zenesz_logo.png



A Meinl szokásos nagyszabású évnyitó rendezvényére idén január 20-án került sor a cég európai központjában, a Nürnberg-közeli Gutenstettenben.

Erre az egynapos eseményre rengeteg zenész, hangszerkereskedő és médiapartner érkezett szerte Európából, akik így élőben, elsőként tapasztalhatták meg, hogy milyen hangszerújdonságokat sorakoztat fel idén a Meinl cég, amely a saját márkás cintányérok, percussion hangszerek és ütőhangszer kiegészítők gyártása mellett az Ortega brandet is tulajdonolja, továbbá európai disztribútora a japán Ibanez gitároknak, a Tama doboknak és a brit Hardcase márkának. Tekintsük át, hogyan is zajlott a Meinl Kick Off Day 2024!

Az eseményt délben nyitotta meg Alexander Meinl egy hosszabb beszéddel, melyben megköszönte az együttműködő partnerek folyamatos munkáját és fáradságát. Az évértékelő visszatekintés után következett az előttünk álló évre vonatkozó tervek ismertetése, természetesen tematikusan, a forgalmazott márkák szerinti bontásban.

 

BaloghRolandOrtegaTourplayer 2 750x

 

A megnyitó után kezdetét vette a több órás „hangszermustra”, melynek során a meghívottaknak lehetőségük volt a Meinl Showroomban, vagyis a cég kiállítótermében megvizsgálni, kipróbálni a legújabb forgalmazott modelleket. A márkák pavilonjaiban felállított kisszínpadokon, az adott brand művészei egy-egy rövid előadás keretében mutatták be a hangszereket. Az Ortega részleg színpadán a magyar gitárművész, Balogh Roland tartott bemutatót egy Ortega Tour Player gitárral.

 

Sonic Energy Soundjourney 2 750x

 

Sonic Energy Soundjourney + Ortega Guitars előadás

A Showroom kiállításaival, és a színpadokon zajló előadásokkal párhuzamosan egy másik épületben különleges programokra került sor. Az irodaépület egyik nagyterme adott helyet a Sonic Energy Soundjourney eseményeinek, melyet legszemléletesebben talán egy relaxációs hangfürdőnek nevezhetnénk. Ezek a performanszok nagyon különlegesek és újszerűek voltak, melyek során a közönség vagy ülve, vagy nagy körben elhelyezett szivacsokon fekve élvezhette azokat a nem mindennapi hangokat, melyeket a Meinl Sonic Energy termékcsaládjának speciális hangszereivel keltettek, és melyekkel adott esetben az eső, vagy a tenger hullámainak hangját is élethűen tudták utánozni. Az előadók – Ronja Maltzahn (ukulele, ének és próza), Federico Marina (basszus-ukulele) és Harriet Emily (kristály hangtálak) – a hallgatóság között sétálgatva használták hangszereiket (wave drum, chimes, crystal singing bowls, nyelvdob stb.), melyekkel organikus módon úsztatták át az egyik hangulatot a másikba, olyan érzetet keltve, mintha egy filmben lenne az ember. Kétféle előadást láthattunk, illetve hallhattunk: az egyik során instrumentális, hangeffekt jellegű utazáson vehetett részt a hallgató, a másik verzióban pedig olykor Ronja Maltzahn énekével színesítette a „hangszerelést”, továbbá több Ortega hangszert is megszólaltattak (ukulele, basszus-ukulele stb). Ilyen módon ez utóbbi előadás bevont olyan hangszereket is a „hang-kirándulásba”, melyek a könnyűzene területéről már ismertebbek, ezáltal az egész esemény egy tonálisabb érzetet kapott. Ez a performansz kiválóan demonstrálta, hogy ebben a hangfürdő-jellegű, meditációs zenében milyen jól használhatóak az Ortega által gyártott hangszerek és hogy milyen szépen integrálható egy-egy klasszikus értelemben vett könnyűzenei hangszer az effekt-jellegű Meinl Sonic Energy hangkeltő eszközeivel életre keltett zenei világba.

