Az olasz gitárost Steve Vai nevezte a „jövő gitárosának” – a különleges játéktechnikával játszó Matteo fiatal kora ellenére már most világhírnévnek örvend.
Idén júliusban, a XXXII. Paksi Gastroblues Fesztivál sztárvendége Matteo Mancuso volt, aki saját triójával lépett fel a rendezvényen. Koncert után volt alkalmam szót váltani vele, majd a beszélgetést írásos formában folytattuk, ami végül az alábbi interjúban öltött formát.
Kérlek, mesélj azokról a zenei hatásokról, melyek a kezdetekben értek! Ha egy embert nevezhetnél meg, hogy ki volt rád a legnagyobb hatással, akkor ki lenne az?
Nagyon sokan vannak, akik hatással voltak rám, felsorolni sem tudnám, de a legeslegkorábbi inspirációim talán Jimi Hendrix, Richie Blackmore, és Angus Young voltak. Eleinte nagyon a rock és a blues világában éltem, a Led Zeppelin is az egyik nagy kedvencem volt. Aztán felfedeztem Eddie Van Halent, akin keresztül bepillantást nyertem a technikai virtuozitás olyan szintjére, melyet addig még ismertem, mellettük még Eric Johnson az egyik legnagyobb kedvencem. Tizennyolc éves korom körül elkezdtem fúziósabb embereket hallgatni, olyanokat, mint Allan Holdsworth, Scott Henderson, vagy Pat Metheny és Frank Gambale, de biztosan kifelejtek néhányat. Amikor elkezdtem erőteljesebben jazzt hallgatni, akkor George Benson és Django voltak a kedvenceim. Ha viszont egyetlen embert kellene megneveznem, hogy ki volt rám a legeslegnagyobb hatással, akkor egyértelműen az édesapámat mondanám, Vincenzo-t. Ő egy kivételes játékos, az egyik legsokoldalúbb gitáros, akit hallottam és ezt most nem elfogultságból mondom, mert az apám, hanem objektíven szemlélve is kijelenthetem, hogy az összes gitáros közül, akiket valaha az életemben hallottam a mai napig ő az egyik legjobb.
Biztos vagyok benne, hogy mindenki felteszi ezt a kérdést, de sajnos én sem kerülhetem ki: hogyan fejlesztetted ki a különleges játéktechnikádat?
Emlékszem, hogy édesapám minden nap játszott otthon a gitáron és ekkor gyúlt fel bennem a szikra, hogy én is ezt szeretném csinálni. Édesapám klasszikus gitáron játszott, így azt gondoltam, hogy minden típusú gitáron ujjal kell játszani. Alapvetően két pozíciót használok, az egyik a „rest stroke”, mely hasonló a basszusgitárosok kéztartásához, a másik pedig a „free stroke”, mely inkább a klasszikus gitárosok megközelítésére hajaz.
Jó ideje Yamaha Revstar gitárokat használsz, melyekből már talán saját signature modelled is létezik. Mi a különbség a te modelled és a széria Revstar gitárok között?
Még nincsen signature modellem, a gitár, amit használok egy egyedi, custom Revstar modell, melyet 2019-ben készítettek a számomra. Ez a prototípusa egy jövőbeli sorozatgyártásba kerülő signature modellnek, melyet majd meg lehet majd vásárolni, talán jövőre fog megjelenni. Ez a custom modell nem sokban különbözik egy sorozatgyártott Revstar-tól, üreges mahagóni teste van, juhar toppal, klasszikus sunburst színű, arany hardverekkel, mert szeretem a hagyományos esztétikumot, továbbá satus hangolókulcsokkal és DiMarzio PAF 36th hangszedőkkel rendelkezik. Nagyon szeretem a hangi adottságait!
Általában modellezős multieffektet használsz, nem pedig erősítőt. Ez a setup kényelemi kompromisszumként alakult ki, vagy 100%-osan elégedett vagy a hangjával, és ha lehetőséged lenne rá sem játszanál például csöves erősítőn?
Az egész úgy kezdődött, hogy valami kicsi és könnyű eszközt kerestem, amivel könnyen tudok utazni. Nem vagyok nagy rajongója az analóg pedáloknak, mert nagy a hibalehetőség, például, ha egyetlen kábel is rossz a rendszerben, akkor rengeteg idő feltárni a hiba forrását. Ezért azt gondolom, hogy minél kevesebb eszköz van a színpadon, annál jobb. Sosem éreztem hiányát az erősítőnek, mert szeretem a konzisztens hangminőséget bármilyen színpadon, és a digitális, modellezős eszközökkel ez nagyon jól elérhető. Nem igazán hallottam még olyat erősítőről, amit ne lehetne megfelelő módon digitális modellezéssel helyettesíteni.
Korábban Line 6-et használtál, de ha jól láttam, akkor a Paksi Gastroblues Fesztiválon egy Fractal Audio FM3 volt előtted a színpadon. Mi miatt történt váltás?
