– BORBÉLY TAMÁS – Az Ibanez Advanced Acoustic szériájának lényege, hogy az alapoktól újratervezett, modernebb akusztikus gitárokat hozzon létre a lehető legkedvezőbb áron.
A sorozat tagjai abban megegyeznek, hogy testformájuk a klasszikus dreadnought alakot veszi alapul, viszont jó néhány részletében továbbgondolják azt. A testformák tekintetében a sorozat tartalmaz cutaway és hagyományos testű gitárokat is, valamint előfordul közöttük elektronikával szerelt, és „csak” akusztikus változat is. Jelen tesztünkben a széria AAD100E-OPN nevű tagját vizsgáljuk meg.
Összerakás, kényelem
A test formája, mint a sorozat többi tagjánál is a Grand Dreadnought nevet kapta. Ez a testméret a klasszikus dreadnought típusokhoz képest 5%-kal lett megnövelve, ezáltal nagyobb hangerővel rendelkezik. A hangerő növekedés mellett természetesen a hangkarakter is változott, mely vastagabb, erőteljesebb lett, főleg a mély tartományok erősödtek. A test nemcsak méreteiben nőtt, hanem belső újítást is kapott, ugyanis a merevítő rendszer is újra lett gondolva, mely eredményeképpen az AAD100E-OPN a gondosan kifejlesztett X-M bracing merevítést kapta. Ennek célja, hogy a rezgést minél hatékonyabban továbbítsa a hídtól a test teljes felületére. Dinamikusabb, érzékenyebb hangot kapunk, mely jól definiált mélyekkel, fényes magasakkal és kissé vágott közép tartománnyal rendelkezik. A test hátlapja és kávája okoume fából készült, amit open pore (nyitott pórusú) finish-el láttak el. Ez annyit tesz, hogy a faanyagon található finish olyannyira vékony, hogy érezni lehet a pórusokat, illetve a fa természetes bordázatát. Finoman játszva, finger-picking technikát alkalmazva ez melegebb tónust eredményez, keményen pengetve pedig jól átütő magas és közép frekvenciák szólalnak meg.
A nyak profilja egyáltalán nem mondható egy standard akusztikus gitár nyaknak, ugyanis egyértelműen kecsesebb, sportosabb annál. Az Ibanez elektromos- illetve basszusgitár nyakak mindig is híresek voltak a kényelmükről, karcsúságukról, kiváló játékkomfortjukról. Az Advanced Acoustic széria a Low Oval Grip nevű új profijával az én értékítéletem szerint egyértelműen a luxus kényelmű nyakkal rendelkező hangszerek sorába tartozik.
A nyak további különlegessége, hogy az Ibaneznél már korábban megismert Thermo Aged technológiával készült. Ez a speciális szárítási technológia lényegében a fa mesterséges öregítését végzi magas hőmérsékletű hőkezeléssel. Ezáltal a nyak könnyebb, szilárdabb, stabilabb lesz, illetve a rezonáns tulajdonságai is jobbak lesznek, akárcsak egy régebbi, természetes módon kiszáradt faanyagnál.
Az ovangkol fogólapon a pozíciójelölő pöttyök az átlagosnál kisebb méretűek, szolidabbak, hasonlatosak a Music Man elektromos gitároknál alkalmazott pozíciójelölőkhöz. A fogólap oldala, illetve bundok szélei nagyon szépen el vannak dolgozva, le vannak kerekítve, ezzel is szolgálva a maximális játékkomfortot.
A kissé elnyújtott, kifejezetten keskeny kontúrú fejforma szépen illeszkedik a nyak kecsességéhez. Funkcionalitását tekintve ez a forma a húrok egyenesebb vonalvezetése miatt előnyös. Egy átlagos akusztikus gitárhoz képest itt ugyanis kevésbé törik meg a húr a felsőnyereg és a hangolókulcsok közötti szakaszon, ami a hangolás stabilabb megtartását eredményezi.
Az ovangkol fából készült híd húrtartó tüskéi szintén tartalmaznak egy kis előrelépést az átlag konstrukciókhoz képest, ugyanis az Ibanez Advantage Bridge Pins névre keresztelt húrtüskéket jóval könnyebb betenni és kivenni. Amikor a húr megfeszül, akkor sem kerül feszítőerő a tüskére (véletlenül sem ugrik ki a helyéről), ugyanis a húrvégi gyűrű nem a tüskébe kapaszkodik, hanem a híd aljába.
