zenesz_logo.png



2024-ben az ESP/LTD összesen nyolc signature gitárt mutatott be. Írásunk első részében ebből néggyel ismerkedünk meg.

Az ESP Guitars már évtizedek óta híres arról, hogy endorserei között a leghíresebb gitárosok nevével találkozhatunk és a signature gitárok mindig is fontos részei voltak az ESP tradícióinak. Az ESP-hez már 1980-ban olyan nevek csatlakoztak, mint George Lynch, Kirk Hammett, James Hetfield és még sokan mások, akik híressé tették az ESP-t azzal, hogy más gitárosok számára is elérhetővé tették hangszereiket. Az eddigi három részben bemutatott 2024-es ESP/LTD újdonságok után most következzenek az új signature modellek.

LTD SV GH-200
Black

 

GH SV 200 Black resize

Kevés gitáros volt nagyobb hatással a thrash metal kezdeteire, mint Gary Holt. 1981-ben csatlakozott barátja, Kirk Hammett zenekarához az Exodus-hoz. Az elmúlt több, mint 30 évben Holt minden Exodus albumon játszott. Letisztult, szuper-agresszív játékstílusának köszönhetően 2011-ben ő került az elhunyt Jeff Hanneman helyére a Slayer-ben, mint második gitáros, így napjainkban mindkét zenekarban játszik.

GH SV 200 Black rear resize

Legfrissebb signature gitárja az LTD SV GH-200 egy sokkal megfizethetőbb változata Holt 2023-ban bemutatott LTD GH-SV modelljének. Az új signature gitár is ugyanazzal az offset ESP SV fazonnal rendelkezik, mint az említett 2023-as modell és a fekete hangszeren még a többrétegű vörös testszegélyezés is feltűnik, akárcsak a drágább változaton.

A csavarozott nyakú, 24,75 inches menzúrájú gitár mahagóni testéhez vékony „U” profilú három részből álló mahagóni nyak csatlakozik. A 350 mm-es rádiuszú égetett jatoba fogólap 22 rozsdamentes acél extra jumbo érintőnek biztosít helyet, a nyak szélessége a felső nyeregnél 42 mm.

 

 

A gitárt két, közvetlenül a testre erősített ESP pickup hajtja, ESP LH-301N Red Direct Mount a nyaknál és ESP LH-301B Red Direct Mount a húrlábnál. A pickupokat két hangerő potival és egy háromállású pickup-váltóval kezelhetjük. A nyaki pickup Volume gombján lévő push-pull kapcsolóval a pickupok felezhetők. A vörös borítású LH-301 humbuckerek jól artikulált, erőteljes, vastag mély és magas hangzásokat produkálnak. Minden szerelvény fekete, így a Floyd Rose 1000 double-locking tremolós húrláb, a satus felső nyereg, a potmétergombok és az LTD hangolókulcsok is.

Tájékoztató ár: 314 800 forint.

 

 GL DESERT EAGLE resize

LTD GL DESERT EAGLE

George Lynch egyike a világ legnagyobb hatású gitárosainak és elsők között csatlakozott az ESP Signature előadóinak sorához még 1980-ban. A most bemutatott LTD GL Desert Eagle Lynch legendás Kamikaze modelljének újragondolása. Az égerfa testhez juharfa nyak csatlakozik csavarozott illesztéssel, a nyak profilja megegyezik George eredeti gitárjának „U” profiljával, a makasszar-ébenfa fogólap rádiusza 305 mm és 22 rozsdamentes acél extra-jumbo érintőnek ad helyet. A nyak szélessége a satus felső nyeregnél 45 mm, azonban a nyereg csak 43 mm széles. A Kamikaze meglepő mintázata megmaradt, de a dizájn részét képező japán írásjelek és a bombák helyébe madártollak és nyílhegyek kerültek és a test vékony fekete szegélyezést kapott.

GL DESERT EAGLE 2 resize

A HS pickup kiosztás is megmaradt, a hídnál egy Seymour Duncan ’78 humbucker, míg a nyaki pozícióban egy ESP LS-120 single-coil található. A kezelőszerveket nem bonyolították túl, egyetlen hangerő potméter áll rendelkezésünkre, melynek a push-pull kapcsolója pickup-váltóként is funkcionál. A 25,5 inches skálahosszú, fordított állású fejjel ellátott különleges megjelenésű gitár Floyd Rose 1000 SE double-locking tremolós húrlábbal büszkélkedhet, a hangolást pedig LTD kulcsokkal intézhetjük, minden szerelvény fekete, ami jól áll a kevert színvilágú hangszernek.

 

Tájékoztató ár 787 700 forint.

