„72 évszak. Életünk első 18 éve, mely a valós vagy hamis énünket formálja” – fejtette ki Hetfield már az új album bejelentésekor.
1983-ban történt, hogy négy bőrszerkós kaliforniai srác felvette zenekaruk ádáz bemutatkozó albumát, melynek a Metal Up Your Ass címet szánták. Megjelenése előtt azonban a lemezkiadó meggyőzte őket, hogy változtassanak a címen, így született meg a Metallica első nagylemeze, a Kill ‘Em All. Noha az új cím a lemez eladhatóságát nézve minden bizonnyal jogos volt a kiadó részéről, azonban mégse tudta igazán közvetíteni a banda valós lényegét. Hiszen még 40 év elteltével is tudjuk, mit kapunk egy új Metallica lemeztől – belsőnkig hatoló, féktelen metalt.
Az elmúlt 40 év gyümölcseként a 72 Seasons személyében pedig immáron a banda tizenegyedik stúdióalbumát üdvözölhetjük. Valószínűleg nem nehéz kitalálni, hogy az új nagylemez felvételére javarészt a pandémia alatti holtidő során került sor – metaforikusan mondhatnánk úgy is, hogy mintegy loncsos rémként támad ránk rejtekéből.

Már a három nyitódal is – az album címadó dala, valamint a Shadows Follow és a Screaming Suicide – könyörtelen sodrású metalban részesít bennünket Lars Ulrich tüzesen gyors dobjaival és Kirk Hammett briliáns gitárjátékával, de az egész lemez a maga 77 percével lankadatlan zúzást biztosít, amit csak néhány pillanatig szakít meg a zenekarnak a stúdióban elhangzott tréfálkozása, amit megőriztek az utókor számára. Itt nincsen szó balladákról, csakis sötét és dübörgő metalhimnuszokról, melyeket kimondottan a mosh pit-be, a hálószobába vagy az autóba szántak, vagy bárhová, ahol csak headbangelni lehet.
„72 évszak. Életünk első 18 éve, mely a valós vagy hamis énünket formálja” – fejtette ki Hetfield már az új album bejelentésekor. „Az az elképzelés, amit a szüleink mondtak nekünk arról, hogy kik vagyunk. A személyiségünk beskatulyázásának a lehetősége. A legérdekesebb része szerintem pedig az, hogy folyamatosan tanulmányozzuk ezeket a mélyen belénk vésett elgondolásokat, és azt, hogy ezek hogyan hatnak ma a világról alkotott képünkre. Felnőtt létünk jelentős részét az teszi ki, hogy újra eljátsszuk vagy éppen reagálunk a gyermekkor során megélt dolgokra. A gyermekkor rabjai maradunk, vagy megszabadulunk az általunk hurcolt béklyóktól.”
Egyes dalokban – Crown of Barbed Wire, If Darkness Had A Son – James Hetfield a saját fiatalkorához visszanyúlva küzd a sötétséggel, azonban végül sikerül reményt merítenie, és meglátnia a fényt – Lux Æterna, Chasing Light. A 72 Seasons a Metallica által valaha kiadott leghosszabb számmal zárul – ez az Inamorata, egy tizenegyperces, tűnődő jammelés, melyben Hetfield saját szenvedésének vall szerelmet, és amit Kirk Hammett gitárszólójával koronáz meg.
https://www.metallica.com/store/72-seasons/
