zenesz_logo.png



– BORBÉLY TAMÁS – Tim Henson már egy ideje Ibanez endorser és artist, idén pedig megjelent saját signature nejlonhúros gitárja, az Ibanez TOD10N.

Tim Henson a Polyphia instrumentális progresszív rock zenekar alapító gitárosa, aki viszonylag fiatal kora ellenére igen nagy népszerűségnek örvend. Ez a siker többek között egyedi, virtuóz játékstílusának köszönhető. Jelen tesztünkben az Ibanez TOD10N signature gitárját vesszük közelebbről szemügyre.

 

TOD10N TKF 800x

 

Összerakás, kényelem

Az Ibanez TOD10N már első ránézésre is egy meglehetősen egyedi design-nal rendelkező gitárnak mondható. Alapvetően egy vékony testű, tömör fedlappal rendelkező nejlonhúros gitárról van szó. Ha valamilyen irányvonalat szeretnénk megjelölni, akkor kimondhatjuk, hogy tágabb értelemben a „Godin-szerű” nejlonhúrosok családjába tartozik.

Színét tekintve nem egyértelműen fekete, közelebbről megvizsgálva egy nagyon enyhe barna árnyalat is felfedezhető benne. A matt fényű finish szépen harmonizál ezzel a hivatalos nevén Transparent Black Flat színnel. A test kontúrjain, illetve a nyak és a fej szélén is gyöngyházszínű binding fut végig. A fogólapot teljes hosszában egy egyedi tervezésű díszítés, a Tree of Death elnevezésű berakás ékesíti. Ez az Ibanez által már jóval korábban, főleg Steve Vai JEM és PIA modelljein használt Tree of Life díszítésre emlékeztető új, kissé eltérő hangulatú és mintázatú berakás. A külső szemlélőnek, hallgatónak lehet, hogy impozáns ez a díszítés, de bevallom, gitárosként engem először vizuálisan zavart ez a sűrűn átszőtt fogólap. Némi játék után természetesen ez is megszokható.

TOD10N TKF 4 nyak fogólap 700x

 

A gitár nyaka a nejlon húrokhoz képest keskenynek mondható, mely a „C” profillal együtt nagyon kényelmes érzetet ad. A húrnyomás már gyárilag is nagyon barátira van beállítva, ezáltal a hangszert játékkomfort tekintetében nyugodtan nevezhetjük gyorsnak, illetve sportosnak. A testkialakításnak köszönhetően még a legfelsőbb fekvések is könnyen elérhetőek. A nyakállító pálca nagyon ergonomikus módon, a nyak test felőli végén található, ezáltal gyors, és könnyű hozzáférésre ad lehetőséget.

A fedlap, mint azt már korábban említettük tömör, nem található rajta hanglyuk, azonban a gitár káváján, egészen pontosan a játékos felőli szarv oldalsó részén található egy kisebb nyílás, ami a hanglyuk szerepét hivatott valamilyen szinten betölteni. Irányítottságát tekintve pont a gitáros feje felé néz, ezáltal egyfajta kontrollként szolgál. Nyilván nem várhatunk el nagy hangerőt és nagy testhangot ettől a hanglyuktól, illetve a mindössze öt centiméter vastagságú testtől, de mégis egyfajta valós akusztikus hangot vagy rezgést azért közvetít a gitáros felé.

 

TOD10N TKF lyuk 700x

Az egész gitárt jól átgondolt módon, kényelmes játékra tervezték, kivéve talán egy részletet. Az elektronika kezelőfelülete (számomra legalábbis) nagyon hátul van, már-már az ember hóna alatt. Játék közben ezért viszonylag nagy utat kell megtenni jobb kézzel, illetve el kell távolodnunk a gitártól, ha valamin változtatni szeretnénk egy poti megtekerésével. Ennek a kezelőfelületnek az ideális hely a hanglyuk helye lenne, de az nyilván nem áthelyezhető az irányítottság miatt. Mindent számba véve, talán ez az egyetlen kényelmi kompromisszum az egész gitáron.