Még mindig használok Line 6-et, de régóta kíváncsi voltam a Fractal termékekre, ezért ezen a turnén kipróbáltam az FM3-at. Nagyon tetszett! Az egyik dolog, ami nagyon megfogott benne az a lábkapcsolók beállításának flexibilitása. Fel sem tudom sorolni, hogy mennyi lehetőséget és szabadságot rejt magában. Ennek köszönhetően jelenleg nincsen semmi másra szükségem a színpadon csak az FM3-ra és egy expression pedálra.
Ha jól tudom, néhány hónapja Berlinben együtt játszottál Joe Bonamassa-val. Hogyan jött létre ez a vendégszereplés? Hogyan érezted magadat azon a koncerten?
Életem egyik legjobb élménye volt! Egy álmom vált valóra, hogy egy olyan legendával játszhattam együtt, mint Joe. Nagyon jókat mókáztunk a színpadon! Be kell vallanom, hogy kissé ideges voltam az elején, nyilván a több mint 5000 fős közönség miatt is, de amint felmentem a színpadra minden flottul ment, és egyre csak játszani akartam. Őszintén szólva nem is tudom, hogy egészen pontosan hogyan jött össze ez az esemény, de onnan indult ki, hogy mind a ketten a Mascot Records-nál vagyunk. A cég hasonló kollaborációkon keresztül szereti összeismertetni a művészeit egymással, így ők kérdeztek rá Joe-nál, hogy beugorhatnék-e hozzá egy koncertre, és ő erre igent mondott.
BT: Kiket hallgatsz mostanában? Milyen zenekarok, illetve milyen művészek jelentik neked manapság az inspirációt?
Jelenleg éppen Pat Metheny Group-ot hallgatok, a Still Life Talking a kedvenc anyagom. Pat Metheny az egyik kedvenc zeneszerzőm, de nagyon szeretem Louis Cole-t és a Knower formációt, elképesztő módon ötvözik az elektronikus zenét a funkkal és jazzel. Nagyon sok új zenét hallgatok és tudatosan próbálok olyanokkal is megismerkedni, ahol nem feltétlenül a gitár viszi a vezérfonalat. Tinédzser korom egyik hibája az volt, hogy csak gitárosokat, illetve gitár-centrikus zenéket hallgattam, ami nem feltétlenül tesz jót a kreativitásnak.
A gitár tekintetében mik a fő motivációid mostanában? Mit gyakorolsz éppen, ha nem turnézol, és nem dalszerzéssel tevékenykedsz?
Ha szabadidőm engedi, akkor jelenleg a balkéz lazításával foglalkozom. Mi gitárosok hajlamosak vagyunk a kelleténél nagyobb erőt belevinni a balkézbe, túlfeszíteni azt – főleg az akkordok megfogása esetén. Szóval azon dolgozom, hogy a balkezemet a lehető leglazább módon használjam, még a legkomplexebb sorok, futamok játszása közben is. Ugyanez természetesen igaz a jobbkézre is, de nekem valami miatt könnyebbnek tűnik a lazítása, mint a balkéz esetében. Ebben a témakörben az egyik legfelkészültebb ember Tom Quayle. Pusztán azzal, hogy csak néztem a játékát, már sokat tanultam tőle: minden esetben nagyon laza kézzel játszik, továbbá a frazírja és a time-ja egyszerűen lenyűgöző.
A másik téma, amivel szeretek foglalkozni az a „szókészlet”. Gyakran tanulok meg komplett szólókat más zenészektől, adott esetben transzkripciókat készítek és a kedvenc részeket a magamévá teszem, beépítem a saját szókészletembe, ezzel is bővítve azt.
BT: Hogyan működik nálad a dalszerzés?
Nincsen bevett szokásom a dalszerzésre, mindig a pillanat műve és minden esetben más. Néha egyszerre jut eszembe egy groove és egy dallam, ekkor próbálom a lehető leggyorsabban gitáron eljátszani, nehogy elmúljon. Néha annyira megtetszik egy dal, hogy valami hasonlót szeretnék írni és ekkor általában egészen máshol lyukadok ki. Még mindig nem tudom irányítani ezt a „flow”-t, néha megtörténik, de néha nincs ott. Gyakrabban jön a dolog, ha sok zenét hallgatok, biztosan kapcsolatban van a dolog azokkal az új információkkal, amelyek éppen az agyunkat érik.
A közeljövőben tervezel esetleg új lemez felvenni? Van esetleg olyan bakancslistás helyszíned (klub, fesztivál), ahol mindenképpen szeretnél játszani?
Nincsen specifikus célom jelenleg, csak szeretném élvezni az életet és zenélni. Ha a zenéből élhetek, már nyertem. Van pár fesztivál, ahol szívesen játszanék, a North Sea Jazz az egyik ilyen, ami az egyik legnevesebb Európában. Egyszer szeretnék Japánba eljutni és zenélni Tokióban, a Blue Note-ban. Természetesen tervezek majd egy második lemezt készíteni, de nem tudom, hogy mikor lesz meg. Ehhez időre van szükségem, hogy otthon tudjak maradni és csak írni kelljen.
Matteo, nagyon köszönöm ezt a beszélgetést! Remélem, mihamarabb láthatunk, hallhatunk újra Magyarországon!
Én is köszönöm!
Az interjú a Zenész Magazin 2024. októberi számában jelent meg először.
Fotók: Paolo Terlizzi