Zenész Magazin logó



Közös koncerttel kezdik az őszi klubszezont a „tökös” rock and roll hazai képviselői, az új klippel jelentkező The Trousers és az új dobossal színpadra álló Ozone Mama.

 

Az Ozone Mama és a The Trousers szeptember 11-én 19 órától az A38 Teraszon koncerteznek. A The Trousers új klippel jelentkezik, az Ozone Mama új dobossal lép színpadra.

 

 

the trousers_650_crop.jpg

 

 

THE TROUSERS


A garázsrock hazai élharcosai tavaly jelentették meg harmadik nagylemezüket, a banda második Fonogram-jelölését begyűjtő „Freakbeat”-et. A korong sokak szerint az év egyik legjobb albuma volt, és nagyon jó nemzetközi visszhangra is talált, ami többek közt annak is köszönhető, hogy a "Real Deep Groove" című dal gitárszólóját maga Nicke Andersson, az egykori The Hellacopters (ma: Imperial State Electric) frontembere játszotta fel. A felvételhez készült videoklip szeptember elsején jelent meg, amelyben maga a skandináv rocklegenda is feltűnik egy speciális formában. A szeptember 11-i koncerten a „Freakbeat” és a 2010-es, ugyancsak Fonogram-jelölt „Soul machine” mellett már a készülő új nagylemezről is hallhat ízelítőt a közönség.

 

www.thetrousersband.com
www.facebook.com/thetrousers

 

„Real Deep Groove – az új klip Nicke Andersson és Ferenczi Szoni közreműködésével

 

https://www.youtube.com/watch?v=akKHfMbhNBM

 

 

 

ozone mama.jpg

 

OZONE MAMA


Az ország egyik legenergikusabb csapata szeptember 11-én az A38 teraszán mutatja be új dobosát, Gulyás Mátét. Az első Ozone Mama élménnyel gazdagodóknak egy kis súgás a bandáról: dinamikus, könnyen befogadható rockzenéjük modern felfogásban adja vissza a késő hatvanas, kora hetvenes évek zenei- és érzésvilágát. Debütáló lemezükkel 2012-ben Fonogram-díjat nyertek, második anyaguk, a Freedom EP 'Go' című dalát a rádiók folyamatosan játsszák. A bandát és az 'I Really Care'-t már az egyik legtekintélyesebb nemzetközi szakmai lap, a Classic Rock Magazine olvasói is megismerhették. A tavalyi év Hard Rock Rising nyertesei hamarosan nemzetközi vizekre eveznek, addig azonban számos hazai fesztiválon, illetve klubkoncerteken is elcsíphetitek őket.

 

Klip:
https://www.youtube.com/watch?v=ixFGmrxW4hM


Infó:
https://www.facebook.com/ozonemamaband

http://www.ozonemama.com/

 

Facebook esemény