Hang
Ahogyan fent leírtakban már utaltunk rá, az Ibanez AAD100E-OPN alapvetően egy nagytestű dreadnought gitár, így a testformára jellemző módon erőteljesebb hangot várhatunk tőle egy standard méretű gitárhoz képest. A mélyközép tartományok nem mosottak, jól definiáltak, a magasak kellemesen csilingelnek, a közepek nem túl markánsak, semmiképpen sem tolakodóak. Összességében elmondható, hogy a gitár egy nagyon kellemes, természetes, és sokféle zenében jól használható hanggal rendelkezik.
A hangszert saját gyártmányú hangszedővel szerelték fel, mely a standard akusztikus piezo hangszedőtől eltérően egy mágneses hangszedő, a neve: Ibanez AP11. A hangszedő a hanglyuk felső szélén, gyakorlatilag közvetlenül az utolsó (huszadik) bund után helyezkedik el. Nagyon keskeny, pici, feltűnésmentesen olvad a fogólap tövébe. Mivel a hangszedő kis súlyú és kedvező az elhelyezése, így nem befolyásolja a gitár természetes rezgését, nem „fogja meg” a fedlapot, mint például egy hanglyukon keresztbevezetett hangszedő, továbbá kevésbé gerjedékeny. A gitár vonal hangja a hangszedő elhelyezése, és alapvető tulajdonságai miatt nagyon meleg, kerek, kis túlzással pont az ellentéte egy átlagos húrláb alatti piezo hangszedő hangjának. Majdnem végig olyan érzete van a játéknak, mintha egyfolytában a nyak közelében pengetnénk. Ez a jelleg eléggé erőteljes, akkor is érezhető, ha távolabb megyünk, és a hanglyuk híd felőli oldalán pengetünk. Azoknak, akik kedvelik a testesebb, melegebb hangzást, ez a hangszedő biztosan elnyeri a tetszését. Stúdióban a mikrofonozás mellett ezzel a hangszedővel egy nagyon hasznos kiegészítősávot kaphatunk a vonalhang felvételekor.
A hangszedőhöz tartozó elektronika kezelőfelülete rendkívül egyszerű, mindössze két potméter tartozik hozzá: egy hangerő és egy hangszín. Ez utóbbi azonban nem egy egyszerű magas-vágó tone poti, hanem a középálláshoz képest jobbra forgatva a magasak emelésével egyidejűleg vágja a mélyeket, balra fordítva, pedig ellenkezőleg: a mélyemelés magas-vágással is jár. Tehát neutrális állapothoz képest mindkét irány többfunkciós. Ez nyilván nem ad lehetőséget az összetettebb hangszínezésre, de meggyorsítja a zenész dolgát, ha csupán kis korrekciókat szeretne végezni. A középállásban, tehát a hangszínezés-mentes, transzparens pozícióban a potméter kissé megakad, ezzel jelezve a nulla állapotot. A két potméter amúgy nagyon kulturáltan van elhelyezve a játékos felőli kávarészen (mondhatni a szokásos helyen). Semmi felirat, semmi kivágás egy nagyobb panel miatt, csak a két potméter, önmagában. Ezzel a fajta eleganciával a Taylor gitároknál szoktunk találkozni.
Összefoglalás, ajánlás
Az Ibanez AAD100E-OPN nagyon korrekt hangszer, mely több ponton szakít az akusztikus gitárok hagyományos konstrukciós megoldásaival, pontosabban fogalmazva továbbgondolja azokat. Az Ibanez az elektromos gitárok terén is mindig nagyon innovatív volt, sosem félt az új megoldásoktól, ha azok jobb irányba mutattak, ez a szemlélet érezhető ennél a hangszernél is Nagyon kényelmes hangszer, ami magasfokú játékkomfortot kínál, az elektromos gitár irányából érkezőknek is otthonos terepet nyújthat. Ár-érték arányban az egyik legjobb helyre sorolnám ezt a gitárt. Mindenképpen megér egy próbát!
Fontosabb adatok
Ár: 169 000.- forint
Forgalmazza: Meinl Distribution
Nyak profil: Low Oval Grip
Nyak anyaga: Thermo Aged Nyatoh
Nyak vastagság a nut-nál: 21 mm
Nyak szélessége a nut-nál: 43 mm
Híd: Ovangkol
Érintők száma: 20
Fogólap: Ovangkol
Fogólap rádiusz: 400mm
Fedlap: tömör sitka fenyő
Hátlap és káva: Okoume
Testforma: Grand Dreadnought
Szín: natúr, látható famintával OPN (open pore natural)
Menzúra: 651 mm
Hangolókulcsok: króm Die-cast
Hangszedő: Ibanez AP11 mágneses hangszedő
Preamp: Ibanez custom
Húrok: D’Addario XTAPB12-53
Az Ibanez hangszerek európai és hazai forgalmazója a Meinl Distribution.
A teszt először a Zenész Magazin 2022. októberi számában jelent meg.