zenesz_logo.png



- LIPPÉNYI GÁBOR - A Roland termékpalettáján már létezett a groove box kategóriába sorolható eszköz, például az MC-707, de a Verselab MV-1 több szempontból eltér tőle.

roland-verselab2 700x.jpg

 

 

Bizonyos zenei stílusokhoz speciális eszköztárak alakultak ki. A rap, az R&B, a hip-hop és hasonló műfajok sem kivételek ezalól. Míg ezekben a zenékben is lehet lineáris szerkezetű számítógépes programokkal (DAW) alkotni, nem véletlenül használ sok, ebben a műfajban alkotó szerző, producer pattern alapú szoftvereket vagy éppen hardvereket. Ezeknek a műfajoknak az alapja az alaplüktetés vagy „beat“, amely persze variálgatva van, de sokszor erre épül egy egész szerzemény. Azt hiszem vita nélkül elmondható, hogy a hardverek közül az AKAI MPC eszközei a legismertebbek és talán a leggyakrabban használtak ezen a területen, de egy jó ideje a Roland cég jelenléte is elég hangsúlyosan megfigyelhető.

 

Az MPC típusú groove box eszközök jellemzője, hogy az említett alaplüktetés és annak variációinak összefűzésére, manipulálására vannak kihegyezve. Az idén januárban, a virtuális NAMM show keretében bejelentett Verselab MV-1 ennél többre vállalkozik. Ebben a beat készítés és az alap szerkezet összehozásán túl lehetőség van az ének vagy rap sáv (vagy sávok) felvételére, keverésre és a mastering feladat megoldására is. Tehát tényleg a kezdettől a végső fázisig eljuthatunk számítógép nélkül is egy eszközön belül.

 

Roland_VERSELAB_MV-1 700x.jpg

A Roland termékpalettáján már találhattunk úgynevezett groove box kategóriába sorolható eszközt, ilyen például az MC-707, de a Verselab MV-1 több szempontból eltér tőle. Egyrészről a már említett komplett produkciós folyamat a különbség, másrészt az új eszköz alkotásakor nem volt szempont az esetleg élő szituációban való használat, sokkal inkább az otthoni alkotás funkciói kaptak elsőbbséget. Ezzel együtt mindkét eszköz a cég ZEN-Core szintézis technológiájára épül. 

 

A Verselab esetében 3000-nél több hangszínt kapunk, ezekből 80 felett van a dob szettek száma, és 128-as polifónia fok jellemzi az eszközt. A ZEN-Core csoportba tartozás egyrészt kompatibilitást jelent a többi mai Roland hangszerrel, de azt is, hogy (előfizetés, vagy vásárlás esetén) extra hangokhoz, hangszerekhez is hozzájuthatunk.

 

A Verselab MV-1 felépítése a funkcionalitásnak lett alávetve, a kezelőfelületet több nagy csoportra osztották fel. A legnagyobb részt a beütő felület foglalja el, ez itt egy 4x4-es csoport, állítható érzékenységű, jól kezelhető 16 PAD gombbal. 16 kisebb méretű gombból álló sor alkotja a Step Sequencer szekciót, akinek már volt dolga Roland dobgéppel, az itt rögtön otthon érezheti magát. A felület bal oldalán található egy nagyobb közös szekció. Itt találhatók meg a mindegyik munkafázisban fontos alapfunkciók, mint például a felvétel, a másolás vagy a szerkesztés. Egy másik közös szekciót, a kétsoros (2x16 karakteres) kijelzőt és a hozzá tartozó kezelőszerveket a kezelőfelület jobb felső részén helyezték el. Ezek alatt foglal helyet a munkafolyamat – Workflow – szekció, ahol kiválaszthatjuk az adott feladatot és ami balról jobbra haladva az öt feliratozott gombbal meg is jeleníti a Verselab struktúráját.

 

 

roland-verselab-mv-1-detaik 500x.jpg

 

 

Az első fázis a szekvenszer, SEQ rész, ahol az alapütemeket összerakjuk. A 16-os pad ütőfelületről beütve vagy a Step Sequencert használva, a rendelkezésre álló hangszínekből, illetve importált vagy a készüléken felvett saját mintákból megalkothatjuk az alaplüktetést. A következő gomb a Section, itt beállíthatjuk, hogy egy-egy rész hány ütem hosszúságú legyen. A harmadik a Song, ahol az egész dal szerkezetét állíthatjuk össze és itt énekelhetünk, vagy beszélhetünk rá a dal teljes szerkezetére. A következő fázis a keverés, a Mixer gombbal egy olyan menübe léphetünk be, ahol az arányokat, a komplett effektezést oldhatjuk meg. Végül az utolsó fázis a mastering, vagy Mix Down, ahol a master effektek beállítása után exportálhatjuk WAV formátumban a kész alkotást.

