zenesz_logo.png



– BORBÉLY TAMÁS – A Palmer Supreme Soaker egy többfunkciós, sokoldalú eszköz, mely nagyban megkönnyíti a csöves erősítők használatát.

A német Palmer cég nagy múltra tekint vissza a gitárerősítő kiegészítők terén. Gondoljuk csak vissza a nagysikerű PDI-03 és PDI-09-es hangfal-szimulátorral rendelkező DI boxokra, a PDI-06 attenuátorra (teljesítménycsökkentő) vagy a Palmer River sorozatú eszközeire. A cég idén bemutatott egy olyan terméket, melyben egyesül minden hasonló korábbi eszköz tudása, és szolgáltatása. Ez a termék pedig nem más, mint a Palmer Supreme Soaker. Az alábbiakban bemutatjuk, hogy mi mindenre is képes ez az eszköz.

PSUPSOAK 5 1200x front


Attenuátor (teljesítménycsökkentő)

Köztudott, hogy csöves gitárerősítőknél nagyon sok esetben a kívánt sound csak nagy hangerőn érhető el, ahol a csövek igazán elkezdenek dolgozni. Hangerőcsökkentéssel pedig sajnos megváltozik a viselkedés, a gitárhang veszít a kedvelt csőkompresszióból, szaturációból, torzításból stb. Még az olyan erősítők viselkedése is megváltozik a hangerőcsökkentés által, melyek külön master hangerő-állítási lehetőséggel bírnak, hiszen a végeredményben a végfokcsövek is igen nagy szerepet játszanak. Az ilyen erősítőkhöz kifejezetten hasznos a Supreme Soaker teljesítménycsökkentő funkciója, mely a teljesítmény egy részét hővé alakítja és csak egy részét engedi a hangszórók felé, ezáltal a csöves erősítők kihajthatók a kívánt mértékben. Így a csövek rendesen dolgozhatnak, „énekelhetnek”, tehát a kedvelt gitár-sound sértetlen marad, miközben az használható hangerőre csökkenthető. Rendkívül hasznos funkció akár színpadon, akár stúdióban, vagy a szobai gyakorlás alkalmával is.

 

PSUPSOAK 16x left up 1200x

 

Ennek a teljesítménycsökkentő funkciónak hat fokozata van. Bypass módban nincs csökkentés, majd 1-től 6-ig folyamatosan egyre nagyobb csökkentést, vagyis kisebb hangerőt érhetünk el (6-os esetében alig hangosabb, mint a gitár önmagában, akusztikusan). Van egy hetedik fokozat is, ez pedig a FULL ATTN, vagyis a teljes csökkentési mód. Ebben az állapotban a hangszóró teljesen néma, viszont az erősítő ott dolgozik, ahol akarjuk. Gyakorlatilag ez a teljes műterheléses mód. Ebben a módban a hangot vonalban tudjuk levenni az eszközről, kiváló megoldás néma színpadokra, vagy felvételek készítéséhez.

Csöves erősítőt ugye csak terheléssel szabad működtetni, különben károsodást szenved. Fontos megemlíteni, hogy ha az erősítő rá van kötve a Supreme Soaker-re, akkor mindig biztonságban van, ugyanis még akkor is terhelésnek érzékeli azt, ha a Supreme Soaker kikapcsolt állapotban van.

 

PSUPSOAK left 962x


Hangfalszimulátor

A Supreme Soaker rendelkezik hangfal-, vagy másképp ládaszimulációval. Ez nem más, mint egy analóg filter, mely a gitárládákra jellemző frekvenciakarakterisztikát hivatott visszaadni. Ez a szimuláció a fő kimeneteken és a fejhallgató kimeneten is él. A Line EQ tekerő segítségével öt különböző ládatípus közül választhatunk, illetve ki is kapcsolhatjuk a szimulációt bypass állásban.  A Line EQ mellett található egy gomb, mely Hard és Soft állásokkal rendelkezik. Hard állásban a ládaszimulációt erősebben használja, a Soft esetében pedig kevésbé, tehát valamennyi nyers gitárhangot átenged, ezáltal karcosabb, élesebb hangot produkál. A hangfalszimulátor segítségével akár teljes csökkentési módban, tehát gitárláda nélkül is levehetünk egy használható vonaljelet a Supreme Soaker-ről.

 

PSUPSOAK 7 right 962x


Mikrofonhang hozzákeverése

Sok esetben, mind stúdióban, mind pedig színpadon hasznos lehet, ha egy bemikrofonozott gitárláda hangja mellé keverjük a közvetlen, hangfalszimulált vonaljelet. Erre az esetre a Supreme Soaker rendelkezik mikrofon bemenettel, melyhez fantomtápellátás és polaritásfordító kapcsoló is tartozik az esetleges fázishibák kiküszöbölésére, továbbá egy 20dB-es pad kapcsoló segít a megfelelő érzékenység megválasztásában. Az előlapon egy Blend potméterrel adagolhatjuk a közvetlen vonaljelhez a mikrofon hangját. Mintha csak egy keverőnk lenne két csatornával. A mikrofon „csatornán” a Gain potival beállíthatjuk érzékenységet, és a Tone potméter segítségével még hangszínezhetjük is azt.

