Befejeződött 2025 év eleji NAMM kiállítás, ami billentyűs vonalon sok újdonsággal szolgált, de kétségkívül a legnagyobb dobás a Roland cégtől érkezett…
Először is a Roland ez idáig nem gyártott felső kategóriás stage keyboard (színpadi billentyűs) hangszert, voltak ugyan a V-Combo szintetizátorok, de ezek inkább az orgona és szintetizátor hangzásokra voltak kihegyezve, bár zongora szekciót is tartalmaztak. Az új V-Stage családdal a cég láthatóan sokkal magasabb szintet célzott meg, mégpedig a kategória csúcsát, ahol ez idáig a Nord Stage trónolt. Már az elnevezés és a hangszerek színe is ezt sugallják, hiszen az új V-Stage hangszerek elég sok vöröses részt tartalmaznak, bár a kezelőfelület nagyrészt fekete, de az oldallapok és a hátlap több mint fele viszont vörös árnyalatú. Persze a külsőségeknél nyilván több kell, ha ilyen magasra céloztak, de a Rolandnak azért lehet némi technikai muníció a tarsolyában – ismerve a cég múltját és jelenét a szintetizátorok és digitális zongorák piacán.
A V-Stage hangszerek négy teljesen független motorral rendelkeznek a hangkeltés terén, ezek teljesen függetlenül kezelhetők dedikált kezelőszervekkel a hangszereken, külön effektezhetők, külön kimenetre küldhetők vagy számítógépen digitális audióként külön rögzíthetők. Ez a négy rész a kezelőfelületen is jól elkülöníthető, ezeken kívül csak a középső általános kezelő részt találjuk a 4.3 inches kijelzővel, valamint a közös effekt rész – Total Effects – és a master effekt rész (Master), - amiben a hangszerek mikrofon bemenetét is kezelhetjük. Ez utóbbi két szekció a kezelőfelület jobb szélén foglal helyet.
Ha balról indulunk, akkor a kezelőfelületen az Orgona szekció (Organ) az első, kezdjük hát ezzel. Ez a Roland Virtual Tone Wheel (virtuális rotoros orgona) modellezős technológiájára épül és teljes polifóniával rendelkezik. Négy orgona modell közül választhatunk, a rotoros modell mellett két tranzisztoros és egy templomi sípos (pipe organ) variáció is rendelkezésre áll. Kilenc drawbar kezelőt használhatunk az azonnali beavatkozáshoz, de a vibrato és percussion beállításokat is közvetlenül állíthatjuk a kezelőfelületen. A Leslie effekt külön kezelőszerveket kapott, de a menürendszerben még mikrofon pozíciókba, overdrive és más effekt beállításokba is részletesen belenyúlhatunk.
Az akusztikus zongora lehet a legfontosabb egy ilyen hangszer esetében, ha a billentyűsnek sok hiteles zongora részt kell játszania. A V-Stage esetében ez a rész is modellezős, a Roland V-Piano technológiáját alkalmazza és ez is minden billentyűre teljes polifóniával rendelkezik. A technológiából következően könnyen állíthatók az előadási paraméterek, mint például húr- vagy kalapács viselkedés, vagy akár egészen különleges anyag tulajdonságok. Alapból négy zongora modell közül választhatunk, a két hangversenyzongora variáció mellett egy pianínó és egy filces zongora modell is rendelkezésre áll. A V-Stage 88 modell esetében egyébként mindez egy 88 billentyűs, a Roland komolyabb digitális zongoráiban megismert Ivory Feel tapintású kiváltópontos kalapács-mechanikájú billentyűzetével párosul.
Az elektromos zongorák egy külön szekciót kaptak a V-Stage hangszerekben (a Nord Stage esetében ez közös az akusztikus zongorával). Itt minta alapú szintézist alkalmaztak a Roland SuperNatural motorjával. Ez az újonnan fejlesztett modell széles lehetőségeket rejt akár klasszikus e-piano vagy clavinet, akár vintage digitális zongorák hangzásának megalkotásához. Külön tremoló és erősítőszimuláció áll rendelkezésre ebben a szekcióban a multieffekt rész mellett, így nagyon kifejező hangzások állíthatók elő.
