Zenész Magazin logó



A 2017-ben alakult körmendi Holttér magyar nyelvű, dallamos rockzenét játszik, alternatív, metal és hard rock elemekkel fűszerezve.

2020-ban vették fel az első, 4 számot tartalmazó anyagukat, Más nem érdekel c. dalukhoz videóklipet is forgattak a körmendi kastélyban. 2022 végén rögzítették második EP-jüket, ismét a soproni MD Stúdióban. A felvett 5 dalból eddig 3 jelent meg, utoljára október 13-án a Pókerarc, ami egy profi videóklipet is kapott. 

„A klipet egy irodaház épületében forgattuk. A dal szövege a hétköznapokon viselt álarc, a komfortzónában és sötét dobozban rekedtség témái köré csoportosul, így nagyon adta magát a helyszín. A forgatókönyv saját ötlet, Ricsi (ének-gitár) írta. Van egy zenekaros zenélős szál, illetve egy irodai sztori szál, ahol öltönyben vagyunk, ezzel is kiemelve a kettősséget.”

 

 

„A következő dal megjelenése év végén várható. Minden dalnak szeretnénk megadni a megfelelő körítést, ezért egyesével hozzuk ki őket. Legutóbb a szombathelyi Végállomásban játszottunk, a következő bulink pedig Körmenden lesz a Korona Klubban, november 25-én. Ez egy teljesen önálló est lesz és hagyományt szeretnénk teremteni vele, évenként megrendezve. Emellett már írjuk az új lemez anyagát és jövőre szeretnénk egy ismertebb zenekarral turnézni” – tette hozzá Esztergályos Richárd énekes-gitáros.

https://www.facebook.com/holtterband
https://www.instagram.com/holtterofficial/
https://www.tiktok.com/@holttr0