Felszegi Dalma dala megmutatja, miként hat egy klasszikus zenészre, ha más műfajokkal is találkozik – itt a Give Me Something.
Synth-brass inspiráció, drunk beat groove és minimalista hangszerelés – Felszegi Dalma első saját szerzeménye kifinomult zenei arányérzékkel mutatja meg, milyen, amikor egy hangszeres alkotó a produceri térben is otthon van.
A Give Me Something több műfaj határán egyensúlyoz: soul, alt r'n'b, hiphop. Hogyan született meg ez a hangkép?
Nagyon nyitott és kíváncsi vagyok zeneileg, amikor bekerültem a könnyűzenei világba, hagytam magamat sodródni. Idővel kialakult, hogy mely műfajok állnak igazán közel hozzám. Például amikor először hallottam Anomalie zenéjét, volt egy hazaérkezés érzésem, a mai napig sokat hallgatom, sőt egyszer volt lehetőségem találkozni is vele a budapesti koncertje után. A zenei ízlés kialakításához elengedhetetlen a tudatos zenehallgatás és koncertlátogatás, ezzel sosem volt gondom, a környezetem nem is érti, hogy tudok ennyi mindent belezsúfolni az időmbe.
Mennyire volt tudatos döntés, hogy az inspiráció egy hangszín – egy brass-patch – legyen és nem például egy szöveg vagy érzelem?
Nálam inkább az a jellemző, hogy egy hangszín indít el egy érzelmet. Néha csak leülök keresgélni és hagyom, hogy vezessen.
Van a dalban egyfajta lebegés és visszafogott intenzitás. Milyen eszközökkel hoztad ezt létre a hangszerelésben?
Megkerestem tempóban azt a határt, ahol még nem ül le a dal, viszont végig van egy laid back érzet. A verze és a refrén közötti kontraszt adja ezt az érzetet, az előbbi divatos kifejezéssel „drunk beat”, ami egyébként a munkacíme is a dalnak, hoz egy visszahúzós érzetet, a refrén viszont gurul és straight. A hullámoztatás is hozza ezt a kettős érzetet, pl. a pszichedelikus bridge után hirtelen megint berobban a verze, nincs fokozatos építkezés.
Hallani, hogy nagyon kontrollált a hangszerelés – sokszor épp az üresen hagyott terek működnek. Ez már az első ötletelésnél így volt, vagy alakult közben?
Sok időt töltöttem a dal megírásával, mindig csak annyit írtam bele, amit bevillanás-szerűen odahallottam. Az átkötő részeket mindenképp lebegtetni szerettem volna, ezt pedig a ritka hangszereléssel is el lehet érni és persze a megfelelő keveréssel. Nem igazán volt megtervezve előre semmi, inkább befelé figyeltem.
Ha hasonló előadókat kellene említeni, akikhez ez a világ közel áll, kik lennének azok szerinted és miért?
Elsőként mindenképp Anomalie-t említeném meg, ez a dal is szintetizátor központú, többszöri hallgatás után újabb és újabb rétegeket lehet felfedezni benne. Anomalie ezt tökélyre fejlesztette, folyamatosan rengeteg sáv szól, de mégis vezeti a hallgató figyelmét, megvan, hogy mikor mit szeretne kiemelni, így nagyon befogadhatóvá válik, közben a zenészek is tudnak csemegézni.
Robert Glasper és Yussef Dayes sound-ja és time-ja is nagyon kötődik ehhez a világhoz, valamint Tom Misch hangkaraktere.
A dal közreműködői:
Kálnay Martin – ének
Felszegi Dalma – billentyűk
Megyaszay István – basszusgitár
Erdei Koppány – dob
Szalóky Balázs - trombita
Facebook: https://www.facebook.com/dalma.felszegi
Instagram: https://www.instagram.com/dalma.felszegipiano