Zenei hírek
Megjelent a LongStoryShort! legújabb klipje, amely a szomorkás Talán holnaphoz forgott. A srácok ezzel a számmal bekerültek A Dal 2021 legjobbjai közé is, ahol most szombaton drukkolhatunk nekik.
Elkészült az Újhold zenekar legújabb karanténklipje, melyet egy korábban megzenésített, közismert József Attila-versre készítettek. A vers többeknek ismerős lehet a középiskolai tanulmányaikból (Reménytelenül).
Richie Kotzen és az Iron Maiden gitárosa, Adrian Smith egyesítik erőiket, márciusban érkezik közös blues-rock albumuk a Smith/Kotzen.
A HolddalaNap február 4-től április 24-ig minden csütörtökön, élőben jelentkezik Facebook-oldalán, hogy dalokkal, mesékkel, különleges vendégeik közreműködésével segítsék, hogy harmóniába kerülhessünk a Mindenséggel.
A fiatal énekes visszatért a gyökereihez, és újra egy angol nyelvű számot adott ki. A keserédes "4K LOVE" a 2021-ben érkező Camouflage című lemez előfutára, és a 2020-as évek során történt élményeket és csalódásokat összegzi egy dalban.
Pár napja debütált a Kaukázus új dalának kissé rendhagyó klipje, melyben fákat ültetnek, a dal pedig a környezetvédelem tematikáját boncolgatja.
A Kőbányai Zenestúdió diákjaiból alakult Pink & The Panthers Sodor a szél című dala bejutott A Dal 2021-es mezőnyébe.
A könnyed electronica szerelmeseinek nem kell bemutatni az elmúlt években komoly sikereket magáénak tudó Belaut, melynek célja továbbra is az, hogy a modern egyén számára menedéket adhasson, ahol a hallgató önmagába és a gondolataiba merülhet zenéjük által.
- DUCHAJ ÁRON - Nyáron jelent meg a Meristem új nagylemeze „Dark Phase” címmel, de ahhoz, hogy megértsük a Meristem jelenséget kicsit vissza kell mennünk az idődben. A csapat alapítója Barkóczi Bence mesél nekünk az útról, ami a különleges és egyedi alkotások megszületéséhez vezetett.
A 200 ezer darab aranyozott mozaikkal burkolt kupola alatt, a leengedett medencébe épített színpadon rögzítették a Live: Water című anyagot, amelyben a zenekar - szokásától eltérően - teljesen akusztikus hangszereléssel jelentkezik.
A kevert hangzásvilággal dolgozó Minya Vivien, művésznevén Miviana, 2020-ban alaposan beindult, ami szóló munkásságát illeti.
Barkóczi Bence gitárost – akivel a Zenész Magazin decemberi számában közöltünk interjút – az Ibanez hivatalos előadói között köszönti.
Pont egy éve írtunk a győri Goldstep zenekarról, most egy zúzós, kemény dallal jelentkeztek, amihez szövegvideó is készült.
Zsüd producer, dalszerző, énekes. Electro-pop produkciójában szívesen kísérletezik műfaji keresztezésekkel, merít a berlini elektronikus szcéna dallamosabb világából és a drámai cinematic elemekből egyaránt.
A Bence kalandjai a Murielből és a Kodachrome-ból ismert Jobbágy Bence zenei projektje, melynek ősszel jelent meg bemutatkozó lemeze, a Tengerek.
Megérkezett a negyedik klip Balanyi Szilárd nemrég megjelent EP-jéről. Az Ego tréning egyik különlegessége ugyanis, hogy mindegyik dalához készül klip, vizuálisan is megerősítve azok mondanivalóját.
Figyelmetekbe ajánlunk egy tehetséges, feltörekvő és egyre nagyobb népszerűségnek örvendő produkciót, a LNDA rockzenekart.
Az alkotó és dalszerző hetvennyolcadik születésnapján, január 22-én a Kelet-nyugati pályaudvar című koncertszínházi előadással emlékezik a Vígszínház Cseh Tamásra.
2020 év végén jelent meg debütáló dala és minden hírverés nélkül, fű alatt már huszonegyezer felett jár a YouTube-on nézettsége. László Benedek dalszerző-énekes Johnny K. Palmer producerrel közösen indította el Erkoben néven zenekarát.
Az Ovation Guitars céget annak kizárólagos európai forgalmazója, a GEWA Music vette meg.
A Goat Girl egy vadonatúj Rough Trade Session verziót jelentetett meg a The Crack című dalból, ami január 29-én érkező, On All Fours című lemezük előfutára.
Bevágtatott a torinói ló – Turin Horse címmel debütál a Bengal rockprojekt videóklipje. A Gathering Storm című album – melynek debütáló dalát mutatjuk be – hamarosan elérhető lesz bakeliten és az összes népszerű streaming alkalmazáson.
Te csak így vagy jó címmel megjelent a New Level Empire legújabb dala és hozzá a videoklip is. A zenekar eddig még nem adott ki olyan dalt, amiben egyszerre két meghívott előadó is van. Ebben a koprodukcióban feltűnik Wolf Kati és a Kelemen Kabátban frontembere, Horváth Boldi is.