 

Sonic Energy Soundjourney 3 750x

 

Ronja Maltzahn énekes az Ortega Wireless rendszerével szabadon mozoghatott az emberek között, tehát az ének (vagy adott esetben egy prózában elmesélt történet hangja) mindig más pontból, míg az általa használt ukulele pedig egy oldalt fixen elhelyezett erősítőből szólt. Véleményem szerint ezek az előadások voltak az egész rendezvény legkülönlegesebb, legizgalmasabb mozzanatai. A kellemes, lazító élményen túl kimozdították a zenészeket a megszokott komfortzónájukból és talán szemlélettágító hatást is elértek a hangszerek használatával kapcsolatban.

 

Ortega RE30THACA RCE30THACA 1 750x


Ortega RE30TH-ACA és RCE30TH-ACA

Ortega hangszerek

Az Ortega idén ünnepli a cég fennállásának 30. évfordulóját, és ebből apropóból több jubileumi, limitált szériás hangszert is kiadott, ami annyit jelent, hogy ezeket a hangszereket a cég egy éven át, csak idén fogja gyártani. A sorozat két ékköve az Ortega RE30TH-ACA és RCE30TH-ACA gitár, melyeknek a fedlapja, kávája és a hátlapja is gyönyörű akácból készült.

 

Ortega tradicional Series madeinportugal R16S R16PC2 650x


Ortega R16S és R16PC

A Traditional szériát gyarapító Ortega R16S és R16PC modellek különlegessége, hogy a gyártásuk Portugáliában történik méghozzá helyi faanyagok felhasználásával. A két gitárt tartalmazó Thermo SeriesR23RO, RCE23RO – nevét annak a különleges hőkezelési eljárásnak nyomán kapta, melynek köszönhetően a hangszert már új korára is egy bejátszott, öregebb gitár hangi tulajdonságaival vértezik fel.

 

Ortega Thermo series 1 750x


Ortega Thermo Series 

A jubileumi limitált kiadás tartalmaz egy ukulele és egy kalimba szériát is, melyek mindegyike négy-négy tagot számlál. Különlegességük, hogy a hangszereken megjelenő motívumok a tenger világát idézik. Mind a test binding, mind pedig a hanglyuk szegélyezések tengerkék színűek, az ukulelék fogólapját és a kalimbák testét különböző tengeri élőlények díszítik, a négy modellen más-más állat található: delfin, kékbálna, medúza és tengeri teknős.

 Ortega limited ukulele 750x

 
Ortega 30. évfordulós limitált kiadású ukulelék és kalimbák

A 30. évfordulós limitált kiadások mellett az Ortega kiadott egy kifejezetten kezdőknek összeállított csomagot, Picker’s Pack néven, mely egy háromnegyedes, vagy négynegyedes testméretű nejlonhúros akusztikus gitár mellett tartalmaz egy gitártokot, csíptetős hangológépet, hevedert, gitárállványt, egy extra csomag húrt és néhány pengetőt is.

 

Ortega pickers pack 2 750x

 

A szettben tehát minden olyan eszköz megtalálható, amire egy kezdőnek szüksége lehet. A készlet további érdekessége, hogy ez nem megszokott „bundle”, melyben több márka szerepel, hanem a felsorolt kiegészítők mindegyike Ortega termék.

 Ortega Bass D8CE5 D7CE5 650x

 

Az Ortega kínálata idén két új öthúros akusztikus basszusgitárral is bővült, melyek megjelenése hiánypótló a brand palettájának ebben a szegmensében, hiszen eddig csupán négyhúros akusztikus basszusgitárok álltak a sorban. A két mahagóni testű, lucfenyő toppal készülő modell – D7CE-5 és D8CE-5 – csak színben és néhány apróságban tér el egymástól.

 

Ibanez AZ szériaceman IC420 AM2 750x


Új Ibanez AZ Premium modellek és egy
Iceman IC420-ABM

Ibanez gitárok

Idén az Ibanez rengeteg új hangszert dobott a piacra. A legkedveltebb elektromos gitár szériákat tekintve négy új AZ, két új AZES, két S, két Iceman és tíznél is több RG típusú került bemutatásra. Sok esetben az újdonság pusztán a színre vonatkozik, de előfordul olyan hangszer is, mely esetében egy már Prestige kategóriában létező konstrukció lett Premium változatra átültetve. Az elektromos gitároknál egyértelműen a Premium lineup lett látványosan bővítve ezzel is elérhetőbbé téve néhány közkedvelt gitártípust.