A szintetizátor szekció a Roland ZEN-Core technológiájára épül. A szekcióval két szintetizátor motort is használhatunk egyszerre, akár külön részein a billentyűzetnek, akár egymás tetején. 400 ilyen ZEN-Core hangszínt kapunk a hangszerekkel, de a Roland Cloud szolgáltatásból továbbiakat is rátölthetünk, a hangszerek regisztrálásával négy vintage szintetizátor modell csomaghoz ingyen is hozzáférhetünk (SH-101, JX-8P, Jupiter 8 és Juno 106). A legfontosabb szintetizátor paramétereket a kezelőfelületen közvetlenül tudjuk állítani.
Egy színpadi használatra szánt összetett hangszerben a részek külön tulajdonságai mellett nagy szerepe van a részekből alkotott egésznek, annak kezelhetőségének és a plusz tulajdonságoknak. A V-Stage hangszerek esetében, ahogy a bemutató videókból kiderült, nagyon gyorsan lehet akár menet közben is változtatni vagy akár létrehozni egy komplett új beállítást. Az adott szekciók ki- és bekapcsolása, a megosztott billentyűzet létrehozása, módosítása, az effektezésbe, a sztereó képbe való belenyúlás mind áttekinthető és gyors.
Audió kimenetek vonatkozásában nem lehet panasz, a fő kimenetek szimmetrikus XLR csatlakozó és szimmetrikus jack formátumúak, a Sub kimenetek pedig szimmetrikus jack formátumban állnak rendelkezésre. Egy pár vonalszint bemenet és egy mikrofon bemenet is hozzá keverhető a hangszerek hangjához. USB csatlakozóból négyet is kapunk. Az USB C formátumú számítógépes csatlakozással adatokat is kimenthetünk, de MIDI és audió interfész eszközként is használhatjuk a hangszereket, egyidejűleg akár külön sávokra rögzítve a játszott részeket szekciónként MIDI és audió formában egyaránt. Ezen kívül kapunk egy Memory feliratú USB csatlakozót, amibe például pendrive eszközt illesztve kimenthetünk beállításokat. Két további External Device USB csatlakozót is találunk, ide USB-s kontrollereket vagy billentyűzetet csatlakoztathatunk.
MIDI csatlakozóból három áll rendelkezésre, a bemeneten és a kimeneten kívül van egy harmadik, ami vagy független második kimenetként, vagy keresztül menő MIDI Through kimenetként használható. Négy kontrollpedált is csatlakoztathatunk a hangszerhez, ezek funkciója akár beállításonként is külön programozható.
A komplett beállítás elnevezése a V-Stage esetében a Scene, ebből 512 menthető el egyszerre, ezekből sorrend összeállítások is létrehozhatók (Scene Chains), amelyekből 128 is alkotható. Egy koncert hangszín összeállítása esetében ezek fontos tényezők, mint ahogy az is, hogy mennyire zökkenőmentesen lehet hangszínt váltani A V-Stage hangszerek a részben teljes, részben nagy fokú polifónia fok és az erős processzorok miatt, lehetővé teszik az azonnali váltásokat, az egymásra átcsengő hangszíneket.
A V-Stage 88 billentyűzetéről már szó volt, a V-Stage 76 esetében 76 félig súlyozott, úgynevezett Waterfall billentyűzetet kapunk, ami kényelmes játékot tesz lehetővé például orgona hangszíneknél. Mindkét hangszer esetében az aftertouch is része a kontroll lehetőségeknek a billentyűknél. A billentyűzet méret és milyenség persze a hangszerek súlyát is befolyásolja, míg a V-Stage 88 súlya közel 22 kg, addig a V-Stage 76 alig több, mint 15 kg. Minden más technikai paraméter esetében a két hangszer teljesen megegyezik.
A Roland a V-Stage hangszerek árát érezhetően a Nord Stage árak alá pozícionálták, Európában ez a különbség 200 ezer forint körül van az USA-ban lényegesen több. Az idő fogja eldönteni, hogy ezek a hangszerek mennyire terjednek el, a leendő vásárlóknak mindenesetre kedvező lehet, hogy nagyobb választási lehetőség és nagyobb versenyhelyzet jött létre.
További információk: https://www.roland.com/hu/promos/v-stage_series









