
Hetvenéves korában elhunyt Joe Cocker énekes - erősítette meg az ITV-nek a művész menedzsmentje. Cocker tüdőrákban szenvedett. Az angol születésű zenészlegenda utolsó éveiben feleségével egy világtól elzárt ranchon élt Coloradóban.
Az összetéveszthetetlen orgánumú blues és rock énekes 1944. május 20-án született Sheffieldben és legtöbben talán a Beatles ’With A Little Help From My Friends’ című dalának zseniális feldolgozása nyomán ismerték meg. Ez volt a címe 1969-ben kiadott első albumának is. Pályája során 22 szóló albumot adott ki, a legutolsót 2012-ben 'Fire It Up' címmel. 2007-ben az angol királynő a Brit Birodalmi Rend tiszti fokozatával tüntette ki a művészt.

Joe Cocker fellépett a legendás Woodstock fesztiválon 1969-ben, melynek egyik ikonikus alakjává vált, és ott volt 1994-ben, a fesztivál 25 éves évfordulójára rendezett koncerten is. Nevéhez számtalan világsláger fűződik, némelyik ezek közül neves előadók korábbi dalainak feldolgozása, amelyek azonban általa váltak igazán ismertté. Pályáját 1964-ben kezdte és egészen a halálát megelőző időszakig intenzíven turnézott, így Magyarországon is járt.
Halálhíre nyomán megszólalt Paul McCartney, Ringo Starr, Rick Wakeman és még hosszasan sorolhatnánk a neveket. A gyász és az együttérzés hangjai mellett mindannyian azt hangsúlyozták, hogy Joe Cocker halálával a blues és rockzenében olyan űr keletkezett, melyet lehetetlen betölteni.
