Overthink című dala debütálása után Nádas Barbara újabb klipes dallal jelentkezik, amelyre már a külföldi zenei blogok és rádiók is felfigyeltek.
„A Soar – magyarul szárnyalás – egy önismereti utat mutat be. A verzétől a refrénig a gondolataim rabságából, eljutok oda, hogy teljesen felvállalom önmagamat és a vágyaimat. Önazonosan merek élni, ott és úgy, ahol én akarom. Lerombolom a saját magam által húzott falakat. Nem szégyellek szeretni, és imádkozni. Vállalom az érzéseimet, amitől aztán úgy érzem, mintha két méterrel a föld felett szállnék. Ezt a gondtalan életérzést hivatott bemutatni a dalszöveg videó is, ami kicsit egy videóklip és egy egyszerű lyric videó között van.
Tavaly egy hónapot töltöttem Los Angelesben, Aaron Kaminnal, a The Calling gitárosával volt szerencsém együtt dolgozni ezen a dalon. Büszkén mondhatom, hogy ez egy közös szerzemény, aminek már csak a gondolatától is szárnyra kapott a lelkem. Ekkor készültek a lyric videóban használt fotók is. Malibu gyönyörű partján nem volt nehéz átérezni a dal mondanivalóját és gondtalanul, önfeledten bolondozni az óceánparton. Bízom benne, hogy ahogyan a dalban a lelki szárnyalás a jutalom, úgy az élet is megjutalmazza azokat, akik a szívük szerint élnek.
A dalból készült egy remix is, ami szintén egy megtiszteltetés Tom Martin stúdiójából került ki, ehhez nemrégiben forgattunk egy videóklipet. Így nem árulok el nagy titkot, amikor elmondom, hogy ez is felkerül hamarosan az internet kitörölhetetlen hálójára.”
https://www.facebook.com/barbaranadasmusic