Speaker Tone funkció

Ennek a funkciónak köszönhetően a Supreme Soaker bele tud nyúlni a gitárláda karakterébe. Tehát itt nem a ládaszimulációról van szó, hanem a valós, fizikailag létező, használatban lévő gitárládáról. Ez a funkció nagyon hasznos lehet, ha backline ládát használ az ember és szeretné megközelíteni a számára otthonos hangzást. Felvételeknél pedig ugyanabból a ládából akár többféle hangzás is könnyedén kihozható. A Supreme Soaker öt különböző ládakarakterisztikát kínál a valós gitárládára, és természetesen ki is kapcsolható (bypass állásban).

 

PSUPSOAK 9 rear1200x

 

Sztereó effekt loop

A Palmer Supreme Soaker egy nagyon praktikus effekt looppal is rendelkezik, melyet monóban és sztereóban is használhatunk. Régi csöves fejeknél, melyek nincsenek felvértezve effekt hurokkal minden effekt az erősítő elé kerül. A torzítás nem feltétlenül tesz jót a téreffekteknek (reverb, delay, stb.). Ezeknek az erősítőknek megváltás lehet egy ilyen külső effekt loop, melynek segítségével az adott effekteket a jellánc végére helyezhetjük. A Supreme Soaker a kimenő jelnél a hangszóró-szimuláció, illetve a mikrofon bemenet után helyezi az effekt loopot, tehát a lánc legeslegvégére. Ezáltal tisztább hangot produkál, mint egy átlagos effekt loop, ahol „csupán” az előfok és a végfok közé kerülnek a benne elhelyezett effektek.

Egyéb ki- és bemenetek

Az eszköz két szimmetrikus XLR kimenettel rendelkezik, tehát az effekt loopba helyezett sztereó effektek térbeli hangképe megmarad. Az eszközt egy dedikált Re-Amp kimenettel is ellátták a „reampolás” műveletének könnyed elvégzésére. Az előlapon elhelyezett AUX bemenet segítségével külső hangforrásból pedig zenei anyagot, vagy akár stúdiómunka során takt jelet is adhatunk, melyet a fülhallgató kimeneten keresztül hallgathatunk a gitárunk mellett.

 

PSUPSOAK 11 total 1200x

 

Összefoglalás, ajánlás

A Palmer Supreme Soaker egy többfunkciós, sokoldalú eszköz, mely nagyban megkönnyíti a csöves erősítők használatát. Segítségével kompromisszummentesen megmaradhat a kedvenc gitár-sound, használható színpadi- vagy akár szobahangerőre redukálva. Ládamentesen, akár némán is bevethető hangfal-szimulációja segítségével, ezáltal némán készíthetők felvételek, vagy közvetlenül leszedhető a gitár jel egy fülmonitor rendszerhez. A közvetlen vonaljel mellé tetszőleges mértékben keverhető a mikrofonozott láda hangja, sőt a láda hangja is megváltoztatható a Speaker Tone segítségével. Mindezek tetejébe a kedvenc téreffektjeinket is a lehető legtisztább módon a jellánc végére helyezhetjük a sztereó effekt loop segítségével. Az eszköz működése, minden eleme, még a hangfal-szimuláció is teljesen analóg!

Ezeket a szolgáltatásokat áttekintve kijelenthetjük, hogy a Palmer Supreme Soaker a csöves erősítők egyik legjobb barátja.

 

 

Technikai adatok

Forgalmazza: Elimex Kft.
Ár: 441 700 Ft
Szolgáltatások: attenuátor (teljesítménycsökkentő), DI box, fejhallgató erősítő, load box (műterhelés), mikrofon előfok, analóg reamp eszköz, hangfal-szimulátor
Jelképzés: analóg
Előlapi kezelőfelület: 7-állású Speaker Attenuation, Aux In Level, Hard/Soft Tone választó gomb, Line EQ (5 hangzás), Line Out Blend, Line Out Level, Mic Gain, MIC Tone, fejhallgató hangerő, Pre/Post kapcsoló (Amp to Line Out), Speaker Tone (5 hangzás)
Hátlapi kezelőfelület: Láda impedancia választó gomb (8 ohm/16 ohm), FX Level kapcsoló (Pro/Instrument), FX Loop Line Out, FX Loop Re-Amp, GND/Lift, MIC/LINE PAD, fantomtáp kapcsoló, Polarity kapcsoló
Bemenetek: AUX In (3,5 mm jack), Amp In (6,3 mm jack), FX loop return L/mono (6,3 mm jack), FX loop return R (6,3 mm jack), mikrofon bemenet (XLR)
Kimenetek: fejhallgató (3,5 mm jack), FX send (6,3 mm jack), Speaker Out (6,3 mm jack), Reamp (6,3 mm jack), Line Out Left (XLR), Line Out Right (XLR)
Ground/lift kapcsoló
Belső terhelés impedanciája: 16 ohm, 8 ohm
Maximum terhelés: 150 W
Áramellátás: 9V DC, 1500 mA, belső negatív polaritású gyári adapter (tartozék)
Méretek: 334 mm x 108 mm x 274 mm
Súly: 6,6 kg

A Palmer termékek hazai forgalmazója az Elimex, melynek oldalán részletes specifikáció található a bemutatott eszközökről.