A Catch the Feeling sokszínű zenei világában az R&B, a jazz, a blues, a rock, a pop és a neo-soul elemei keverednek.
A magyar és angol nyelvű dalokból építkező anyagban az énekesnő és csapata a közös alkotás pillanatainak energiáját ragadta meg. A lemez címe így tökéletesen összefoglalja azt a szabadságot és spontán kreativitást, amely az egész albumot áthatja.
Gereben Zita a hazai zenei élet egyik legkarakteresebb női hangjaként ismert. Pályáját olyan formációk határozták meg, mint az Emil.RuleZ!, a Gringo Sztár, a Modern Art Orchestra vagy a Random Trip. Saját zenekara – Horváth Tojás Gábor- zongora, Tury Krisztián – gitár, Bartók Vince – basszusgitár, Gálfi Attila – dob – jelenti számára azt a biztos hátteret, mely lehetővé teszi a kísérletezést és a személyes alkotómunkát. Bár amikor lehetett, folyamatosan koncerteztek, a 2017-es Az én Fesztiválom óta nem jelentkeztek új anyaggal.

„A harmadik lemezem megjelenése utáni két évben turnéztunk, jártuk az országot, ami nagyon intenzív, élményekkel teli időszak volt. 2020-ban kezdtem el az új albumon dolgozni, de a pandémia sajnos hosszú időre lelassította a folyamatot. Amikor végre újra lehetett koncertezni, a fellépések kerültek előtérbe. Most jött el az idő, hogy új dalokkal lépjünk közönség elé” – meséli az énekesnő.
Míg előző albumán egy tudatos koncepció mentén könnyedebb, magyar nyelvű popdalok születtek, ezúttal a számok szabadon, mindenféle műfaji megkötés nélkül formálódtak. A Catch the Feeling zenéinek többsége ezúttal is Horváth „Tojás” Gáborral közösen született.
„Gábor a zenekarom zongoristája és a zeneszerzésben is kulcsszereplő. Nagyon jó összhangban dolgozunk. Van, hogy egy kész dallamvilágot, szerkezetet viszek hozzá, máskor közös próbákon formálódnak a számok. A zenéből indulunk ki, a szöveg sokszor később születik meg” – teszi hozzá Zita. Az új album szövegeit Kész Petra, Lombos Márton és Szalai Tamás jegyzik.
„Ez a lemez arról szól, hogy egyszerűen hagytuk megtörténni, amit éppen éreztünk és szeretünk. Nem korlátoztuk magunkat semmilyen stílushoz, csak követtük a pillanat energiáit. Ennek köszönhetően a Catch the Feeling nemcsak személyesebb, hanem felszabadultabb is lett, mint eddig bármelyik anyagunk!”
Gereben Zita 2025. december 15-én Szekszárdon, 2026. január 17-én a szigetszentmiklósi Nemcsak Jazz Klubban, míg 2026. április 15-én az Opus Jazz Clubban koncertezik. Ezeken az estéken már az új album dalai is hallhatóak lesznek.
Zenész Magazin vélemény: bár a zenészek kiemelkedő hangszertudása minden dalban és hangszerelésen átjön és meghatározó, elsősorban Gereben Zita hangja és énektudása az, ami ezt a lemezt "eladja"… A Free c. dal gitár- és zongoraszólója élményszámba megy, és még sorolhatnánk, hallgassátok meg!
Gereben Zita: Catch the Feeling
https://open.spotify.com/album/0GUBNNfbXzbAZLpASUGUPW?si=XLVXIOFCSMCnE7xF1N9eww
Facebook: https://www.facebook.com/gerebenzita
Fotó: Vágó-Máth Szilvia
