zenesz_logo.png



Magyarország kedvenc swing & boogie show zenekara és Gájer Bálint öt év sikeres közös munka után más irányba folytatják zenei pályafutásukat.

 

GroupNswing_700.jpg

 

 

Group’N’Swing és Gájer Bálint a kölcsönös tisztelet jegyében vettek búcsút egymástól. Bálint a jövőben a szólókarrierjére koncentrál, a Group’N’Swing pedig Mihályi Réka mellett egy sármos énekessel, Magyar Bálinttal folytatja a megkezdett utat, akit már a csapat készülő új klipjében is láthat a közönség. A zenekar és Bálint is azon vannak, hogy megvalósítsák az álmaikat.

 

„Nagyon sok sikert kívánunk Bálintnak a szólókarrierjéhez! Az elmúlt öt évben rengeteg örömet és sikert éltünk meg közösen, ezek az élmények pedig mindig különleges helyet fognak betölteni az emlékeinkben.” - meséli Mihályi Réka, a csapat dívája. A gyönyörű énekesnő elárulta, hogy választásuk számos jelölt meghallgatása után, a csapat egyöntetű döntése mellett Magyar Bálintra esett, akit korábban Szilágyi Lóránt néven ismert meg az ország a Barátok közt című sorozatból, a közelmúltban pedig a Jégvarázs Disney mese férfi főszereplőjének a magyar hangja volt.


„Életem legszebb időszaka kötődik a Group’N’Swinghez, és minden jót kívánok a csapatnak a továbbiakhoz! Nagyon nehéz volt meghozni a döntést, hiszen fantasztikus sikereket értünk el együtt, de a felfelé ívelő szólókarrierem miatt egyre nehezebben tudtam összeegyeztetni a saját koncertjeim és a csapat fellépéseinek időpontját. Nem volt könnyű, de választottam, a saját utamon haladok tovább. Köszönöm a Group’N’Swing zenekar tagjainak, hogy mellettem állnak A Dal című versenyben február 7-én, és erre bíztatják majd a rajongókat is. Mindenkinek ilyen elválást kívánok!” - fogalmaz Gájer Bálint.

 

 

Gájer Bálint hivatalos weboldala