Új dallal köszönti a tavaszt Közép-Európa egyik legeredetibb dalszerző-énekese, Ripoff Raskolnikov.
A Twilight Tales albumának megjelenése után, amely pályafutása egyik legérettebb műve volt, most egy különleges kislemezen mutatkozik be. A Corridor és a Red Rocks Café két eltérő hangulatú dalt képviselnek, de mindkettő Ripoff Raskolnikov sajátos zenei világát tükrözi. Az első kislemezes dal, a Last Sunny Day, tavaly decemberben jelent meg, most pedig itt a folytatás, a Corridor.
A Corridor egy régi beszélgetés emlékéből született, erről Ripoff így mesélt: valamikor a 80-as, 90-es években egy ismerősömmel beszélgettünk (biztos nagyon filozofikus és egyáltalán nem szomjas beszélgetés volt), és azt mondtam neki: „Az élet olyan, mint egy hosszú folyosó sok ajtóval… Ahányszor kinyitsz egyet, egy csomó másik örökre bezárul.”
„Pár év múlva, amikor újra találkoztunk, ő ezt megemlítette nekem, emlékezett rá… Én meg azt gondoltam, ha ez így van, talán van benne egy dalszöveg. Aztán elteltek az évek, és egyszer, amikor a szomszédnál falat bontottunk, talicskával toltam ki a sittet, egymás után jöttek az ötletek. Este már megvolt a négy strófa… Már csak elő kellett venni azt a kis gitáros akkordmenetet, ami a Nagy Szabiék (zenekar) szerint Beatles-es, szerintem meg amolyan Led Zeppelin III-as, és megvolt a dal. Lehet, hogy többször kéne falat bontani, de a szomszéd többet nem akar…” – meséli a szerző.
A Corridor zenei világa hű marad Raskolnikov bluesos, folkos gyökereihez: letisztult hangszerelés, érzékeny előadásmód és egy életbölcsességekkel átszőtt, szuggesztív szöveg. A Corridor április 16-tól elérhető a streaming felületeken, a kislemez következő dala pedig május elején várható.
Május 14-én pedig élőben is felcsendülnek a dalok, hiszen a Ripoff Raskolnikov Band, valamit Luke Winslow-King és Roberto Luti visszatérnek a Kobuci színpadára.
Facebook: https://www.facebook.com/ripoffraskolnikov
