zenesz_logo.png



Január 24-én este indul első elődöntőjével A Dal 2015, már kiderült, ki lesz az első 10 fellépő.

 

 

 

 

 

 

Január 24-én este indul első elődöntőjével A Dal 2015. A dalválasztó verseny első 10 fellépője között ott láthatjuk Tóth Verát, Antal Timit, Dallos Bogit, Farkas-Jenser Balázst, Magyar Borit, Szakács Gergőt és Szűcs Gabit is. Szombaton három együttes, az MDC, a PASSED és a Karmapolis is megmutatja versenydalát.

 

Az első tíz résztvevő többsége először tűnik fel A Dalban - Dallos Bogi kivételével, aki rutinos  indulónak számít, hiszen fiatal kora ellenére már harmadik dalát nevezte a versenybe, illetve Szűcs Gabi 18 év után most pályázik másodszor. A tavalyi Eurovíziós Dalfesztiválon már vállalt szerepet Tóth Vera is, a nemzetközi zsűri magyarországi tagjaként.

 

Idén a néző ötödik zsűritagként pontozhatja is a dalokat egy mobil applikáció segítségével.  Érdemes előre felkészülni a produkciókból, mert egy adott számra 3 percig lehet majd leadni az értékeléseket. Az applikáció segítségével szavazni is lehet majd azokra a fellépőkre, akik nem jutnak tovább a zsűri pontjai alapján. A Dal 2015. január 24-től 6 héten át látható minden szombat este az M1-en és a Duna World-ön. A döntő február 28-án lesz, ahol kiderül, hogy ki képviseli hazánkat az idei Eurovíziós Dalfesztiválon, Bécsben.

 

További információk: A Dal 2015.