 

TOD10N TKF panel 750x

 

Hang

A gitár hangját tekintve nyilván csak a kierősített, vonal hangról beszélhetünk, mivel valós akusztikus felhasználásra a fizikai méretei és konstrukciója miatt nem igazán alkalmas, nem arra a célra készült.

A TOD10N-ben a Fishman által gyártott Sonicore hangszedő dolgozik együtt az Ibanez saját beépített előfokával, egészen pontosan az AEQ210TF preamp-pel. A kezelőfelület magas és mély állítási lehetőségeket kínál a hangszínezésre. Ezek az EQ potik nagyon erőteljesek, extrém szélsőségeket is elérhetünk vágás, illetve boostolás terén, de az az igazság, hogy középen hagyva mind a két potit, egy nagyon jó, egészséges hangot kapunk, így a kisebb mértékű használatukat is csak valamilyen szélsőségesebb akusztikai körülmény indokolhatja.

 


A gitár hangja nagyon szép, gyönyörűen kiegyenlített mind az egyes húrok tekintetében, mind pedig a menzúra teljes hosszában, hangerő szempontjából is. A hangok a legfelsőbb fekvésekben is szépen megszólalnak, nem fulladnak be, nem halnak el, hanem nagy sustain-nel gyönyörűen csengenek. Összességében jellemző a hangszerre a nagyon tiszta, jól értelmezhető hangkép. Egyáltalán nem mosott, jól definiált a mély, mélyközép tartomány is, illetve megvan benne az a jellegzetes pattogós, harapós tulajdonság, mely a lapos testű nejlonhúros gitárokra oly jellemző. A nem tekert, „magas” nejlon húrok nagyon zenei módon énekelnek, a kellemetlen „üvegvágó” magas tartomány nyomokban sem fedezhető fel a hangban. Összességében a korábban már említett kényelemmel párosult hangzás élmény számomra nagyon szimpatikussá tette ezt a gitárt.

p region TOD10N TKF 5B 01 sub 2 crop

 

Összefoglalás, ajánlás

Az Ibanez TOD10N egy nagyon kényelmes, modern, sportos nejlonhúros gitár, ami az elektromos hangszerek felől érkezetteknek kifejezetten otthonos érzést nyújthat. A komfortos játékérzet mellett a hangszer gyönyörű hangi adottságokkal rendelkezik, ezáltal nagyon „játszatja magát”, szó szerint nehéz letenni, olyan inspiráló tud lenni. Nem csoda, hiszen egy kristálytiszta, jól értelmezhető hangot nyújtó, zenei módon éneklő gitárral van dolgunk. A lapos testnek köszönhetően nyilván kevésbé gerjedékeny, mint a nagytestű, hanglyukkal rendelkező társai, ezáltal hangosabb színpadokon, nagyobb zenekari kontextusban is jól használható. Számomra nagyon pozitív élmény volt ezzel a gitárral való játék. Olyan találkozás volt, melynek a végén nehezére esik az embernek letenni, és visszaadni a tesztelésre kölcsönkapott hangszert.

 



 

Technikai adatok

Forgalmazza: Meinl Distribution
Ár: 298 000 forint
Testforma: FRH
Top: tömör sitka fenyő
Test: sapale
Nyak: nyatoh
Fogólap: dió
Fogólap berakás: „Tree of Death”
Fogólap rádiusz: 15,75”
Nyak profil: „C”
Gyöngyház színű test binding
Menzúra: 648 mm
Felső nyereg szélesség: 46mm
Felső nyereg anyaga: csont
Érintők száma: 22
Pickup: Fishman Sonicore
Elektronika: Ibanez AEQ210TF (beépített hangolóval)
Húrláb: dió
Hangolókulcsok: klasszikus stílusú, arany
Húrok: D’Addario XTC45
Finish: matt poliuretán
Szín: Transparent Black Flat

Az Ibanez gitárok hazai és európai forgalmazója a Meinl Distribution.