 

Ibanez RGAZ széria 750x


Ízelítő az új Premium S, RGT és AZ modellekből

 

Az Ibanez a basszusgitárok terén sem volt szűkmarkú, hiszen rengeteg új Bass Workshop és SR szériás hangszert adott ki. A BTB sorozat idén pont huszonöt éve jelent meg, így erre a jubileumra az Ibanez egy gyönyörű öt- és hathúros modellt készített – BTB25TH5-SLM és BTB25TH6-SLM típusjelzéssel.

 

Ibanez BTB25TH5 SLMSDGB1 DMT Steve Di Giorgio Signature Model 650x


BTB25TH5-SLM
és SDGB1-DMT Steve Di Giorgio Signature Fretless

 

Ibanez Bass 1 750x


Ibanez SR és BTB basszusok, a jobb szélen a GWB25TH-SWF Gary Willis Signature modell

A BTB széria mellett a híres Gary Willis modell is idén ünnepli huszonötödik születésnapját, ezen alkalomból a cég természetesen kiadott egy jubileumi modellt GWB25TH-SWF Gary Willis Signature néven. Ezen a ponton meg kell említenünk egy másik művészt, Steve Di Giorgio-t, akinek idén jött ki öthúros fretless basszusgitárja, név szerint az Ibanez SDGB1-DMT Steve Di Giorgio Signature Model.

 

 Ibanez AE széria 750x

 
 Az AE széria modelljei

Az Ibanez az akusztikus gitárjai terén idén nagyobbat dobott, mint általában. Számos új akusztikus modellt hozott ki, melyek között olyan (az Ibaneztől eddig szokatlan) hangszerek is szerepelnek, mint az ukulele, vagy a bendzsó. Az AE széria új, csillogó modelljei és az FRH10N két új színe mellett az Advanced Acoustic sorozat bővült talán a leggazdagabban, ahol már konstrukciós újdonságok is megjelentek.

 

Ibanez Advanced Acoustic széria 750x


Az előtérben egy FRH10N, mellette az Advanced Acoustic sorozat

Elég sok modellnél éltek az A.I.R. port használatával, vagyis egy a zenész felé irányuló plusz hanglyuk kialakításával, mely nagyobb hangerőérzetet, és jobb felhasználói élményt biztosít a játékos számára.

 

Ibanez XM brace szemléltető 3 650x

 

Az Ibanez számos akusztikus modelljénél alkalmazza az X-M bracing tetőmerevítést, ami nagyobb stabilitást, kedvezőbb rezonáns tulajdonságokat biztosít a hangszernek. A helyszínen ez a megoldás, egy szemléltetés céljára készült „kettévágott" gitáron nagyon jól látható és tapintható is volt. Néhány új Advanced Acoustic szériás gitárt kipróbálva úgy érzem, hogy az Ibanez új kategóriába lépett az akusztikus gitárok terén.

 

Daniel Kemish 1 750x

Esti program

A standokon zajló kisszínpadi bemutatók és a meditációs Soundjourney után kezdetét vette a vacsora. Eközben a nagyszínpadon az angol származású Daniel Kemish egymagában szórakoztatta a több száz fős közönséget. Az olykor szájharmonikát is megszólaltató gitáros-énekes szólóműsora igazán hangulatos, történetmesélős country koncert volt, mely néhol Bob Dylan és Tom Waits jellegű ízeket is tartalmazott. Az est csúcspontjaként Daniel teljes zenekari felállással folytatta a muzsikálást, a stilisztikai csapásvonal ekkor is a country maradt, de ekkor már lendületesebb, modernebb megszólalásban.

A Meinl Kick Off day idén is egy nagyon kellemes, baráti hangulatú találkozó volt, melyre rengetegen érkeztek szeret Európából. Véleményem szerint a jól megszervezett, egymás után következő zenés produkciók, hangszerbemutatók a tavalyinál még érdekesebbé tették az egész eseményt. Szinte egy szempillantás alatt el is telt ez a nap. Remélem, jövőre ismét találkozunk!

A címlapfotón Bodor Máté egy Ibanez Martin Miller MMN1 gitárral.

A Meinl Kick Off Day 2024-ről szóló beszámolónkat Tama dobokkal, Meinl cintányérokkal és ütőhangszerekkel folytatjuk, amit ITT OLVASHATSZ.