Zenész Magazin logó



„Meg kell tanulni úgy korszerűsíteni a népzenei örökséget, hogy az ne veszítsen az értékéből”.

Megjelent a KACAJ vadonatúj lemeze, a Pécs City Folk Maffia, ami a zenekar eddigi legérettebb, legszínesebb anyaga lett. Az albumon bátran keveredik a népzenei és az elektronikus hangszerelés, miközben hű marad az együttes gyökereihez: az örömzenéléshez.

A lemez két év munkájának gyümölcse és a város underground folk-életének esszenciáját sűríti tíz dalba, melyeket Lovasi András LA Gardens stúdiójában rögzítették. A dalok organikusan születtek: van köztük személyes vallomás, traumafeldolgozás és hajnalban született örömzene is.

„Olyan ez az album, mint egy jó magyar leves – mindent beledobtunk, amit a spájzban találtunk” – fogalmaz a zenekar alapító tagja és frontembere, Katona Bálint.

A Pécs City Folk Maffia bátran nyúl modern eszközökhöz, mégis megtartva a rájuk jellemző népi energiát. Céljuk, hogy a népzenét ne csupán megőrizzék, hanem új közönséghez is eljuttassák anélkül, hogy elveszíti az értékét. A modern elemek mellett továbbra is hangsúlyosak a tradicionális hangszerek, a természetes lüktetés és a közösségi zenélés ereje.

 

 

Az album címe és szellemisége is Pécshez kötődik. A zenekar számára a város nemcsak inspiráció, hanem közösségi tér is:

„Pécs számunkra otthon, ahol a zenekar és a közeg együtt lélegzik. Mindenki pécsi akar lenni – ha meghallgatod a lemezt, megérted, miért.”

A KACAJ tagjai hisznek abban, hogy a népzene újra reneszánszát éli.

„A népzene vagány – és az is marad. Mi csak abban segítünk, hogy azok is közelebb kerüljenek hozzá, akik eddig nem hallgatták” – fűzte hozzá Múth Ádám, a zenekar másik frontembere.

Katona Bálint erről igy fogalmazott:

„Egyre nagyobb szerepet kap a popzenei szférában is a népzene. Egyre több előadó nyúl hozzá, egyre több produkció használ népi motívumokat, elemeket. Elkezdtünk visszatalálni önmagunkhoz, és ez így van rendjén. Meg kell tanulni úgy korszerűsíteni a népzenei örökséget, hogy az ne veszítsen az értékéből, e mellett befogadható legyen a mai generációk és a fej nélkül rohanó, értékvesztett társadalom számára is.”

A lemezbemutató hazai pályán történt november 7-én, az Est Caféban. A megjelenést követően a KACAJ országos turnéra indul, Debrecenben, Székesfehérváron és Budapesten is színpadra állva. A koncerteken pörgős setlist-re, friss merch-re és felejthetetlen hangulatra lehet számítani. Aki lemarad, kimarad!

Turnéállomások

November 22 - Debrecen, Nagyerdei Víztorony
November 28 - Székesfehérvár, Petőfi Kultúrtanszék
November 29 - Budapest, Turbina

Fotó: Fukk Áron