Zenész Magazin logó



Vass Geri útja igazi 2023-as sikersztorinak tűnik. TikTok ismertségből érkezve már az első önálló Akvárium Klubos koncertjét adta október 13-án.

„A dal viszonylag gyorsan kigurult belőlem, mondhatni hirtelen jött. Egy nyári hajnalba nyúló magányos ötletelés hozadéka az Észbe kapás. A szövegeim témáit nem igen válogatom meg, úgy vagyok vele, hogy jöjjön, aminek jönnie kell, az önazonosságot nagyon fontosnak tartom. Ez a dal számomra egy sokak által ismert történet, amit én így mesélek el”meséli Geri, a 19 éves dalszerző, aki egymaga szerzi a dalokat, az Észbe kapás születésekor pedig egyértelmű volt számára, hogy a zúzás lesz a megfelelő választás.

„Amint megszületik az ötlet, szinte azonnal tudom, hogy milyen irányba indulok el. A rockosabb daloknál az ösztönös zúzást tartom fontosnak, így ennél a dalnál is ezt helyeztem előtérbe. A hangszerelés váza gyorsan összeáll, ezután pedig pár hét tökéletesítés következik Somody Áronnal, aki egy zseniális forma, mindig élmény vele összerakni a végeredményt.”

 

 

A pörgős dalhoz pedig hasonló vizualitás is dukál, az imázs kliptől a videót két különleges szereplő választja el. „Sok forgatáson vettem már részt, de az biztos, hogy ezután a forgatás után kellett a legtöbb papagáj kakit takarítanom. Olyan klipet szerettem volna, ami a zene világát tükrözi, mégis van benne valami szokatlan, így esett a választás az állatokra. Bobo, a papagáj és Dragon, a kígyó nagyon jófejek voltak, szinte otthonosabban mozogtak a kamera előtt, mint én. A megvalósításban Dombos Janó (operatőr), Radocha Marcell (fény) és a család (smink, haj stb.) segített, a vágás pedig ismét az én feladatom volt.”

Az Észbe kapás élőben az Akvárium Klubban volt hallható, az első, önálló Vass Geri koncerten.

https://www.instagram.com/vassgeri_/
https://www.facebook.com/profile.php?id=100090933284468