75 éves korában elhunyt Török Ádám, énekes, fuvolista, dalszerző, a magyar progresszív rock és jazzrock kivételes alakja.
Amikor jó néhány évvel ezelőtt interjút készítettem Ádámmal a Zenész Magazin számára, a címe ez volt: Szubjektív interjú Török Ádámmal. A „szubjektív” szó azért került a címbe, mert nem tudtam volna elfogulatlanul írni Ádámról és a zenéjéről. A hetvenes évek elején szinte minden Mini koncerten ott ültem Bem rakparton az első sorban, és hallgattam Török Ádám senkiéhez sem hasonlítható énekstílusát, fuvolajátékát és persze Papp Gyula virtuóz orgonajátékát, és a többiek remek hangszeres játékát. Ami ott lejött a színpadról, a dalok, a szövegek, az energia, számomra maga volt a csoda. Az a formáció, akkor abszolút világszínvonalat képviselt.
Fotó: Fábri Péter
Aztán az élet úgy hozta, hogy számos más okból is folyamatosan figyelemmel kísérhettem a Mini és Török Ádám pályáját, aki mindig hű maradt régi önmagához és a progresszív blues alapú zenéhez, melynek kiemelkedő művelője volt. A közeli ismeretség és az emlékek okán nehéz most bármit írni, egy biztos, hogy az a korosztály, aki hallhatta a 70-es években, majd később, a Mini melletti számos nagyon sikeres formációban Török Ádámot énekelni, fuvolázni, szerencsésnek mondhatja magát.
Török Ádám mindig kitalált valami újat, de úgy, hogy nem adta fel a régit, és nem távolodott el attól, ami őt és több évtizedes zenei munkásságát hitelessé tette. A 2016-ban Papp Gyulával közösen létrehozott Mini Acoustic World, melyben vonósokkal kiegészülve, új hangszerelésben adták elő a 70-es években a Mini által már feldolgozott Bartók darabokat és néhány klasszikus Mini balladát, ékesen bizonyítja ezt az állítást.
Attól tartok, hogy Török Ádám halálával nemcsak egy kivételesen szuggesztív énekest, virtuóz fuvolistát, igazi „zenecsinálót” veszítettünk el, hanem egy korszaknak is búcsút inthetünk.
Én is szerencsésnek érzem magam, hogy ismerhettelek, és hallhattam a zenédet.