 

 MK EC FR Black Satin resize

LTD MK EC-FR
Black Satin

A német thrash metal banda, a Kreator alapító frontembere és gitárosa, Mille Petrozza már 1982 óta a metal élvonalában tevékenykedik. Signature sorozatának legfrissebb jövevénye az LTD MK-EC FR mindazon esztétikai és hangi adottságokkal rendelkezik, amit egy híres thrash metal banda frontemberének gitárjától elvárhatunk. Az MK-EC FR single-cutaway testformájában az ESP Eclipse kontúrjai ismerhetők fel. A test frontja teljesen lapos, sehol egy domborulat, egy bevágás vagy kartámasz, csak az egyszerű letisztult formai elemek dominálnak. A testet, a nyakat és a fejrészt fekete binding szegélyezi, a gitár hátoldalán pedig egy, a kényelmes tartást szolgáló ívet alakítottak ki.

MK EC FR Black Satin 2 resize

Az MK-EC FR testen átmenő nyakú konstrukció az égerfa testen háromrészből álló vékony „U” profilú juharfa nyak halad át, ami kiváló hangkitartást eredményez. A 305 mm-es rádiuszú makasszar-ébenfa fogólapot 24 rozsdamentes acél XJ érintő osztja fel, a fogólap oldalán lumineszcens, sötétben is látható pozíciójelölők segítik a játékot, a nyak szélessége a felső nyeregnél 42 mm, a hangszer skálahossza 25,5 inch.

A gitáron egy pár, közvetlenül a testre erősített aktív EMG humbucker dolgozik – EMG 85X a nyaknál és EMG 81X a húrlábnál. A hangszedők azzal a kivételes hangzás-spektrummal és dinamika tartománnyal rendelkeznek, ami az aktív humbuckereket jellemzi. Mille Petrozza elmondása szerint ezek nagyon csendes pickupok, de megvan bennük az az agresszivitás és attack, amire neki szüksége van. Különleges torzított hangzást nyújtanak, de mégis minden egyes hangot külön-külön hallani. Az EMG humbuckerek kordában tartásához mindössze egy push-pull kapcsolóval ellátott hangerő potméter és egy pickup-váltó áll rendelkezésünkre

 

 

Az MK-EC FR-t Floyd Rose 1000 SE double-locking tremolós húrlábbal, satus felső nyereggel, és precíz Grover kulcsokkal szerelték fel, minden szerelvény fekete, még a hangszedők szálcsiszolt króm borítása is, ami a gitár selyemfényű finish-ével harmonikus egységet alkot.

Tájékoztató ár: 748 300 forint.

 

 

ROYAL SHIVA Silver Sunburst resize
LTD ROYAL SHIVA
Silver Sunburst

Szintén 2024-ben debütált az amerikai Mastodon metal banda gitárosának Bill Kellihernek egy új signature gitárja, ami arra a modellre épül, melyet Kellihernek az ESP Custom Shop készített és amit a gitáros a mai napig intenzíven használ a Mastodon turnéin. A double-cutaway testformájú hangszer különleges Silver Sunburst finish-t kapott, amit látványosan kiemel a testen, a nyakon és a fejen végighúzódó fehér binding.

ROYAL SHIVA Silver Sunburst 2 resize

A Royal Shiva tradicionális, ragasztott nyakú konstrukció, 25”-os menzúrával, mahagóni testtel, amire juharfa top került. Az „U”, profilú három részből álló mahagóni nyakra makasszar-ébenfa fogólapot ragasztottak. A 22 XJ érintővel ellátott fogólap rádiusza 305 mm, pozíciójelölőként nagy téglalap alakú gyöngyház berakások szolgálnak, a nyak szélessége a csont felső nyeregnél 43 mm.

A gitár megkapta Bill signature Mojotone Hellbender humbucker hangszedőit. Ezeket a nikkelborítású pickupokat úgy tervezték, hogy a brutális és a szépséges sound-ok széles tárházát kínálják, a durva zúzástól a komplex, jól artikulált, nyitott, tiszta hangzásokig bezárólag. Mindkét hangszedő egyenként felezhető a hangerő- és a hangszín potira szerelt push-pull kapcsolókkal. A háromállású pickup-váltó a potméterek mellett kapott helyet, ami sok gitárosnak inkább kézre esik, mint a felső íven elhelyezett kapcsoló.

 

 

A szintén nikkel színű hardverek sorát a TonePros TOM rendszerű húrláb és húrrögzítő, valamint a satus LTD hangolókulcsok alkotják, kiegészítve a többrétegű, elegáns fekete-fehér koptatólappal.

Tájékoztató ár: 976 850 forint

Az ESP/LTD gitárok hazai és európai forgalmazója a Sound Service.

A 2024 -es ESP/LTD signature gitárok bemutatását folytatjuk.