December 12-én jelent meg Möntör Máté újabb szólóalbuma, ami előbb a digitális platformokon, majd a tél végére fizikai formátumban is elérhető lesz.
Gyorsan tegyük hozzá, hogy a szólóalbum Máté esetében úgy értendő, hogy mindegyik dal egy szál gitárral szólal meg, ahogyan azt már a 2021 elején megjelent Alone With The Past c. album esetében hallhattuk. Akkor az 1930-as és 60-as évek meghatározó zeneszerzőinek tollából származó kompozícióikat dolgozott fel, egészen egyedi, levegős hangzásvilággal. Ezúttal is kilenc jazz standard feldolgozás került az albumra, azonban – ahogyan Máté meséli – a „basszus-akkord-dallam háromszög” egyidejű megszólaltatásával, ami annyira tömör és autentikus, hogy az ember szinte hallja dobot a basszusmenetek mögött. Másképpen szólva értelmetlen feltenni a kérdést, hogy miért készült egy újabb Möntör Máté szóló jazzgitár lemez, mert ha valaki egymás után meghallgatja a két anyagot, tudni fogja a választ.
Möntör Máté így mesél az új szólólemez születésének hátteréről: „Az I Believe in Yesterday album ötletének felmerülése tulajdonképpen nem kapcsolódik időponthoz, ugyanis folyamatosan megvan bennem a szóló jazzgitározás iránti vágy. Már diákkoromban belém égtek a nagy elődök egyedül gitározós lemezei, amiket csodálva hallgattam. Joe Pass felvételeinek megfoghatatlanul könnyed virtuozitása, vagy például Snétberger Ferenc klasszikus gitáron megszólaló frazírja és melodikussága gyorsan magával ragadott. Alkotás során néha megfordul a fejemben, hogy talán hajlamos vagyok szélsőségesen hangszercentrikusan gondolkodni, és a zenei tartalmat, vagy az adott dal igényeit is teljesen alárendelni a gitáros mivoltomnak. Bár ez a zenei irány könnyen válhat öncélúvá, de az intellektuális kihívás és szakmai motiváció, amivel jár, számomra felülírja a kétségeket.”
A lemezfelvétel nem éppen hétköznapi körülményeit így idézte fel Máté: „A rögzítés módját tulajdonképpen kényszerhelyzet szülte, amiért utólag valamelyest még hálás is lehetek. Történt ugyanis, hogy egy elhúzódó kézprobléma miatt nem mertem bevállalni az idei évben a stúdióba vonulást. Nem tűnt valószínűnek, hogy koncentráltan, hosszú etapokban tudjak dolgozni egy új lemezen. Örültem, hogy a koncerteket nagyjából rendben sikerült lejátszanom, már ezek a 60-90 perces fellépések is bőven megterhelték a kezemet.
Emiatt inkább beszereztem otthonra egy U47-es mikrofont, összekötöttem sztereóban két régebbi erősítőmet és kitapasztaltam, hogyan tudok egy minél inkább tradicionális jazzgitár soundot rögzíteni. Az otthoni munkát nyilván már volt lehetőségem alkalmanként, rövid ideig végezni, így a kezem is bírta a tempót. Végül október elejére sikerült felvenni a lemezen szereplő nyolc jazz standardet, valamint egy outrot, amely egyfajta elköszönő improvizáció lett az album végén. Mivel a rögzítést és editálást is egyedül végeztem, sokkal több időm és lehetőségem volt megvalósítani a hangszeres elképzeléseimet. A hangzás utolsó finomítását és a lemez maszterelését Fenyvesi Márton kollégámnak köszönhetem.”
Az album tartalmáról, stílusáról pedig ezt osztotta meg velünk: „Az albumon jazz standardek szerepelnek, amelyeket a basszus-akkord-dallam háromszög együttes megszólaltatásával igyekszem minél szebben megfogalmazni. Az anyagot a 70-es évek szóló jazzgitár lemezeinek hangulata és iránymutatása inspirálta. Abban az időszakban történelmi jelentőségű jazzgitárosok jóvoltából olyan korongok születtek, amelyek szakmai és művészi szempontból is örök útjelzők maradnak. Magam részéről az egyik legtisztább és leginkább magától értetődő folyamatnak érzem azt, mikor a saját zenei eszközeimmel egyedül játszom, társak és keretek nélkül. Nyilván ez a fajta magányos megszólalás nem minden zenei stílusban vagy szituációban él meg, de számomra a jazzben mindig van létjogosultsága. A szólógitározás egyszerre tanít, motivál és megnyugtat.”
A lemez december 12-től már elérhető a digitális zenei platformokon az alábbi linken, a fizikai formátum pedig valószínűleg tél végén kerül majd a lemezboltokba.
