsán születtek.
Az elmúlt pénteken, a Dirty Slippers első alkalommal lépett fel Angliában, London mellett, Guildfordban egy ikonikus klubban.
A legendás angol progresszív rock együttes, a Pink Floyd The Dark Side Of The Moon című stúdióalbuma idén ünnepli megjelenésének 50. évfordulóját.
Március 24-én nagyszabású jubileumi koncertet ad a Four Bones Quartet a Magyar Zene Házában.
Üvölti SOLKYM legújabb dalában, a közelgő Get your eyes used the dark című EP első beharangozó electro-noise-metal single-jében.
Kossuth-díjban, Erkel Ferenc-díjban, Máté Péter-díjban és Liszt Ferenc-díjban részesültek az alábbi művészek.
A hazai zenei élet válogatott műfajainak kiválóságai fogtak össze a Misztrál Együttes kezdeményezésére, hogy pénzadományt gyűjtsenek a törökországi és szíriai földrengés károsultjainak megsegítésére.
A Böjte Csaba ferences szerzetes gyermekvédelmi központjaiban élő gyermekek és a VILLON TRIÓ közös klipjével kapcsolatban Kiss Barnával készült interjút adjuk közre.
Dalol a pad thai, deszkán koppan a séfkés: OIEE új klipjében a leveszöldségek is önfeledten veretik…
Május 12-én az Instant-Fogas Komplexumban koncertezik a Hungarian Rhapsody – Queen Cover Band.
A deathcore hősök Tryannatophia és Aeons Of Oblivion című lemezeikkel meghódították a death metal színteret, most pedig új lemezzel emelik a tétet.
Közel három évnyi érlelés után novemberben megjelent a The Trousers Animal Gun című nagylemeze.
