Zenész Magazin logó



Úgy volt, ha elsötétül minden, veled lebegek az éterben – itt az imago mundi új dala.

A Húzz és a hozzá készült klip is olyan érzéseket állít középpontba, amelyekkel a legtöbben könnyedén rezonálni tudunk.  A szegedi gyökerű imago mundi kétségtelenül nagy lendületben van: alig telt el pár hét azóta, hogy a ByeAlex és a Slepp előtt álltak színpadra az Aréna színpadán, és nem sokkal legutóbbi megjelenésük, a nemveledvanagond után most újabb előfutár érkezett a hamarosan megjelenő debütalbumról.

„Szeretek a saját érzelmi állapotomból meríteni a dalszerzés során. Általában nem is konkrét eseményt írok le, csak próbálom megfogalmazni a tapasztalataimat. Bízom benne, hogy ezzel másokhoz is szólhatok, és a zenénk aláfestése tud lenni több ember életszakaszának vagy élményeinek” – fogalmazott a dalszerzésről és a Húzz születéséről Kaizer Peti.

A dal hangulata és szövege egyaránt megjelenik a Húzz klipjében, melyet a Rawmatik csapata készített: az operatőr Nagy László volt, a rendezésért Pogonyi Hunor felelt, a szerepeket pedig Szilvási Anna, Petrovics Sándor és Lola kutya formálták meg. „Sok tehetséges ember dolgozott rajta szívvel-lélekkel, hálásak vagyunk nekik és nagyon szeretjük a végeredményt” – mondta Peti. A képsorok érzékletesen mutatják meg, miként tud elhidegülni egy kapcsolat, de az emlékek a nap végén összekötik az embereket, akkor is, ha ez eleinte fájdalmas.

 

 

A tavasszal érkező album jól felrajzolja majd, milyen is az imago mundi, erről Peti így fogalmazott:

„Tudjuk, mit szeretnénk üzenni, milyen zenét akarunk csinálni. Somody Áronnal együtt vettük fel a gitárokat, sok produceri döntésnek ő a gazdája, de mindig szempont, hogy meghagyjuk az egész esszenciáját: minden dal egy szál gitárral születik meg egy szobában, itt teremtődik meg az energiájuk és atmoszférájuk, amit mindenképpen meg akarunk tartani.”

A srácok egyébként sok helyen megfordulnak a közeljövőben, de kiemelten várják a Fishing on Orfűt – ahol az Extázis nagysátorban és a Víziszínpadon is fellépnek majd –, valamint a vendégeskedésüket az Ivan and the Parazol előtt a Budapest Parkban.

„Nagyon várjuk a nyarat és a koncerteket, de folyamatosan dolgozunk tovább, az év második felében is jelentkezünk még dalokkal” – mondta Peti.

Facebook: https://www.facebook.com/imagomundi.official
Instagram: https://www.instagram.com/imagomundi_official

Spotify: https://open.spotify.com/artist/4pD0Y4NqCiTWh4IhpH2NQO?