Zenei hírek
Február 13-án, pénteken különleges koncerttel ünnepli a női barátságokat Barbibelle, a fiatal dalszerző-énekes.
A Berlinben élő zenész, producer és zeneszerző, Apparat új dallal jelentkezett készülő, hatodik stúdióalbumáról.
A kanadai metal banda 30 éves None So Vile lemezét hallgathatjuk meg csütörtökön a Barba Negrában.
A turné újratervezése miatt Alice Merton A38 Hajóra hirdetett koncertje új helyszínen és új időpontban kerül megrendezésre.
78 éves korában elhunyt Fenyő Miklós, a legendás Hungária alapítója és frontembere, a magyar rock and roll ikonja.
A Pavilon legújabb megjelenése, a DEJA VU nem egyszerű dal, hanem egy érzés: ismerős, mégis nyugtalanító.
Ismét elment a magyar jazz nagy generációjának egyik kiemelkedő muzsikusa – meghalt Kőszegi Imre.
Az öt év után kiadott anyag ezúttal nem kötődik szorosan filmhez, a dalokat január 29-én a Marczibányi Téri Művelődési központban hallhatja a közönség.
Január 29-én a millennial generáció egyik legbrutálisabb hangzású zenekara, a Lorna Shore érkezik Budapestre.
A napokban jelent meg a Red One House zenekar első, mesterséges intelligencia bevonásával készült animációs videóklipje.
65 éves korában meghalt Lattmann Béla basszusgitáros, a kortárs magyar jazz egyik legmeghatározóbb alakja.
Tavaly novemberben dupla teltházas koncertet adott az AWS a Vígszínház patinás falai között.
Tegnap megjelent az Európa Kiadó új albuma, ma este lemezbemutató koncert a Dürer Kertben.
Mogyoró Kornél és Papesch Péter közös albuma a R.O.T.A.N. – Rebirth Of The Azuma Ninja.
Január 7-én startolt el a finn viking / folk-metal csapat WINTER STORM OVER EUROPE 2026 címre keresztelt 24 állomásos turnéja.
Közel három és fél évtized telt azóta, hogy a Quimby egy dunaújvárosi próbateremből elindult...
A Sex Pistols a brit punk mozgalom szíve és ökle, zenéjükkel generációknak törték az utat, örökre megváltoztatva a stílus konvencióit és a társadalmat.
A ma megjelent lemez tényleg a formáció második kiadványa, de bizonyos értelemben ez az anyag az igazi elsőszülöttjük.
