Három év után, 2024 végén megjelent a YEWO második albuma YEWO II. címen.
Az album dalait hallgatva megjelenik a múló szerelem, a természet legyűrhetetlen ereje, az elkerülhetetlen vég, a kérlelhetetlen idő, és az önmagunkban való kétely. A második album és a 70-es éveket idéző rockzene keltette fel érdeklődésünket.
Azon olvasóinknak, akik nem ismerik a YEWO zenekart, bemutatnád néhány mondatban?
Mi egy 2020-ban alapított klasszikus rockzenekar vagyunk, ami a 70-es évek lelkületét hivatott visszahozni a modern zenébe, ahol az a lényeg, hogy mindenki olyan zenét csinál, ami jön belőle és jól esik neki, nem pedig egy divathullámot követ.
Miért pont a 70-es évek, mi az a plusz, amit jelent nektek ez a korszak?
Az a szabadságérzet jellemezte, amit sehol máshol nem lehet érzékelni. A 60-as években a mindenki a Beatlest próbálta utánozni, a 80-as években mindenki Van Halen, a 90-es években mindenki Nirvana akart lenni, majd megjelentek a rap előadók és az elektronikus zene. Ebben a korszakban a rockzenei alapok mellett, megjelentek a más műfajokra jellemző hangszerek, fuvolák, mandolinok, hegedűk. Úgy látom, mostanában a magyar zenei életbe is kezd visszatérni ez a tendencia, egyre kreatívabb hangszerelések tűnnek fel a popzenénkben.
Néhány hónapja jelent meg a második lemezetek, aminek központi témája az elengedés, miért pont ezt választottátok?
Nem volt előre kitalálva. A szövegeket általában én írom és minden embernek, így nekem is, vannak különböző időszakaim, amikor különböző dolgok foglalkoztatják, különböző érzések uralják a pszichéjét. Dalról-dalra egyre inkább éreztem, hogy a központi téma, ami összeköti az összeset, az az elengedés. Hogyan változunk, hogyan engedjük el a pozitív vagy negatív tapasztalatainkat, hogy minél kevésbé határozzanak meg minket.
Akkor ezek szerint magánéleti történések ihlették a dalokat?
Én most töltöttem a harmincat, ami szerintem mindenkinél egy mérföldkő. A húszas éveinkben sok változáson megyünk keresztül, de a 30 felé közeledve a gyerekkori álmaink átalakulnak valami egészen mássá és ezzel nem egyszerű szembenézni.
Ha a zenei életet, illetve a karriered tekintjük, mi az, amit semmiképp sem szeretnél elengedni?
Mindenféleképpen a jövőben is színpadon szeretnék állni, ott érzem magam igazán elememben és nem nagyon tudom elképzelni, hogy bármi mást tudnék csinálni. Az előadóművészethez értek, ebben érzem magam kényelmesen, ebben tudok kiteljesedni. Nem feltétlenül azért kell ezt csinálni, hogy híresek legyünk, hanem azért, mert szeretjük, amit csinálunk. A hírnév csak arra jó, hogy kenyér kerüljön az asztalra, de ha az elhivatottság és a zene szeretete nincs meg, akkor a végtermék mindig üres lesz.
Folytattál zenei tanulmányokat vagy hobbizenekarból nőtte ki magát a YEWO?
Sajnos nem, amikor én tinédzser voltam, a zenei tanulmányok nem nagyon érdekelték a mi generációnkat. A zeneelméletet a klasszikus zenével és a kottaolvasással kötöttük össze és úgy éreztük, lekorlátozna. Felnőtt fejjel már tudom, hogy ez baromi nagy marhaság és nem ártana tudni, pontosan mit csinálok, amikor akkordokat pakolok egymás mellé, de féltünk a sémáktól. Akiket ismertem és zenét tanultak, általában azt magyarázták nekem, mit nem lehet csinálni a zenében, én pedig mindig is utáltam, amikor szabályok közé akarunk valamit beszorítani. Viszont ismerni kell a szabályokat, hogy tudd, hogyan rúgd fel azokat.
