zenesz_logo.png



Április végén jelent meg Dominic Miller harmadik szólóalbuma, melyet egy hosszabb európai turnén népszerűsít.

Dominic Miller „nagy történetmesélő” – írta a róla Peter Ruedi svájci újságíró. A Vagabond, ami a harmadik szólóalbuma a gitárosnak – és az előző kettőhöz hasonlóan az EMC Records-nál jelent meg – lehet, hogy inkább Miller költői oldalát mutatja meg. A Vagabond egy Sting album dallamvilágát, romantikus hangzását és hangulatát idézi – szöveg és ének nélkül. A hasonlóság nem meglepő, hiszen Miller együtt játszott Stinggel az elmúlt harminc év során. Társszerzője volt Sting egyik legnagyobb sikerének a Shape Of My Heart c. dalnak. „Soha nem akartam gitáralbumot készíteni. A csodálatos énekeseknek köszönhetően, akikkel pályám során dolgoztam, inkább, mint hangszeres dalszerzőre tekintek magamra. És ahogyan ők is tették, én is szeretem magam a legjobb zenészekkel körülvenni, olyanokkal, akik megértik, hogy miről mesél egy dal.”

 

 

A lemez második trackje, a Cruel But Fair már korábban megjelent egy videóklip kíséretében. Manapság a jazz műfajában sem ritkaság, hogy az album debütálása előtt egy single vezeti fel a lemezt. Ahogyan a Vagabond szinte minden számában, itt is gitárral és basszussal indul a dal, majd ehhez csatlakozik a zongora és a dob, pontosabban itt a finoman kezelt cinek. A lemez szinte minden kompozíciójára az „együtt zenélés”, a dallamok átvétele, a téma körül járása jellemző, mintsem hosszú, virtuóz szólók. Kivétel a 7. track – Mi Viejo – ami egy gitár szólódarab. Habár minden kompozíciót Dominic Miller jegyez, Jacob Karlzon zongorajátéka további színekkel és mélységgel tölti meg a csodálatos tisztasággal megszólaló és valóban hibátlanul rögzített albumot.

 

 

Dominic Miller – gitár
Jacob Karlzon – zongora, keyboard
Nicholas Fiszman basszus
Ziv Ravitz – dob
EMC Records

https://dominicmiller.com/
https://www.facebook.com/DominicMillerOFFICIAL