Zenész Magazin logó



... egy legendás gitártestforma szerzői jogának ügyében.

Pár hete óriási botrányt robbantott ki a Fender, ugyanis a cég jogi hadjáratot indított minden olyan gitárgyártóval szemben, akik a legendás stratocaster testformát valamilyen módon használják, illetve használták az elmúlt években.

Vélhetően a márciusban, Düsseldorfban sikeresen megnyert per adhatta a Fendernek a harcias kedvét, illetve a bátorságát ehhez lépéshez. A düsseldorfi bíróságon aratott győzelemhez hozzátartozik, hogy a tárgyaláson az alperes nem jelent meg, tehát ez egy eléggé könnyű menet volt. A perbe fogott cég egy kis kínai gyártó volt, akik az AliExpress-en forgalmazták hangszereiket, melyek elvileg nagyon olcsó másolatok, kvázi hamisítványok voltak. Pár héttel utána a Fender ezen felbuzdulva számos nagynevű gyártónak is felszólítást küldött, miszerint követeli, hogy a stratocasterhez hasonló testformával rendelkező gitárok gyártását állítsák le, továbbá a raktárkészleten lévő hangszereket semmisítsék meg. Itt azonban már nem névtelen mikro cégekről, vagy hamisítókról van szó, hanem olyan nevekről, mint az LSL, Suhr, Tom Anderson, PRS. A felszólítások és követelések alappillére, hogy a stratocaster típusú ikonikus gitárformát a szerzői jog által védett alkotásként próbálják védeni.

Az utóbbi napokban a hír futótűzként terjedt az interneten, számos nagynevű zenész, művész, fejezte ki nemtetszését e döntés irányába, amely lassan már-már egy (egyelőre csak virtuális) bojkott hangulatba látszik eszkalálódni. A híres amerikai session gitáros Tim Pierce csalódottságának hangot adva kijelentette, hogy sajnálja a Fendernél dolgozó barátait, illetve azt is keményen megjegyzi, hogy „jobb hangszereket kéne csinálni és akkor nem lenne szükség erre”. A német session gitáros és erősítőfejlesztő Thomas Blug, a Bluguitar márka atyja szomorúan azt mondta egy youtube videójában az üggyel kapcsolatban, hogy úgy tűnik, hogy a Fender számára a biznisz már előrébbvaló, mint a zenészek, vagy az a szenvedély, amelyből az egész iparág eredendően táplálkozik.

Több felmerülő kérdés is mutatja a helyzet abszurditását. A huszadik század közepén megalkotott úttörő gitártípus testformájának szerzői joga kapcsán miért 2026-ban merül fel kérdés? Most fogyott el annyira a pénz a Fender „malacperselyéből”, hogy ilyen lépésre kényszerüljön?

A stratocaster forma alatt mit is értünk pontosan, hogyan lehet behatárolni? Minden double-cut-jellegű gitár annak számít? Hol a határ? A PRS nagy sikerű Silver Sky modelljének formája már messze van az ősi Fender Strato-tól, akárcsak a Suhr és Tom Anderson háromhangszedős double-cut modelljei is. Ezek a hangszerek már az evolúció termékei, melyek bizony rég túlléptek már a Fender Strato-n, funkcionalitásban és minőségben maguk mögé utasítva azt.

Könnyen lehet, hogy az egész fordítva sül majd el és a Fender ezzel a lépéssel csak maga alatt vágja a fát. Mindenesetre jó lenne, ha megmaradna a piac szabadsága, ahol továbbra is teret kaphatna a kreativitás és az innováció. Jó lenne, ha a nagy hal nem enné meg az összes kis halt, ha a hangszeriparban a minél nagyobb anyagi haszonszerzési vágy nem hatalmasodna el annyira, hogy maga mögé utasítsa a zene, a hangszerek és a hangszerkészítés iránti szenvedélyt. Jó lenne, ha ez a legendás márka, mely a gitárosokon keresztül már több ízben történelmet írt, békében tudna együttlétezni a típus evolúciója során született újdonságokkal és méltó tudna maradni Leo Fender örökségéhez.

A témához talán a legszórakoztatóbb hozzászólást a szókimondásáról és humoráról ismert brit basszusgitáros, Danny Sapko tette, aki egy percig dilemmázik azon, hogy nemrég Londonban a Fender vendégeként vett fel videókat és nagyon jól érezte magát, így nem tudja, melyik oldalra álljon, illetve, hogy érdemes-e kockára tennie a céggel kiépített jó kapcsolatát, majd hirtelen egy nagyon vicces dalra fakad, aminek hatására valószínűleg azonnal törölték a telefonszámát a Fendernél.