zenesz_logo.png



Mozgalmasan indul a 4S Street számára az idei év, ugyanis a harmadik lemez stúdiómunkálatai mellett egy születésnapi miniturnéval indítják be 2023-at!

A poptörténeti példák mellett, öt év nem túl hosszú idő egy zenekar életében, de látva a mai trendeket, egyre kevesebb formáció mondhatja el magáról, hogy ugyanolyan odaadással, ugyanabban a felállásban és ugyanabban a zenei vonalban tud maradni ennyi ideig.

„Örömmel tekintünk vissza az elmúlt évekre, jó visszagondolni arra, hogy ebben az időszakban mennyi minden történt velünk. Nagyon várjuk már a februárt, hiszen új dalokkal, születésnapi koncertekkel és egyéb meglepetésekkel fogjuk indítani az évet.”

Február 16-án az A38 Hajón, 17-én pedig Gödöllőn, a TrafoClubban koncertezik a zenekar.

 

 

„Amikor a születésnapi koncert ötlete felvetődött, rögtön tudtuk, hogy a hajón szeretnénk ünnepelni. Ehhez a helyszínhez köthető a legelső teltházas előzenekari élményünk, majd karanténkoncert, akusztik felvétel, tetőteraszos koncertek és tv interjúk kapcsán is rengetegszer jártunk ott. Nem számítottunk rá, de már január elején elkelt minden jegy a koncertre.

A váratlan nagy érdeklődésre való tekintettel úgy döntöttünk, hogy másnap Gödöllőn, a TrafoClubban tartunk egy ráadásnapot, ahol bizonyos mértékben eltérő repertoárral fogunk színpadra állni azért, hogy a duplázni vágyók is kapjanak pluszt az első naphoz képest. Azért esett erre a helyszínre a választás, mert a kellő befogadóképesség mellett fizikai távolságban sem jelent nagy különbséget az első naphoz képest. Szépen fogynak a jegyek a második napra is, úgyhogy mindkét este hangosnak ígérkezik.”


Jegyek: Gödöllő - TrafoClub  https://tixa.hu/4S_230117_TrafoGDL
Facebook esemény
A 4S Streettel készült interjúnkat ITT olvashatjátok.