Zenész Magazin logó



A Budapesti Operettszínházban lesz látható az EDDA musical 2025. augusztus végén.

A tavaly nyáron Szigligeten nagy sikerrel bemutatott EDDA musical, A Kör című zenés színpadi produkció augusztus 29-én, 30-án és 31-én a Budapesti Operettszínházban látható. A Várudvari Nyári Színház és a kaposvári Csiky Gergely Színház koprodukciójában született előadás az 50 éves EDDA Művek előtt tiszteleg, látványos rockszínházi formában. Az A Kör című musical az emberi élet sorsfordító pillanatairól, a döntések súlyáról, a szerelemről, a barátságról és a rockzenéről mesél – a generációkon átívelő EDDA-életműre építve. Az előadás különlegessége, hogy egy musicalen belül 24 sláger hangzik el – ami műfajában ritkaságnak számít.

 

EDDA musical. 750x

 

A musical főhőse, Elmó (Nagy Szilárd) útkeresését követhetjük végig, miközben az előadás 24 ikonikus EDDA-slágert vonultat fel új hangszerelésben, pirotechnikai látványelemekkel, LED-fal vizualitással és motorokkal a színen. A produkció koncertszerű fináléja nemcsak a musical világát, hanem a magyar rock hagyományát is új szintre emeli.

 

edda1 750x

 

A szereposztásban többek között Réthy Zsazsa, Ragány Misa, Kovács Áron és Fedor Kyra és Pataky Gergő is látható. A darab szövegkönyvét Oravecz János írta, a zeneszerző Gömöry Zsolt, dalszövegíró Pataky Attila, a színpadra állításban közreműködő kreatív csapat tagjai között szerepel Nádasdy András koreográfus, a rendező Gémes Antos.

„A történetnek és az EDDA-daloknak olyan ereje van, amely óriási hitet adott nekünk abban, hogy sikeres és méltó lesz a bemutató az EDDA hihetetlen életművéhez. Olyan dalok, amelyeket mindig velünk együtt énekel a közönség. A finálé pedig igazi koncert hangulatot idéz, ami szintén nem megszokott a musicalek világában” – mondta Ragány Misa társproducer.

 

Edda musical A Kör 750x

 

A turné megkoronázásaként érkezünk az Operettszínházba, hiszen 21 előadáson már túl vagyunk 22 ezer néző előtt, többek között Kaposváron, Tatabányán, Nagykanizsán, Nagykőrösön és Egerben is látható volt a produkció. Sőt, rangos színházi rendezvényeken is, hiszen Nyíregyházán a Vidor Fesztivál, Szolnokon az Országos Színházi Találkozó közönsége tombolt velünk, és még számos előadás vár ránk a nyár folyamán – tette hozzá Nagy Szilárd társproducer.

 

 

Közelgő előadások:

augusztus 29, péntek, 19:00
augusztus 30, szombat, 15:00 és 19:00
augusztus 31, vasárnap, 15:00 - a jegyek elfogytak

Jegyek már kaphatóak a Jegyx1 felületén:

2025.08.29. | péntek | 19:00
2025.08.30. | szombat | 15:00
2025.08.30. | szombat | 19:00