zenesz_logo.png



Decemberben jelent meg a Zsaya zenekar Szólalj szívem című albuma, ami már CD formátumban is elérhető.

Az egykori többszörös díjjal (Fonogram, B.A.Z. Megyei Príma Díj, Miskolc Város Nívódíj, T-Com / Tavasz Netslágere Díj) elismert Holdviola zenekar alapítójából és énekesnőiből alakult Zsaya formáció electro-folk stílusban készíti dalait.  Bemutatkozó albumuk Szólalj szívem címmel tavaly decemberben jelent meg. A Zsaya a 2022-es Hungaricum Talentum Pályázat egyik győztese.

A gazdag képanyaggal, 20 oldalas füzettel megjelent CD-n tizenkét szerzemény található. A Holdviola által ismerté vált Bánat utca, vagy Kicsikém újrahangszerelt és rögzített verziója mellett további tíz vadonatúj kompozíció – köztük a Petőfi Rádióban már bemutatott Szólalj szívem és Gerlice – is hallható a lemezen.

 

zsaya cd végleges rgb 550x

 

Az album különlegessége, hogy a magyar népdalfeldolgozások mellett két külföldi koprodukciós dal is helyet kapott. Az egyik a Mountains Will Dance, melyben a Zsaya partnere az izraeli Yemen Blues. A Ne szólj világ c. dalban, pedig Tariq Alfqeh jordániai énekes közreműködik. A kulturális kalandozások után az egykori Generál zenekar Kérdés c. dalának feldolgozása, majd egy saját Zsaya dalt követően Vitai Ildikó, Zelk Zoltán versére írt dalának átdolgozása Este jó címmel hallható. A korongot a Repülj madár c. népdal karácsonyi átirata zárja.

 

 

Farkas Péter a Zsaya zenekarvezetője az albumról így nyilatkozik:

„Ez az album számomra az átköltözés folyamatának egy megállított pillanatképe. Eljutás egy szabadabb, harmonikusabb létbe. Egyben egy adóság törlesztése is az egykori Holdviolát kedvelő hallgatóinknak, több olyan dallal, ami talán régi zenekarunk soron következő albumára kerülhetett volna... A korongon megörökítve, már egy új szellemiség jegyében hallhatjátok őket. Lezárva ezen életszakaszunkat a dalok már mutatják nekem azon izgalmas utat, ami majd a hangunk teljes kiforrásához, kiteljesedéséhez vezet…”

 

 

Zsaya Music Magánkiadás / megjelenés 2022

http://bit.ly/3udeZeq
https://www.facebook.com/Zsayamusic