zenesz_logo.png



A január 21-én megjelenő lemez egy színházi darab sound-trackje, amit Gergő egyedül játszik és közösen talált ki egy osztálytársával.

A Dánielfy Gergő és az Utazók szinte már fénysebességgel ontja magából a dalokat és egyéb kreatív tartalmakat, hiszen 2018-as alakulásuk óta kiadtak 2 lemezt, illetve számtalan single-t videóklip kíséretében. Ez a tendencia folytatódni látszik, hiszen letették az asztalra 3. stúdió lemezüket és egy újabb videóklipet.

Amíg az első lemez egy útkeresés volt, a második pedig inkább kísérletezgetés, addig ez a harmadik korong egy sokkal modernebb hangzásvilágot emel be az Utazók életébe, ami a szintipop stílusjegyeit forgatja egy igazán elegáns köntösbe. A Szimpla Vágyak névre keresztelt anyag arra keresi a válaszokat, hogyan képes egy fiatal srác megküzdeni az élet nehézségeivel miközben ő csak zenélni akar és csajozni.

9 850x

 

12 tétel szerepel a korongon, ami egy igazi érzelmi hullámvasút. Az eufóriától a legmélyebb befelé fordulós pillanatokig kapunk érzelmi tölteteket, amelyeket valószínűleg mindenki másképp dolgoz fel, de az tény, hogy ezen az albumon sokkal szókimondóbbak a szövegek, mint eddig valaha. Néhol olyan témákat feszeget, amiket az eddigi Dánielfy Gergő és az Utazók dalokból nem lehetett megismerni, így sok szempontból újdonság ez a megjelenés.

„Az album érzelmi mélypontját választottuk zászlóshajójának, amivel együtt megjelenik a lemez, hiszen ez a legtisztább dal az összes közül. Olyannak érzed magad, mintha meztelen lennél és megállt volna körülötted a világ. Egy őszinte vallomás, egy lecsupaszított hangszerelésben. Nekem ez a Részeg álom, ami egy fontos személyről szól, aki kilépett az életemből” – jegyezte meg a dal szerzője Dánielfy Gergő.

 

 

A klip a mai naptól már elérhető a YouTube-on, Spotify-on és a többi zenemegosztó oldalon és a lemez többi dalára is várható képi megjelenés. A csapat nem áll meg és idén is sok helyre utaznak, hogy bemutassák harmadik nagylemezüket.

 

FB → https://www.facebook.com/danielfygergohivatalos
Insta → https://www.instagram.com/danielfyg/
TikTok → https://www.tiktok.com/@danielfygeri
Spotify → https://tinyurl.hu/sb5F/
YouTube → https://www.youtube.com/c/DanielfyGergoOfficial