Zenei hírek
A magyar metal színtéren 2021-ben megjelenő TERRA NULLIUS zenekar, a metal és a klasszikus zene fúziójával új színfoltot hozott a hazai zenei életbe.
A király lehet halott, de az élőzene nem. Ezt bizonyítja a 2017 óta aktív A Király Halott zenekar nemrég megjelent koncertalbuma is.
Március 17-én jelent meg a Super Starsky zenekar új kislemeze Be vagyok rúgva címmel, amely a Tankcsapda egyik legnagyobb slágerének ska feldolgozása.
A számos közreműködővel készült Kazi című anyag egyik dalához rögtön egy klip is érkezett.
Napjaink egyik legjobb blues-rock gitárosa Budapestet is útba ejti tavaszi turnéja során.
Megjelent a Fiúk készülő lemezéről a második dal is Odatalálok a tengerhez címmel, ami a szenvedélybetegségből fakadó belső konfliktusokat járja körbe.
A zenekar idén sem tétlenkedik, márciusban Ausztriában turnéznak, májusban EP-t adnak ki, albumot készítenek, fesztiválokon lépnek fel.
Neoton Finálé címmel 2026. január 10-én karrierösszegző nagykoncertet ad a Neoton Família a budapesti MVM Dome-ban.
A blues, a soul és a rock egyedi keverékét nyújtó album egy dinamikus és eklektikus, 8 számot tartalmazó kollekció.
Egy hosszabb távú fejlesztés első jeleiként az idei Szigeten számos újdonsággal találkozhatunk.
Egy érdekes, sorsszerű jelenségről írta új, vibráló alt-pop dalát a dalszerző, szövegíró, énekes és producer Buzás Bence.
Legutóbbi nagylemezét és a hozzá kapcsolódó EP-t mutatja be aktuális turnéján a Pineapple Thief.
Vörös Niki két évtizede aktív szereplője a magyar jazzéletnek. Új zenekara, a Vörös Niki New Project azonban mind hangzásában, mind repertoárban más irányt képvisel.
A Magam után március 14-én debütált, a zenekar március 29-i koncertjén pedig több meglepetéssel is készül az A38-on.
Az olasz 40 FINGERS akusztikus gitárkvartett április 9-én mutatkozik be először Budapesten, az Erkel Színházban.
A The Offspring 2025. október 31-én egy igazán ütős punk-rock bulit ígér az MVM Dome-ban.
Március 25-én a komplex, progresszív death metalt hallgató közönség gyűlik majd össze a Dürer Kertben…
