Az új sorozat két modellje, az Utopia Main 112 és az Utopia Main 212 a stúdiómonitorok abszolút csúcskategóriáját képviselik.
A francia Focal céget 1979-ben alapították (illetve ekkor még Focal-JMlab volt az elnevezés). Eredetileg high-end hifi hangszórókat és berendezéseket gyártottak, ez a vonal máig is a főbb profiljuk, legnagyobb hangszórójuk ebben a kategóriában a Focal Grande Utopia EM, az egyik legelismertebb high-end termék, igaz olyan árral (egy pár nagyjából egy kisebb családi ház ára), ami átlag földi halandó számára nehezen megfizethető.
2002-ben létrehozták a Focal Professional csoportot, amely kifejezetten hangstúdiókba szánt monitorokat kezdett el fejleszteni. Mára négy termék csoport tartozik ebbe a kategóriába, az ST6, az SM6, a Shape és az Alpha Evo. Ezekről már többször is írtunk itt a Zenész Magazin hasábjain. Ezek a stúdiómonitorok azonban mind a nearfield (közeltéri) és a midfield (középtéri) kategóriákba tartoznak. Ezeken kívül létezik a main, azaz fő monitor kategória, bár manapság ezek a határok azért nem annyira élesek. A main monitorok általában nagy méretűek, nagyobb lehallgató szobákban, a keverési ponttól viszonylag messzebb, elég gyakran a falba süllyesztve (soffit mount) szokták ezeket használni.
Utopia Main 112 (UM 112)
A most megjelentetett monitorok, az Utopia Main 112 (UM 112) és az Utopia Main 212 (UM 212) ebbe a kategóriába sorolhatók, tehát ezek az első main monitorok a Focal Professional csoporttól. Ezek nem aktív ládák, hanem a hangszórókból és a végfokokból álló rendszerek, egy sztereó egység két hangszóróból és két végfok erősítőből áll, az erősítők mind több utasak, minden egyes hangszóróhoz külön erősítő szekcióval.
Utopia Main 212 (UM 212)
Az elnevezésből arra is következtethetnénk, hogy akkor a ládák 12 inch méretű hangszórókat tartalmaznak, de nem, 13 inch a mélyhangszórók mérete, amelyekből az UM 112 esetében egy, míg a nagyobbik modell, az UM 212 két darabot tartalmaz. Ebben a modellben az 5 inch méretű középsugárzóból is kettőt találunk, a kisebbik modellnél ebből is egyet. A magassugárzó mindkét hangfal esetében egy darab és 1,5 inch méretű.
13"-os W kompozit membrános mélyhangszóró
Az Utopia Main stúdiómonitorok fejlesztése állítólag már 2017-ben elkezdődött. A több mint 40 év hangfalfejlesztés, és több mint 20 és stúdiómonitor készítés tapasztalatait természetesen felhasználták, de a hangfalak és az erősítők szinte mindegyik eleme új fejlesztéseket tartalmaz. A mély- és középhangszórók a más Focal hangfalakból már ismert W kompozit szendvics alapú anyag elrendezésre épülnek, ahol két vagy több üvegszálas struktúra veszi körbe a szivacsos alapstruktúrát. Az eredmény három fő paraméternek az optimalizálása, ezek a könnyűség, a merevség és a csillapítás. A mérések szerint a W kompozit megoldás teljesen transzparens hangzást eredményezhet, nagyon alacsony torzítással (akár hússzor merevebb, mint a Kevlar vagy aramid megoldások), valamint kiváló fázisreakcióval. A hangszóró membránok felfüggesztése a Focal által kifejlesztett Tuned Mass Damper (TMD) technológián alapszik, amivel nagyban lehet csökkenteni az intermodulációkat, amit maga a felfüggesztés hozhat létre.
Középsugárzó M profilú membránnal
Az új M profil technológiát alkalmazták az Utopia Main hangfalak magas- és középsugárzóinál is. A hagyományos fordított kúp alakzat helyett alkalmazott megoldás szimmetrizálja és kiegyenlíti a létrejövő rezgéseket és ez által a membrán inkább tud dugattyú-szerű, párhuzamos mozgással működni. A tweeter berillium anyagból készült és a tekercs méretét is megnövelték, 20 milliméterről 25 milliméterre, ez által jobb hőleadást és nagyobb teljesítményt tudtak elérni. Megváltoztatták a tekercs anyagát, a Copper-Clad Aluminium Wire (CCAW) technológia, ahol az alumínium belsőt alkalmazzák a kis súly miatt és a réz borítást a megbízható csatlakozásért, nagyobb hatékonyságot biztosít a magas frekvenciáknál. A mágneses mezőt is a maximum szintre (2.1 Tesla) növelték, hogy maximális hatékonyságot és nagyobb dinamika tartományt érjenek el.
Magassugárzó
A tweeterek esetében a TMD felfüggesztést tovább fejlesztették. Az új Damping Hook System (DHS) a dupla kapcsos megoldással forgócsap-szerűen működik, megnövelt stabilitást és csökkentett intermodulációt eredményezve. A THD értéket így a felére tudták csökkenteni, 122 dB SPL szintet is elérhető nagyon alacsony torzítással.
A rendszerhez alkalmazott végfok erősítők is több technikai újdonságot tartalmaznak. A „H” osztályú erősítők úgynevezett current mode-ban, azaz áramerősség alapon képesek működni a hagyományos feszültségmód helyett. A feszültséggel való vezérlés esetében a hangszórótekercs melegedése, pozíciója és az adott frekvencia mind befolyásolhatják a hangszóró valódi ellenállását, ez által a létrejövő áramerősség változás sem konstans.
A végfok erősítők több állítási lehetőséget is tartalmaznak, egy hátsó panel leszerelése után analóg módon belenyúlhatunk több paraméterbe is. A hangszórók hangereje külön állítható, valamint két frekvencián is állíthatunk parametrikus equalizerrel és két szűrővel. Ezekkel a szolgáltatásokkal finomhangolhatjuk a rendszert a szoba akusztikájához. A basszus rész kompenzációját is állíthatjuk aszerint, hogy esetleg falba épített megoldást, vagy lezárt reflex nyílást választanánk. A külső erősítős megoldás egyik oka egyébként a falba építés (soffit mount) lehetősége, ami ebben a kategóriában elég elterjedt és ilyenkor többek között az erősítő melegedése, vagy az állítási lehetőségek miatt sem lehet a hangfallal együtt beépíteni.
Az Utopia Main családdal a Focal tehát belépett a main vagy farfield stúdiómonitorokat gyártók táborába, amely tábor manapság nem túl nagy. Az UM 112 és UM 212 monitorok az új technológiai megoldásokkal biztos a csúcsot jelentik, természetesen ezt az áruk is tükrözik. Egy UM 112 sztereó rendszer listaára 26 000 EUR, az UM 212 pedig 46 000 EUR. Ez egyébként nagyjából az az árkategória, mint amennyibe az ADAM vagy a Genelec main monitorok kerülnek.
A Focal termékek európai és hazai forgalmazója a Sound Service.







