Zenei hírek
Nem lehetett panaszra oka a Sennheisernek standja látogatottságát illetően. A kiállítása jól elkülönített módon, többféle szekcióból állt.
2021. 06. 09.
A Moha Kávéház és Kultúrtér színpadán március 21-én, pénteken 19:30-tól a Tóth Viktor Tercett koncertezik.
2021. 06. 09.
A zenekar eddig egy nagylemezt, két EP-t és négy videoklipet jelentetett meg, melyeket sugározott többek között az MTV és a Viva is.
2021. 06. 09.
A Wastaps koncerttel és sztárvendégekkel ünnepli frontembere, az énekes-szaxofonos Charly Nice születésnapját.
2021. 06. 09.
A Frankfurti Musikmesse és Prolight + Sound kiállítás és vásár négy nap alatt 110 000 látogatót fogadott 142 országból.
2021. 06. 09.
Most jöttem rá, hogy hiába az előre eltervezett útvonal, hogy kiket látogatunk meg és kiket nem, a közel 3 nap kevés ahhoz, hogy egy átlagos értelemben vett beszámolót megírjon az ember, arról pedig álmodni sem lehet, hogy az egész kiállítást végigjárjuk.
2021. 06. 09.
Március 15. alkalmából a „könnyűműfaj” zenészeit, előadóit Kossuth-díjjal és a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tűntették ki.
2021. 06. 09.
Március 4-én megjelent a Solidmen zenekar első albuma Csirkék, kutyák, emberek címmel.
2021. 06. 09.
A kiállítás egyik legizgalmasabb csarnoka már évek óta az elsősorban stúdió és színpadtechnikát felölelő Halle 8. Hazai partnereink nagyrésze is itt állít ki már évek óta. Az LD, a Yamaha, a QSC, TOA, Bose, Roland és még sorolhatnánk első látásra is sok érdeklődőt vonzottak…
2021. 06. 09.
A Moha Kávéház és Kultúrtér By-the-Way jazz estjeinek sorában a hétvégén a Kinczel Trió lép színpadra.
2021. 06. 09.
A kiállítás nyitónapjának délutánján elsőként a Roland kiállítására jutottunk el, hogy körülnézzünk a legújabb termékek után kutatva.
2021. 06. 09.
Ma reggel 2014. március 12-én 10 órakor nyitotta meg kapuit a Frakfurti Zenei Vásár, népszerűbb nevén a Musikmesse. Helyszíni tudósítás.
2021. 06. 09.
Szinte lehetetlen a most nyíló Frankfurti Zenei Vásár minden kiállítójáról szót ejteni, de kedvcsinálónak álljon itt az alábbi néhány hír.
2021. 06. 09.
Megjelent a hazai rockabilly nemzetközi sztárja, a MYSTERY GANG új, magyar nyelvű lemeze, a Hello, Hello!
2021. 06. 09.
Az alábbiakban a Musikmesse néhány érdekesebb eseményére szeretnénk felhívni a figyelmet.
2021. 06. 09.
Harmónia díj Aranylemezzel díszítve! A szlovákiai magyar banda sikeres időszakot tudhat maga mögött.
2021. 06. 09.
Már hivatalosan is rendezvénysorozat lett a hazai technikusok által indított kezdeményezésből.
2021. 06. 09.
Pont egy hónapja lehet szavazni a Zenész olvasóinak arra, hogy az általunk megnevezett öt gitáros közül ki az olvasó kedvence.
2021. 06. 09.
