Zenész Magazin logó



A Máté Péter díjas énekesnő legkedvesebb formációja 2016-ban alakult, Jáger Bandi vezetésével.

Hasonló habitusuknak, zenei ízlésüknek köszönhetően még abban az évben számtalan projekt indult útnak. Már az első lemezükön – Madárka – feltűnt Jáger Bandi egyedülálló harmonizációs készsége és stílusérzéke, ami Malek Andrea professzionális előadásával párosulva a jazz, az R’n’B és a latin zene különleges, egyéni ötvözetét és egy saját stílust eredményezett.

Saját szerzemények hallhatók az Álom című lemezen, ahol Bandi dalait Andrea saját dalszövegével énekli. A most megjelent második népdalfeldolgozásokat tartalmazó albumon nyolc gyönyörű magyar népdal található jazz és néhol latin stílusban. Olyan kincsek, amiket ritkán lehet hallani, mint például az „Azt gondoltam esők esik”, a „Kék nefelejcs ráhajlott a vállamra” vagy a különlegesen szép moldvai népdal, a „Én felkelék én jóregvel, hajnalban”.

 

 

Természetesen nem maradhatott ki a szívet melengető „Csillagok, csillagok” és a „Megrakják a tüzet” kezdetű dal sem, ami ezúttal Fekete György portugál fordításával is kiegészült. Az említett nagy zenei projektek közül még ebben az évben a Tom Tom kiadó gondozásában megjelenik a saját dalokat tartalmazó régen várt Gospel lemez is, vlamint év végére érkezik egy album örökzöld magyar dalokkal, latin átiratban.

A Malek Andi Soulistic jövőre lesz tízéves, amit nagyszabású koncerttel szándékoznak megünnepelni.

A Budapest VIBE c. album dalai hamarosan a Spotify-on és egyéb online zenei megosztókon is elérhetőek lesznek.

Facebook: https://www.facebook.com/malekand
YouTube:  https://www.youtube.com/@malekandisoulistic78