Zenész Magazin logó



Megjelent a perpētuum második nagylemeze, a Holnap Köddé Válok.

Három év után ismét nagylemezzel jelentkezik perpētuum zenekar. A tavalyi elengedésről szóló Goodbye kislemez után az új dalok magyar nyelven szólalnak meg. Az album egy mély, személyes utazás, ami egy reményteli felemelkedéssel zárul. Hallgatni olyan, mint valaki naplóját olvasni, miközben saját érzéseinkkel is szembesülünk. Az album készítése során megváltozott az alkotói módszer is, a közös dalszerzés, főzés helyett félkész demókat dolgoztak át, ami miatt egy letisztult, komplex anyagot hallhatunk.

„Ez a lemez az utóbbi másfél év lenyomata, és úgy érzem most tudtam megnyílni a dalszerzésben és szövegírásban eddig a legőszintébben. Egy hosszú, nehéz időszak lezárása, ami mindenkihez szól, hiszen mindannyian voltunk már hasonló helyzetben, értek minket váratlan balesetek, veszítettünk el értékes kapcsolatokat és embereket. A lemezen ennek minden árnyalata benne van. A legmélyebb gödörből indulunk, majd közösen mászunk ki belőle. Az általam összetákolt demókat izgalmas munka volt összerakni a zenekarral, olyan ötleteket és színeket vittek a dalokba, amit álmodni sem mertem volna” – mesélte Fruzsi a zenekar énekesnője.

A lemez címadó dalához készült videót Komróczki Dia készítette, aki az egész lemez vizuális anyagáért felelős.

 

 

A dalokat Sárosi Áron - a zenekar basszusgitárosa mixelte és Fenyvesi Márton masterelte. Marci így nyilatkozik a lemezről:

„Egy zenekar számára ma már minden technikai eszköz rendelkezésre áll, hogy a lehető legpontosabban megvalósítsa a művészi elképzeléseit: nincs szükség végtelen költségvetésre vagy akár mély technikai ismeretekre, az ötleteket azonnal rögzíteni lehet, a kidolgozás pillanatok alatt megtörténhet. Ezt az alkotói élményt tapasztalhatta meg a perpētuum is, ezt halljuk ezen a lemezen: minden pillanata hamisítatlanul a zenekar organikus sajátja.”

Fenyvesi Márton az utóbbi időszak legkeresettebb hazai hangmérnöke, a legnépszerűbb hazai produkciók (Pogány Induló, Carson Coma) dalai mellett az amerikai Grammy-díjas dalszerző Gill Landry 2024-es nagylemezét is ő masterelte (Cinnamon Canyon Blues), melyen olyan nevek szerepeltek, mint Tedd Dwane (Mumford and Sons) és Chris Maas (Sting).

perpētuum Facebook: https://www.facebook.com/perpetuumband

Fotó: Komróczki Dia