Említetted, hogy te írod a dalszövegeket, a zenével is így van?
Változó, a fő szerzőtársam a zenekarban a gitárosunk, Síposhegyi Zsolt, vele közösen alapítottuk a zenekart. Neki voltak dalai és azoknak az összerakásában, felépítésében segédkeztem, én írtam az ének dallamot és szöveget, Zsolt pedig visszajelzéseket adott, hogy mi tetszik neki és mi nem. Szépen lassan elkezdtük azt érezni, hogy kicsit ledobja a zene magáról az éneket. Rájöttem, hogy amikor én írok otthon dalt, akkor mindig együtt jön az akkordmenet és az ének, valamint a dalainknál is akkor indul meg igazán az ihlet, amikor a szerző hoz valamilyen ötletet, ami jó kiindulási pont lehet. Egyértelművé vált, hogy azt, hogy egy dalhoz milyen ének illik, csak ugyanaz az ember tudja kitalálni, aki a zenei alapot is kitalálja. Persze lehet másként is, de szerintem így passzolnak igazán.
Az új lemezen, vannak olyan dalok, pl. a Pompeii, amit a Zsolt írt és ő adta meg a dallamát is, én pedig csak a szavakat tettem hozzá. Egyre inkább úgy dolgozunk, hogy a dal megszületik a dallammal együtt és utána a szöveget az alapján írom meg, amit a dalszerző érez, hogy miről kéne szólnia. Az új lemezen fele-fele arányban vannak angol és magyar nyelvű számok. Kétnyelvűre akartuk, de végül nem volt rá kapacitás. Három angol és három magyar nyelvű nóta van rajta, a Pompeii pedig mindkét nyelven elkészült. A lemezen és a készülő klipben végül angolul hangzott el, de nemrég volt az A38-on egy koncertünk, mit felvett a Petőfi TV és ott magyarul énekeltem ezt a dalt, így ez is el fog jutni a közönséghez.
A hazai zenészek közül kikkel dolgozol szívesen vagy ki az, aki inspirál?
Főként a brit zenéből táplálkozom, az ízlésemnek az az igazán megfelelő. Nem vagyok eléggé mélyen a magyar zenei életben, de egyáltalán nem zárkózom el, bárkivel nagyon szívesen dolgozom. Minden zenének van értéke és igazán érdekeset akkor tud létrehozni az ember, ha a zenei stílusokat ötvözi és keveri. Az egyik kedvenc hazai zenekarom a hari_drama, ami egy fúziós jazz kollektíva, egy nagyon jó barátom, Mushu vezet és csinál, velük nagyon szívesen kollaborálnék.
A rádiók játszák már a dalaitokat?
Én nem hallgatok rádiót így én személy szerint nem hallottam, de elképzelhetőnek tartom, hogy a Rock vagy Retro rádióba bekerüljön.
Feltűnt, hogy nagyon szép klipeket forgattatok, nagyon nagy hangsúlyt fektettek a vizualitásra. Hogyan találjátok ki a koncepciót, kikkel dolgoztok együtt?
Az eredeti terv az volt, hogy minden egyes dalhoz legyen egy vizuális termék, ez egyébként nagyjából meg is valósult. A Crying Mantist valamint a Live Session felvételeinket a producerünk Tóth Péter rendezte, míg a Shade of Blue Night klipünket Selmeczi András „Sese” követte el, Zsolt koncepciója és vigyázó szeme alatt. Ez utóbbi egy hosszú gitárszólós, lassú nótánk, ez a Zsolt szerelemprojektje. Én először nem is értettem egyet azzal, hogy legyen hozzá videó, mert 6 perces a dal és ebből 4 perc csak a hangszeres szólókból áll, orgona, szaxofon és végül egy maratoni 3 perces gitárszóló. De a rendezés és a koncepció olyan gyönyörűre sikerült, hogy abszolút megállja a helyét. Egy harmadik klipünk a Pompeii című dalhoz készült. Ezt Matyovszky Benedek rendezte és annyira nagyszabású, hogy már két éve dolgozunk rajta és még mindig nem jelent meg. Remélem nagyot fog durranni, ha egyszer kijön.