 

A Workflow rész alatt a Track szekció található, ahol a sávok között választhatunk. Összesen nyolc sávon dolgozhatunk, de ebből az ének, Vocal sáv speciális olyan szempontból, hogy ezt csak Song módban használhatjuk. Ez valójában nem egy sáv, mivel 16 felvételt készíthetünk és ezekből párhuzamosan is használhatunk. Ennek a koncepciónak az érdekessége, hogy így mondjuk egyszerű egy ének részt felütéssel kezdeni vagy épp átlógni egy következőbe. Az összes felhasználható memória 12 perc monó vagy 6 perc sztereó WAV 44.1 kHz felbontásban az összes általunk felvett audióra. A többi hét sáv közül négy dobsávként – Drum Tracks – és három dallam sávként – Melodic Tracks – szerepel, de valójában dobsávon is használhatunk akármilyen hangszert és fordítva is. A gombok feliratozva lettek úgy, mint Kick, Snare, Hihat, stb. de ez valójában csak útmutató, nem jelent semmilyen kötöttséget. A dallam sávok közül a két hangszer sáv (Inst 1, Inst 2) annyiban speciális. hogy ezeket használhatjuk loop sávként, tehát ide felvett vagy importált saját audiót, tempó szerint, time stretch technológiát használva fogja a gép lejátszani.

 

Az ének (vagy rap) felvételre egy külön szekciót találunk a kezelőfelület felső részének közepén. Azon kívül, hogy itt állíthatjuk be a mikrofon érzékenység szintet, illetve ki- vagy bekapcsolhatjuk a bemenetet, a speciális ének effekteket is itt kezelhetjük. Az alap kompresszálás, hangszínezés mellett a mai modern auto-tune, robot és több más hasonló effekt is rendelkezésünkre áll. A készülék hátoldalán egy külön XLR csatlakozót találunk mikrofon használathoz, ami fantom tápot is kaphat, ami az ilyen groove box eszközök esetében kivételesnek mondható.

 

 

Roland_VERSELAB_MV-1_Rear 700x.jpg

 

A hátsó panelen, a mikrofon bemenettől jobbra és balra helyezték el a 6,3 mm-es jack formátumú, sztereó vonal be- és kimeneteket. Középen találjuk az SD kártya nyílását (alapból egy 8 GB méretűt kapunk a készülékkel), majd ettől balra a két MIDI DIN csatlakozót. Egy USB Host csatlakozó szolgál a számítógéppel való kommunikálásra (illetve ezt használhatjuk USB-s MIDI kontrollerekhez is), ezen keresztül is adhatunk tápot az eszköznek bár némi limitálással. Alapbeállításnál ilyenkor nem működik a fantomtáp és a LED-ek fénye is halványabb. Normál külső tápot is kapunk, ennek csatlakozója és kapcsolója a bal szélen található.

 

A Roland Verselab MV-1 a zenekészítés teljes folyamatát próbálja meg megoldani egy készüléken belül és ehhez tényleg sok funkcióval lett felvértezve. A feladat összetettségéből következően egy bizonyos szint felett korlátot jelenthet a menürendszerben való navigálás összetettségéhez képest kisméretű kijelző, bár a megjelenés után nem sokkal a cég kihozta az iPad-re ingyenesen letölthető Zenbeats applikációnak az újabb változatát, amelybe a Verselab kezelése is integrálva lett. Minden funkció még nem érhető el innen (például a saját minták kezelése), de a nagyméretű, érintésérzékeny felület használata a menük nagy részében jelentősen megkönnyíti a dolgunkat.

 

 

Roland_VERSELAB_MV-1_iPad_700x.jpg

 

 

A Verselab MV-1 megjelenése az adott zenei stílusokban alkotók számára mindenképp egy jelentős hír, a közösségi médiában fellehető videók és vélemények alapján sokan kezdték el használni. Az ára a beépített funkciókhoz, hangszínekhez, szolgáltatásokhoz képest kedvezőnek mondható. A hazai Roland forgalmazóknál mostanra már elérhető, ajánlott kiskereskedelmi ára 257 900 forint.