zenesz_logo.png



A tavaly elkészült, Első menü című bemutatkozó anyag után idén új kislemezzel jelentkezett a Gutting Revue zenekar.

 

 

20140919Roham_flyer_600.jpg

 

 

A tavaly elkészült, Első menü című bemutatkozó anyag után idén új kislemezzel jelentkezett a Gutting Revue zenekar. Az Utopia Stúdióban készült, öt számot – köztük Cseh Tamás Budapest című dalának feldolgozását - tartalmazó felvétel az Egy rongy a szíved helyén címet kapta, és meghallgatható a zenekar SoundCloud oldalán!

 

A Gutting Revue tagságának nagy része évekig a Yellow Spots-ban tevékenykedett, majd 2012-ben abból kiválva alapított új formációt. A kilenctagú társulat önmagát műfajilag hardcore-swing zenekarnak nevezi, szerzeményeik elsősorban swing, rockabilly és rockzenei alapokra épülnek, melyhez groteszk humorú szövegvilág társul.

 

Klippremierrel egybekötött EP-bemutató koncertjük szeptember 19-én lesz a budapesti Roham Bárban, majd pár állomásos miniturnéra indulnak a Duna mentén délre a Solidmen zenekar társaságában!

 

 

 

bo_600.jpg

 

 

 

Gutting Revue + Solidmen miniturné:

 

Szeptember 9. - Budapest, Roham Bár
Október 22. - Paks, Mirror Club
Október 23. - Baja, Mini Söröző
Október 24. - Szigetszentmiklós, Rock Lyuk
Október 25. - Dunaújváros, Kaptár Klub
November 1. - Budapest, Roham Bár

 

Bővebben: Gutting Revue