zenesz_logo.png



Hogy mit rejt ez a fekete doboz? Mikrofonokat. A műanyag koffer felnyitása után elénk tárul az LD Systems D1017-es 7 darabból álló dobmikrofon szettje. Egy a lábdobra, egy másik a pergőre, három a tamokra, két kondenzátor mikrofon a cinekre. Mindez szépen elrendezve fekszik a szivacságyban.

 

LD_system_D1017.jpg

 

Minden mikrofon fején megtalálható a gyártó logóján kívül az a felirat, mely jelzi, hogy melyik dobtest hangjához szánták. És ha valakinek nem volna kedve forgatni és keresgélni az öt teljesen egyforma mikrofontesten, akkor megnyugodhat, hiszen mindegyiken egy színes gumigyűrű is segít a gyorsabb azonosításban.  Négy szürke és egy narancsszínű gyűrű árulkodik az apró eltérésekről. A narancsszínű a lábdob (Kick) mikrofonunk. A fennmaradó négy szürkét kell megosztanunk a pergő (Snare) és a tamok (Tom) között. Érdekes, hogy a gyártó azonos mikrofont ajánl a tamokra és a pergőre, de erről majd későb. Most lássuk a külcsínt.

Az öt egyforma tojás mindegyikénél nagyon tetszetős és kifejezetten professzionális kinézetű fekete tömör alumínium ház rejti a neodímium mágneses kapszulát, melyet egy nagy, szintén fekete kosár véd a mechanikai behatásoktól. Egy, a szinte a ház részét képező gumikengyel segítségével szerelhetjük állványra a mikrofonunkat. Ha úgy gondoljuk, ez a gumikengyel egyszerűen eltávolítható. Ami a cinekre szánt kondenzátor mikrofonokat illeti, két vékony, mérőmikrofont idéző Overhead felirattal ellátott mikrofon fekszik a koffer jobb oldalában.

Az ipari külsőt idéző mikrofonpár kissé elüt a másik öt, lágy, gömbölyded, hozzájuk képest kissé robosztus formájától. Ezekhez is gumikengyel jár, melyek biztosan vigyáznak az amúgy is érzékeny mikrofonokra az állványokon. Mindegyik kengyelhez kapunk menetszűkítőt, így a felcsavarozás nem okozhat gondot. A külcsín után jöjjön a belbecs.

Már említettem, hogy a tam és a pergő mikrofonok neodímium mágneses kapszulkat rejtenek. Mindegyik dinamikus rendszerű, és igen jelentős (145-150 dB) hangnyomás elviselésére képesek. Karakterisztikájuk a teljes frekvenciatartományban szupervese, ami nagyon előnyös lehet a színpadi alkalmazásoknál. Érzékenységük általános, az ilyen típusú mikrofonoknak megfelelő.

 

LD_system_D1017_2.jpg

 

A narancsszínnel jelölt lábdob mikrofonunk diagramján az látszik, hogy csak 80-100 Hz-től dolgozik igazán. Ez a gyakorlatban a hangján is hallható. Ha nagy, gatyalengető mélyhangokat szeretnénk kihozni belőle, el kell gépészkedni a keverő csatorna EQ-n egy kicsit. Amivel viszont nem sok dolgunk lesz, az a lábdob fényét ad 5 kHz, mely kissé kiemelkedik a hangképből, így azt már nem kell korrigálni az EQ-n. Ha a közepét elcsaljuk egy kicsit, akkor összességében egy nagyon szép lábdob hang csiholható ki a mikrofonunkból.

A szürke csíkos tam mikrofonok kissé szűkebb frekvencia tartományt képesek átfogni, mégis könnyűszerrel megbirkóznak az álló tamtól a felső tamig mindennel. Igaz, van egy igen karakteres közép-magas hangjuk, de egy kis EQ csavargatással ez nem lehet probléma. Ami viszont érdekes, hogy nincs külön pergő mikrofon a táskában. Pedig a pergődob jellegzetes, összetett hangja megérdemelne egy kifejezetten neki szóló mikrofont. Ezekkel a tom mikrofonokkal a pergő hangja kissé érces, magasban tolakodó lehet a mikrofon karaktere miatt, ezért megint csak az EQ használata javasolt.

Van még két overhead mikrofonunk, melyek fantom tápot igényelnek és a cinekre használhatjuk őket. Ha egy átfogó dobhangra vágyunk általuk, akkor középben és magasban korrekcióra szorul a hangképük, és az elhelyezésük is nagyobb odafigyelést igényel az irányérzékenységük okán.

Ha már az elhelyezésről esik szó, akkor érdemes egy fontos dologra rámutatni. Mindegyik mikrofon fokozottan érzékeny a szélzajra, és a „tapi” zajra. Szabadtéren bizony szélszivacsot igényelnének mindannyian. Könnyebbek, mint a vetélytársaik, de nem igazán jó őket egy klipsszel közvetlenül a dobtestre rögzíteni. Állványokon viszont tökéletesen funkcionálnak.

Az LD Systems dobmikrofonjai ideális megoldást nyújthatnak minden kezdő zenekarnak, iskolának, művelődési háznak. Olyan színpadi produkciók vehetik hasznát igazán, ahol számít a minőség, de nincs lehetőség megfizetni a vezető márkák magasabb árfekvésű termékeit.

https://elimex.hu/