Még május első felében adtuk hírül, hogy a Thomann és a Shure a Montreux-i Jazz Fesztivállal közösen egy versenyt hirdetett.
A Thomann - Shure verseny győztese – más egyéb komoly nyeremény mellett – egyórás koncertlehetőséget kap a 2025-ös Montreux-i Jazz Fesztiválon. A verseny részleteiről és a díjakról ITT olvashatsz.
A jelentkezési időszak véget ért, a versenyt meghirdetők pedig meglepetten tapasztalták, hogy milyen nagy számban és milyen hihetetlenül tehetséges formációk és előadók pályáztak a versenyen, ami jelentősen megnehezítette a döntőbe jutók kiválasztását. A 10 döntőbe jutott előadónak, zenekarnak már elérhető közelségbe került az álom, hogy a Montreux-i Jazz Fesztiválon léphessenek fel. Most a közönség következik, hogy megszavazza melyik az a 3 produkció, mely közül a szakmai zsűri kiválasztja a nyertest.
A közönségszavazás megkezdődött a t.blog-on és egészen június 8-ig szavazhatsz a személyes kedvencedre. A zenekedvelők itt találják meg a 10 döntőst, tényleg megéri belehallgatni!
Szavazz a kedvencedre itt: https://www.thomann.de/blog/en/montreux-jazz-festival-2025-vote-now-for-your-favorite/
