Hallgassátok meg, egy szintiközpontú dal akusztikus feldolgozását egy Ortega nejlonhúros és egy rezonátoros gitárral kísérve Hangácsi Márton és Svajcsik Kristóf előadásában.
Számos Ortega gitárt és ukulelét mutattunk be már zenei, zenekari környezetben. Ezúttal egy Ortega nejlonhúros elektroakusztikus gitárt és egy Ortega rezonátoros gitárt hallhatunk, némi stompbox pedál ritmuskísérettel és basszussal kiegészítve. Mindezt Hangácsi Márton Home c. dalának akusztikus feldolgozásának kíséreteként.
„Emlékszem egy fesztiválon voltam a francia Alpokban, ahonnan a hazafelé vezető út nem pont úgy sikerült, ahogy terveztem. Hatalmas hóvihar volt és lekéstük a repülőnket. Azaz egy hosszú és nehéz hazaút várt ránk. A dal pedig azokról a véget nem érő, szorongással teli érzésekről szól, amiket az utazás során éreztünk. A dal ezen verziójában próbáltuk tartani az eredeti groove-ot, habár ez egy kicsit gyorsabb, mint az album verzió. A Horsekick pedálokkal kiegészülve mégis tökéletesen működött. Az a rész, amit Kristóf játszik a rezonátoros gitáron szintén tökéletesen passzol, remek feelinget ad az amúgy eredetileg inkább szinti központú dalnak. Nagyon élveztem ezt a verziót is” – mesélte Hangácsi Márton.
Szerintünk ennek a dalnak sokkal jobban áll ez a gitárközpontú hangszerelés, levegősebben és karakteresebben szól, mint az eredeti, de persze ez ízlés dolga is. Érdemes megfigyelni, hogy a rezonátoros gitárral játszott bontogatás milyen szépen tölti ki az amúgy minimalista hangszerelést, és a rezonátoros gitár hangszíne milyen szerevesen illeszkedik a dalba.
Röviden a dalban hallható gitárokról
A nejlonhúros gitár az Ortega The Private Room sorozatának DSSUITE-C/E modellje, ami egy igazi crossover hangszer a klasszikus- és könnyűzene világa között. A hangszer teste vékonyabb, mint egy klasszikus gitáré, a blackwood fogólap nagyon enyhe rádiusszal rendelkezik, ezzel is otthonosabbá téve a terepet a könnyebb műfaj művelőinek. A gitár topjának anyagát antikolt tömör alaszkai fenyő adja, a hátlap, a káva és nyak is mahagóniból készült, ez a modell open core, vagyis nyitott pórusú, Tobacco Sunburst színű finish-sel büszkélkedhet, a gitáron az Ortega MagusPro elektronikája dolgozik. Az Ortega The Private Room DSSUITE-C/E gitárról ITT olvashattok tesztet.
A rezonátoros gitár az Ortega 2023-ban bemutatott Americana sorozatának tagja, abból is a nagyobb testű, cutaway fazonú hangszer. A gitár testének minden eleme és nyak is mahagónifából készült, a fogólap itt is blackwood, a húrláb anyaga ébenfa és juhar, a nyak szélessége a felső nyeregnél 43 mm, a hangszer skálahossza 24,72″. Az alumínium membrános rezonátort ennél a gitárnál díszes antikolt fém védőlemez takarja és a húrrögzítő, valamint a húrláb takarólemez is ugyanilyen öregítést kapott, ami még tovább erősíti a gitár vintage érzetét. A rezonátoros gitárt egy passzív, mágneses lipstick pickuppal látták el, amit egy hangerő és egy hangszín potival kezelhetünk. A hangolókulcsok antikolt vintage jellegűek, a tetőlapon nem „f” lyuk, hanem csepp alakú kivágások szolgálnak hanglyukként.
Az Ortega rezonátoros gitárokat ebben az írásban mutatjuk be, a kisebb, parlor testű Ortega rezonátoros gitárról ITT olvashattok tesztet.
A videóban hallható Stompbox pedálok:
Ortega HORSEKICKPRO - https://ortegaguitars.com/en/products/horsekickpro-m10817.html
Ortega QuantumLOOP - https://ortegaguitars.com/en/products/quantumloop-m10801.html
Az Ortega termékek hazai és európai forgalmazója a Meinl Distribution.