zenesz_logo.png



A korongon olyan közismert jazz sztenderdek hallhatóak, melyek az 1930-as és 60-as évek között születtek a jazztörténelem meghatározó zeneszerzőinek tollából.

Möntör Máté különleges lemezt készített, a tartalomra a cím is utal: Alone With The Past, vagyis Egyedül a múlttal. A lemezen hét  jazz kompozíciót hallhatunk az előadó feldolgozásában. Az album a szó legszorosabb értelmében véve szólólemez, hiszen mindegyik dal egy szál gitárral szólal meg, ami lássuk be, bátor vállalkozás. Az anyag a tradicionális, improvizatív jazzgitározást jeleníti meg. A zeneszerzők által megírt témákat és harmóniai vázakat nagyrészt eredeti formájukban tartja meg, azonban folyamatos improvizációval egészíti ki.

 

Balog ViktĂłria 700x.jpg

 Fotó: Balog Viktória

Érdekes, hogy Máté, a dalok többségeben nem törekedett minél tömörebb, sűrűbb, harmóniákkal és basszus menetekkel dúsított hangzásra, bátran és izgalmasan variálja szólójátékot a harmóniamenetekkel, és ez a levegős hangszerelés egyedivé tesz a lemezt. Amikor csak a téma vagy annak improvizált változata szól, akkor sem érezzük üresnek vagy kevésnek a megszólalást. Effekteket is csak minimálisan és kiváló ízléssel használ, pont annyit, amennyit ez a stílus igényel. Bár mindegyik számban „csak” egy gitárt hallhatunk a lemez mégsem egyhangú. Hallhatunk swinges – az előzőkben említettektől eltérő jellegű – basszus és akkordmenetekből építkező témájú kompozíciót, ilyen a Blue Monk, vagy inkább klasszikus gitározásra jellemző harmóniákkal, skálákkal, basszus menetekkel megidézett jazz melódiát, ahogyan a Beautiful c. számban.

 

 

A gitár sound példamutató, akár ujjal, akár pengetővel, akár egy Telecasteren, akár egy Gibsonon, vagy Ibanezen játszik Máté. Annál is érdekesebb a lemez témaválasztása és egy szál gitáros hangszerelése, mert Möntör Máté szinte minden stílusban otthon van, technikája lenyűgöző és tulajdonképpen bármilyen stílusú jazz vagy fúziós lemezt készíthetett volna, de jó, hogy az Alone With The Past mellett döntött.

 

„A lemez rögzítéséért hálás vagyok Péterffy Máténak, valamint a Pannónia Stúdiónak. A felvételekhez Nyerges András hangmérnök biztosította saját fejlesztésű, a jazz-szakmában nagy tiszteletnek örvendő signature erősítőit, melyek különleges, vintage hangzást adnak a gitároknak. A keverést és masterelést Papp Samu, a grafikai kivitelezést Garay Anna Elza végezte” – nyilatkozta Máté.

 

Az Alone With The Past a mai naptól, vagyis február 11-től válik elérhetővé az online platformokon, fizikai formátumban pedig kapható a Wave Hanglemezboltban.

Alone With The Past - Spotify
Möntör Máté Facebook