Zenei hírek
Közel három évnyi érlelés után novemberben megjelent a The Trousers Animal Gun című nagylemeze.
Napfogyatkozás az elhagyatott Salgótarján felett – a HOLD c. albumhoz elkészült a harmadik videóklip.
A YEWO 2019-ben alakult, éppen a pandémia kitörése küszöbén. Zenéjükben keveredik a progresszív és klasszikus rock a modernebb balkáni stílusú hangzásokkal.
Március 24-én az Instant-Fogas Komplexumban élőben is bemutatják az új dalokat, amelyet még idén követhet a bemutatkozó albumuk.
2022-ben 60 éves lett a világ legrégebben működő rockzenekara, a Rolling Stones. Gyakorlatilag egyidősek a műfajjal, amit saját maguk teremtettek.
A Honeybeast énekese nem csak a Sztárban Sztár műsor kedvéért bújt jelmezbe, hanem legújabb klipjében is egy tőle merőben szokatlan barokk stílusú kosztümben láthatjuk.
Tavaly júliusban rögtön két dallal debütált a Tornóczky All Access, készül első lemezük, közben tavaszi turnéra indulnak.
Március 25-én délután és este Víg-Presser-50 címmel vígszínházi dalaiból ad koncertet Presser Gábor a társulat művészeinek közreműködésével.
Május 26-án emlékezzünk azokra a zenészekre, akik oly sok örömöt, érzést, élményt adtak számunkra.
A Minimyst nagy lendülettel indult újra 4 év hallgatás után. Egy hónappal az első magyar nyelvű dal után megérkezett a második track, az Úton, mely az idén tavasszal érkező Karton Monakó EP felvezetője.
Meglepő bejelentést tett a többszörös nemzetközi díjnyertes blues zenész, Little G Weevil – Szűcs Gábor – a hétvégén.
Pénzes Máté, a Blahalouisiana és a Black Circle Orchestra billentyűse instrumentális szólólemezt készített. Ennek kapcsán készült vele az alábbi mini interjú.
89 éves korában elhunyt Wayne Shorter szaxofonos, zeneszerző, aki együtt játszott Miles Davis-szel és Zoe Zawinullal is.
A kulisszák mögé enged betekintést a Fonogram-jelölt zenekar, az Ocho Macho a március 10-én induló, nagyon várt vidéki és budapesti koncertjei kapcsán.
Pimasz popdalba csomagolt szerelem: még január végén jelent meg a Kultúrkör újdonsága.
Míg az előző kiadvány Takeshi remixeit gyűjtötte csokorba, addig most ezen az új lemezen ismét eredeti dalok és azok újragondolt verziói kaptak helyet.
Lamm Dávid, Tomor Barnabás és Molnár Dániel 2013-ban találták meg a közös nevezőt, hogy Jimi Hendrix szerzeményeit újragondolják.
Hamarosan édesapa lesz, és a karrierjében is megtalálta az útját a sokoldalú dalszerző-előadó, YA OU, akit számos megpróbáltatás ért a kezdetekkor.
„Azt hiszem, ilyen őszintén és épp emiatt ilyen könnyedén, még nem írtam soha semmit”.