A klasszikus, nyers rock and roll és a modernebb, dalközpontú garázsrock keverékét játszó The Trousers-ről legutóbb akkor adtunk hírt, amikor gőzerővel készültek közép-európai turnéjukra.
A csapat azóta Csehország első számú punk-rock’n’roll produkciójával, a Degradace formációval karöltve négy országban zenélt a helyieknek, például Bécs, Trencsén, Prága, valamint Jindrichuv Hradec városaiban. A Monarchy Madness II. turné nagy sikerrel dübörgött minden állomásán, így jövőre megrendezésre kerül a harmadik felvonása.
A The Trousers közel három évnyi érlelés után tavaly novemberben adta ki Animal Gun című nagylemezét, amelyen 10 dal kapott helyett. A Music Fashion gondozásában megjelent korong itthon és külföldön is rendkívül kedvező fogadtatásban részesült, hazánkban a HammerWorld Metal & Hard Rock kritikusa értékelte 10/9 pontosra a zenekar teljesítményét. Külföldön a dán Metallizer és a német Ox Fanzine 10/8, az olasz Rock Hard pedig 10/7 pontra értékelte a zenei anyagot.
A visszajelzések nyomán felfigyelt az együttesre a lett székhelyű, több nemzetközi irodával rendelkező kiadó, a Sliptrick Records. A közelmúltban kétéves szerződést kötöttek a The Trousers-szel, aminek keretein belül első lépésben Európán kívül, fizikai és digitális formában terjesztik az Animal Gun albumot. Így a korong immáron elérhető lesz többek között Észak és Dél Amerikában, valamint Dél-Kelet Ázsiában is.
AZ ALBUM A YOUTUBE-ON
A bandának az elmúlt időszak sikerei hatalmas lendületet adnak a továbbiakra, amiről megbizonyosodhatunk május 19-én a Dürer Kertben is, ahol az idei klubszezont zárják a fiúk. Kőváry Zoliékhoz a lemezbemutatót tartó Slowmesh, a Trap6 és a Jackmans csapatok csatlakoznak az ünneplésben. A jegyek 1900.- és 3900.- HUF áron már érhetőek a Tixa hálózatában.
LEGFONTOSABB LINKEK
THE TROUSERS I • DÜRER KERT – FACEBOOK ESEMÉNY:
https://www.facebook.com/events/775259433866565
JEGYVÁSÁRLÁS – TIXA:
https://tixa.hu/trousers_slowmesh_durer?fbclid=IwAR3o-8PULdqvUG6Tr0B1Plj0UyiKeiWJTQzemAg5m4uyoHKIKiyCYiRGYYA
A SLIPTRICK RECORDS HIVATALOS BEJELENTÉSE:
https://sliptrickrecords.com/sliptrick-records-welcome-hungarian-garage-rock-band-the-trousers/?fbclid=IwAR2AfwzjplpbwxSKrHgfHnRLv8oQdHz70qowVcFVtKj2s2CMkFw-0urUjsk
THE TROUSERS – ANIMAL GUN ALBUM:
https://shop.musicfashion.hu/home/98-the-trousers-animal-gun.html
Fotó: Pandur-Balogh Norbert
