– BORBÉLY TAMÁS – Ebben az évben az Ortega egy nagyon különleges szériával rukkolt elő, melynek keretében az amerikai folk, illetve blues-zenében használatos hangszereket vonultatott fel.
A széria tartalmaz bendzsókat, különböző testformájú mandolinokat, illetve rezonátoros gitárokat. Jelen tesztünkben az egyik rezonátoros gitárt, név szerint az Ortega RRG30E-DD modellt vesszük szemügyre.
Néhány szó a rezonátoros gitárokról
Ezek a különleges hangszerek az 1920-as években jelentek meg először. Kialakulásukat egyértelműen a hangerőnövelés iránti vágy inspirálta, mivel bizonyos körülmények között az akusztikus gitár hangja önmagában már kevésnek bizonyult. A hangerőnövelést egy (vagy adott esetben több) a testben elhelyezett fém tányér segítségével érték el, ami összeköttetésben van a húrlábbal, ezt nevezik rezonátornak, így gyakorlatilag egy hangszóró membránjához hasonlatos megoldás jött létre. A sok téves hiedelemmel ellentétben a test közepén lévő óriási fém fedél nem a rezonátor, ez csupán egy fedés, a hangért felelős fém tányér ez alatt található. A fedő lyukacskáin át bekukucskálva sok esetben látszik is a membránszerű lemez.
A fém rezonátornak köszönhetően ezek a hangszerek nagyon egyedi hanggal rendelkeznek, mely hangzás a mai napig egyes tradicionális blues ágazatok, illetve amerikai folk zenék védjegye. A rezonátoros gitárok bizonyos szempontból réteghangszernek tekinthetők, mivel stilisztikailag egy viszonylag szűk szegmensben használhatók igazán jól, viszont azon a területen csakis ők tudnak igazán hitelesen működni.
Összerakás, kényelem
Az Ortega RRG30E-DD egy kisméretű, parlor testformájú gitár, mely rövid menzúrával rendelkezik (628 mm), ezek alapján akár utazó (travel) gitárnak is nevezhetjük. Kis mérete ellenére tekintélyes súlya van, nyilván a sok fémnek köszönhetően. Testvastagsága egy átlagos akusztikus gitár paramétereivel rendelkezik, de a parlor forma miatt kényelmesen átölelhető és játszható. Faanyagok tekintetében a fedlap fa része mahagóniból készült, akárcsak a hátlap és a káva. Színét tekintve a hivatalos megnevezés: Distressed Denim Satin, mely egy kékes, enyhén zöldes-barnás, farmer-szerű színvilágot takar. A satin szó pedig egyértelműen a szatén-szerű, matt finish-re utal. Élőben látva, a gitárnak pusztán már a megjelenése is nagyon izgalmas, hangulatos.
A húrok felfekvési pontját a rezonátorfedél közepénél egy fémlemez takarja, mely alkalmas lehet a jobb kéz letámasztásra, de bizonyos játékstílus esetében útban lehet azoknak, akik szeretik tompítani a húrokat a húrláb közelében. Ebben az esetben ez a kis fedél könnyedén eltávolítható, ugyanis csupán négy csavarral van rögzítve, ilyen módon a hangszer alkalmazkodni tud a játékos igényeihez. A gyári beállítást tekintve megállapítható, hogy extrém magasra vannak állítva a húrok, nyilván a slide-játék támogatása miatt.
Hang
A gitár hangját csupán akusztikusan hallgatva nagyon hajaz a bendzsók hangzásvilágára. Amint kézbe fogja az ember, óhatatlanul a pattogós, fingerpicking-es country-ízvilág kívánkozik ki belőle. A hangszer elég nagy hangerővel bír, viszont a hangkitartás nem túl nagy, tehát nem rendelkezik szignifikáns sustainnel. Már natúr módon, akusztikusan használva is hozza a tőle elvárt fémes, mocskos hangot, de erősítőre kötve nyílik meg igazán.
Az RRG30E-DD-t, mint a legtöbb hasonló stílusú gitárt egy darab passzív nyaki „lipstick” pickuppal szerelték fel, mely gyakorlatilag egy egyszerű single-coil hangszedő. Ehhez egy hangerő és egy hangszín potméter tartozik, semmi bonyolítás. Nagyon érdekes, hogy a gitárt akusztikus erősítőre, vagy közvetlen keverőbe kötve (magyarán szélessávú rendszeren használva) is megállja a helyét, de elektromos gitárokhoz való erősítővel is használható. Ez utóbbi esetben az erősítő közép-dús tulajdonsága, illetve az enyhe szőrösség további pikáns ízt ad a nem mindennapi hangszernek. Egy enyhe drive-ot és slide gyűrűt használva pedig egyenesen elkezd énekelni, talán ezt szereti a legjobban. Ekkor már a sustain is olyan hosszú, amilyet csak szeretnénk. A torzítás szövetétől függően a hangszín potméterrel jól be lehet állítani, hogy mennyire legyen fényesebb, nyíltabb, vagy éppen füstösebb, fedettebb a hang. Mindkettő nagyon jól működhet, ez pusztán zenei környezet és ízlés kérdése.
Összefoglalás, ajánlás
Az Ortega RRG30E-DD egy elérhető árú rezonátoros gitár, mely kapu lehet azoknak, akik ismerkednek a stílussal, illetve a hangszer által képviselt műfajokkal. Ha valaki autentikusan szeretne hozzányúlni a delta-blues-hoz, vagy egyéb hasonló stílusokhoz, akkor annak szinte kötelező egy ilyen hangszer. A bevezetőben használt „réteghangszer” jelző ellenére én azt vallom, hogy érdemes kipróbálni más, távolabbi műfajokban is. Lehet, hogy pont ez a hang inspirálja az embert egy dal megírására, vagy tesz egyedivé egy pop-rock hangszerelést. Ahogyan egy egzotikus, extrém fűszer feldobhatja, különlegessé teheti a leghétköznapibb ételt is, úgy ez az elv igaz lehet a hangszereknél, illetve a zenében is. Csak meg kell találni a megfelelő használati módot és arányt. Az Ortega RRG30E-DD egy olyan különleges fűszer, melyet sokaknak érdemes lehet „repertoáron tartani”.
Technikai adatok
Forgalmazza: Meinl Distribution
Ár: 199 000 forint
Top: mahagóni
Oldal- és hátlap: mahagóni
Rezonátor: alumínium
Nyak: mahagóni
Fogólap: blackwood
Nyakmerevítés: kétirányú pálca
Nut szélesség: 43 mm
Menzúra: 628 mm
Bundok száma: 19
Nyak-test illesztés helye: 12. bund
Hangszedő: passzív „lipstick” single coil
Elektronika: hangerő, hangszín potméter
Szín: Distressed Denim Satin
Felületkezelés finish: matt fényű
Videók
https://www.youtube.com/watch?v=-btz5iPvI7Y
https://www.youtube.com/watch?v=nxoXBnhVjWE
A teszt először a Zenész Magazin 2023. augusztusi lapszámában volt olvasható.