Hol forgattátok a Shade of Blue Night-ot?
A pusztazámori kastélyban vettük fel. A dal fő ihletője Zsolt házassága, annak a megünneplésére írta meg ezt a dalt és ezen a helyszínen házasodtak össze. Ezért van mindenki fehérben, a szerelem kiteljesülése és a házasság szentsége az egész alapgondolata. A helyszínt a kastély vezetősége a házassági ceremónia mellé biztosította nekünk egy plusz napra ajándék gyanánt, amiért nagyon hálásak vagyunk nekik. Sok munka volt benne, de nagyon költséghatékonyan készült el. A klip végén a Zsolt egyedül játszik egy mólón szólót, ez azért van, mert leforgattuk a lényeges elemeket és azért, hogy minimalizáljuk a stábot és órabéreket, a végén, az utolsó néhány órában már csak a Zsoltot vették egyetlen kamerával. Úgyhogy voltak ilyen kis turpisságok.
A második lemezeteken több számban hallani akusztikus hangszereket, ez egy új irány?
Az első lemezünkön sok volt az elektronika, szintetizátor, ennek az az elsődleges oka, hogy akkoriban csak ketten voltunk a Zsolttal a zenekarban. Ennek volt egy olyan hátránya, hogy a sok zúgástól túl sok az információ és kicsit egysíkúnak éreztem a lemezt. Ezért a második lemezt légiesebbnek, akusztikusabbnak szerettem volna, legyenek benne szünetek, kiállások. Egy csomó dalunkban már Zsolt is akusztikus gitárral játszik, hallható a lemezen zongora, Erdei Sári (Quack, Azariah) szaxofonozik több dalunkban is. A Pompeiiben már egy vonósnégyes is szerepel, amelyet Frank Toma (4Bards) hangszerelt, a hegedűket pedig Héty Hajni játszotta fel, aki szintén fellépett velünk a lemezbemutatón.
Hol lesz legközelebb koncertetek, ahol a rajongók találkozhatnak veletek?
Jelenleg nincsen leszervezve konkrét koncert, a zenekar főként a stúdióban fog most dolgozni az elkövetkezendő időszakban, illetve keresünk managert, aki szervez nekünk bulikat. Én tribute zenekarokban is énekelek ezen kívül, például a Doors Emlékzenekar, valamint a Don’t Stop the Queen énekese vagyok. Sok fellépés van, de egy tribute soha nem fog olyan sikereket elérni, mint egy saját projekt.
Viszont arra rá kellett jönnünk, hogy a saját projekteket sem szabad erőltetni, különben izzadtságszagú lesz. Nagy örömünkre szolgált, hogy az A38-as koncertünkre újra csatlakozott hozzánk három korábbi tagunk, Kalmár Boti (Ivan & the Parazol, Damara), Vincenzo Pellecchia (Fran Palermo, Obroni, Bozo), valamint Rózsa Zoli. Velük tettük össze ezt a lemezt és nélkülük nem jöhetett volna létre a zenekar jelenlegi hangzása. Azóta csatlakozott hozzánk Gelsei Gergő basszus- és 12-húros gitáron. Viszont mivel mindenkinek nagyon sok projektje van, így legközelebb akkor jelentkezünk új anyaggal, ha mind azt érezzük, hogy van új zene, amit ki kell adnunk magunkból. Azért a lemezbemutató koncertünk elég inspiráló hatással volt ránk, úgyhogy fényesnek tűnik a jövő.
Köszönöm az interjút!
Facebook: https://www.facebook.com/yewoband